Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-14 / 24. szám
I. évfolyam. Szinérváralja, 1904. junius 14 24. szám. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Ijlííiietési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 20 fillér. Megjeleni!«, o lap minden Itorlcl ozi. Főszerkesztő: IXiOSVAY C5-TTS»25TA.-V. Felelős szerkesztők és laptulajdonosok Kaba Tihamér és Katona Sándor dr. ! A lapra vonatkozó mindennemű közíeíné^^ valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szlnérváraljára lutézendök. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Az aszfalt gyalogjárónk ügye. Folyó hó 9-én képviselőtestületi gyűlést tartottak községünkben, amely gyűlésnek íeladata volt véglegesen eldönteni azon kérdést, hogy gyalogjárónk kő- vagy aszfaltburkolattal legyen-e ellátva. A gyűlés igen látogatott volt. Alig hiányzott egy néhány testületi tag. A képviselőtestületi tagok óriási többséggel foglaltak állást az aszfalt mellett. Ellene csupán hárman szavaztak. Hogy miért fogadta el a gyűlés oly nagy többséggel az aszfaltot annak magyarázata a következő: A gyűlés elején Papolczy Béla azt indítványozta, hogy a gyalogjáró költségeit ne az eddig megbeszélt módon fedezze a község, t. i. hogy az érdekelt háztulajdonosok viseljék a költség 2/3-át, a többi községi adózók pedig annak 1/3-át, hanem községi pótadó utján állíttassák elő a megkívánt összeg. S igy minden aggály nélkül volna elfogadható és létesítendő az aszfalt burkolat. Ezen indítvány általános helyeslésre talált és városatyáink csakhamar megszavazták az asz- falt-gyalogjárót. Szóba került a gyűlésen az is, kik, mely adózók és milyen arányban hordozzák a gyalogjáró költségeit. Erre nézve azonban a képviselőtestületi tagok a most lefolyt gyűlésben határozatot nem hoztak, mert először is a kérdés sokkal komplikáltabb, mintsem hogy alapos fontolgatás nélkül abba ex j abrupto belemenni lehetne: másodszor pedig ilyen indítvány távolról sem volt j jelezve, vagy sejtetve az előre közzétett : tárgysorozatban. Ezen indokokból azután egy újabb gyűlésnek lett fenhagyva a költségviselés arányának megállapitása. Lássuk most már, milyen arányban akarná a képviselőtestület a pótadó arányát meghatározni. A most elmondandókat onnan tudjuk, mert a 9-iki gyűlésen a pótadó százalékai beszéd és diskussio tárgyát is képezték. A járda költségeinek fedezésére kivetendő pótadónak 35%-át a házosztály- adó után, 20%-át a földadó, a még hiányzó százalékokat pedig a III. és IV. osztályú kereseti adók, A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok s egyletek adója, a járadék és tőkekamatadók után róvnák ki. Megjegyzendő, hogy a költségeknek az említett százalékokban való pótlékolása csak hozzávetőleges még ez idő szerint. Azaz meglehet, hogy a földadó után csak 15%-ot vetnek ki s igy a többi egyenes államadókra számított százalék ennek folytán 5%-kal nagyobb lesz. A községi pótadó ilyetén kivetése által azt czélozzák, hogy a két pénzintézet is járuljon a járda költségeihez és hogy az adózók minél szélesebb rétegére legyen az uj községi teher elosztva. Mindezek fölött a 15—30 nap múlva kitűzendő uj képviselőtestületi gyűlés lesz hivatva tárgyalni és határozni. A felvett százalékos kérdésre lapunk valamelyik közelebbi számában részletesen rátérünk. Papolczy Béla indítványa kétségkívül váratlan fordulatot adott a járdaügynek. Félős, hogy a következő gyűlésen ismét nézeteltérések lesznek a pótadó arányára nézve s ki fogják adni az egész ügyet tanulmányozás és véleményezés végett egy bizottságnak és majd akkor a járdával is abban a stádiumban leszünk, amelybe a tűzoltósággal vagyunk. Hirt sem hallunk róla. Pedig minden községi lakos várva-várja azon boldog idő felvirradását, amikor a járda nemcsak papiroson, az újságban létezik, de a valóságban is látható, érezhető lesz. Ezen gyűléssel előbbre vagyunk-e a megvalósulása felé a járdának, vagy sem? erről bajos volna nyilatkozni. Mert hiszen senki sem tudja még, mely adózókat milyen teher fog a költségekből érni. A folyó évi február hó 20-iki képviselőtestületi gyűlésen megszavazták már A „Szinérváralja“ íárczája. Amerikai utamból. írja : Gál Jenő oki. mérnök. III. Feketék, szűrösek és sárgák. Egy kivándorolt magyar földmives munkás így fakadt ki a gazdája ellen: „Bánjék velem az úr úgy mint emberrel, nem mint négerrel!“ Nem egy jobb középiskolán áll ez a kiírás: „Nem veszünk fel néger tanulókat!“ A népbi- ráskodásnak, a lynch-nek rendes áldozata a néger. Bár papíron egyenjogú a fehérrel, a társaság és hatóságok előtt nem különösen áll ez a déli államokra, Ott 1864-ig több millió volt a néger rabszolgák száma. Az úgynevezett „rab- szolgaháboruban“, amelyben ugyanazon ország „délje“ „északjával“ állott szemben, győzött az észak s igy a század nagy polgárháborúja, melynek felidézésében része volt a Tamás bácsi kunyhójá-nak is, letörölt egy szégyenfoltot Amerikáról. A „dél“ gazdaságának, különösen gyapottermelésének erősen ártott ez a változás, így az anyagi kár és az a tudat, hogy minden fekete elődje, esetleg ő maga még áruczikk volt, mély megvetésre készteti a büszke délit. Kansas állam megfenyegette a „Southern j Pacific“ vasutat, hogy felszedi a síneket, ha j továbbra is megengedik a feketéknek az étkező kocsikban való tartózkodást. Bár mindnyájan keresztények, jól neveltek, köztük számos kiváló tudós, képviselő és üzletember van, ritkán kerülhetnek fehértársaságba, össze sem házasodnak, külön templomaik, clubjaik vannak. Két bűne van a néger köznépnek: az iszákosság és a természetesnél erősebb vonzódás a fehér nőhöz. A „lynch“-et rendesen eleven elégetést, ez a második tulajdonság okozza. New-Yorkban történt nem rég, hogy egy coupé utasai majd halálra vertek egy fekete férfit, mert megölelt volna egy fehér nőt. „Öld meg“-et kiáltott a tömeg, bár a fekete oly ártatlan volt, mint Krisztus, amikor „Feszítsd meg“-et kiáltottak rá. Ugyanis a fekete férfi a vasúti kocsiba ülve, elaludt és ébredezve akaratlanul ráhajolt fehér szomszédnőjére. Itt nehezen ment volna a lynchelés. Délen ilyenkor hamarosan elvágják a táviró és távbeszélő drótot, lefogják a helybeli rendőrséget és fa után néznek, hogy szabatos máglyát rakjanak. Választáskor nagy becsületük van. Erős republicánusok. A mostani elnök, aki kedveli őket, erős támaszt nyer a 8 millió feketében a modemberi választáson. A zsidó zionista mozgalomhoz hasonló néhány filantróp törekvése, hogy a feketéket Afrikába visszatelepitse. Libériából, az afrikai néger köztársaságból modern államot faragtak; sőt legújabban oly erkölcsi hatást gyakorolnak Dél- és közép Afrika feketéire, hogy elég okuk van a gyarmatosító államoknak egy néger lázadástól tartani. Mosolyra készteti az embert a new-yorki „Brond“ parkban sétáló fekete ladyk megjelenése. Nyári délután fehérben rukkolnak ki. Az ellentét meglepő. Csúnyák volnának a feketeség nélkül is. Duzzadt az ajkuk, pisze az orruk, göndör a hajuk. Inkább kis termetüek. A néger gyerek megfelelhet az európai gyermek „ördög“ ideájának. A népiskolába együtt járnak a fehérekkel. A nyugatindiai szigeteken, mindjárt a New- Yorktól 1 */a napnyi útra eső Bermudán sok a kevertvérü néger. Ezek már jobban néznek ki. A színük matt sárga-vörös, az arczuk formásabb. Belőlük kerülnek ki New-York vandeville-éne- kesei és tánczosai. Egy jó európai mimikus elbújhat egy néger előtt, annyi alakban változtatja arczát az izmok mesés érzékenysége révén. Egy ilyen utczai néger előadáson a néző közönségben feltűnt nekem egy vöröses szinü, de különben szép, formás férfi, kissé különös ruhájával. A szomszédom mondja, hogy Indián. Tudhattam volna pedig, mert a dohányárusok boltja előtt kitett faindiánról könnyű az elevenre ráismerni. Magas, de arányos termete, mély tiizü szemei és látszólag megvetésre bigygyesz- tett szabályos ajkai, rátartós nézése és járása mutatja, hogy egy oly nép tagja, mely rabszolga sohasem volt. Jórészt elvérzett ezen nép a betolakodókkal való harczban, még inkább azon harczokban, melyeket a guruló dollár törzseik