Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-20 / 51. szám
2 SZÍNE RVARALJA 1904. deczember 20.---------------------------t—-----------fe lejttette e szűkölködő szegényekkel súlyos sorsukat, nehéz helyzetüket! Tegyünk is jót az emberekkel, nehogy rajtunk múljék egy-egy Veszendő lélek megmentése; nehogy ünnepi áhítatunkba. ünnepesti vigasságunkba belevegyüljön a kétségbeesettek átka, jajkiáltása, a szegény nyomorgók égbekiáltó panasza. Tegyünk jót az emberekkel, nehogy a karácsonyi ajándékokkal telt fényes, ragyogó kirakatok, a szeretteiket széppel, jóval elhalmozó szülők sürgése-forgása, a boldogok gyermekeinek örvendezése, a boldogok szobáiból kiható fény, dal és örömujjongás gyűlölettel, zúgolódással, panasszal töltse el a szegény, szükölködők lelkét... Valóban----------tegyünk mi nél több jót embertársainkkal, hogy a szeretet ünnepén, karácsonyi ünneplésünket boldogabbá, derűsebbé változtassa a szeretetből származó jócselekedeteknek lélekemelő, magasztos öntudata! Törik M. Lajos. HÍREK. Simontsits Béla meghalt. Simonlsits Béla, miniszt. tanácsos, Szatmárvármegye és Szatmárnémeti sz. kir. város volt főispánja a napokban elhunyt Budapesten. Közigazgatási gyakornok. Vármegyénk főispánja Szintay Gábor végzett joghallgatót vármegyei közigazgatási gyakornoknak nevezte ki. Az alispán szolgálattételre az erdődi járási főszolgabíró mellé osztotta be. Segédjegyző választás. A vámfalusi segédjegyzői állásra f. hó 16-án Wassermann Ernőt választották meg, kívüle pályázott még Glücksmann Péter. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület f. évi december 21-én d. e. 11 órakor Szatmáron, a városháza tanácstermében igazgatósági ülést tart. Vármegyei bizottsági tagok választása. Szatmár- vármegyében a bizottsági tagok megválasztását ez év december hó utolsó napjaiban fogják megejteni. csinálhat Ön, ha orrozva megtámadom vagy egy altatószerbe mártott kendőt tartok az orra alá és ez alatt Önt kirabolom ? Kidobhatom Önt az ablakon és soha senki meg nem tudja. Kirabolom Önt, kofferjét kidobom .... két perc alatt végeztem. Törekedtem ezt a borzasztó tréfát mókának venni és nevettem. Utitársam hallgatott. Mialatt a vidék sötétbe borult hegyeit bámultam, éreztem, hogy utitársam ismételve hosz- szasabban nézett és olyannak tűnt fel, mint a ki borzasztó tervét belsejében megfontolná, mint ha gondolatában erőnket mérné és zsákmányát megbecsülné. Végre a határállomáshoz értünk. Egy osztrák pénzügyi közeg bejött a fülkénkbe. Az idegen kinyitotta táskáját a melybe berlini bevásárlásait tette, a pénzügyőr intett és a kezében levő vignettát „vámmentes“ ráragasztotta a táskára. Kiszálltam a kocsiból. Bevallom, hogy az utasoktól és vasúti alkalmazottaktól népes per- ronon való tartózkodás jól esett és hogy vegyes érzelmekkel gondoltam a közelgő éjszakára. A midőn a hálókocsiba visszajöttem, uti- társamat nem találtam ott; holmim után néztem. Bundám az ablakon függött, táskám a sarokban állott. Hál’ istennek! Egy perccel a vonat elindulása előtt belépett a magas, sovány ember. j „Na, hisz ismét együtt vagyunk“, mondotta, miközben magát a sarokban összehúzta. „A vonat **-ig meg sem áll (valami cseh állomást nevezett meg), ha én most valami gonosztevő volnék, egy-kettőre túl lennék a dolgon . . . csodálatos, nem is ismerjük egymást és egymás mellett alszunk . . . hm, hm . . . “. Fénylő, hosszúkás kopasz fejéről levette sapkáját és kezdett vetkőzni. Határozott, de négyszemközt kifejezett kívánságomhoz képest, a hálókocsi kalauza jó messzire az idegentől vetette meg az ágyamat, ő baloldalon első emeleten, én jobb oldalon földszinten feküdtem. Azalatt, hogy én háló toilettemmel el voltam foglalva, láttam, a hogy ő hosszú lábait felhúzta, miközben feje már a vánkoson nyugodott. A farsang első táncvigalma. Szinérváralján 1905. évi január hó 7-én a Korona szálloda nagytermében a szinérváraljai ev. ref. templom javítási költségeinek törlesztésére zártkörű táncestélyt rendeznek. Belépti-dij: személy-jegy 2 korona, család-jegy 5 korona. Kezdete este pontban 8 órakor. Felülfizetéseket a jótékony cél érdekében köszönettel fogadunk s hirlapilag nyugtázunk. Rendező bizottság: Ujfalusi Uj- falnssi Miklós Böszörményi Zsigmond, Korok- nay Károly, Szabó István, elnökök. Ilosvay Gusztáv, Szilágyi Tihamér, Nagy Bertalan, Fényes Béla, Neupauer János, dr. Ember Elemér, Boross Zoltán, Papp István alelnökök. Tóth Károly pénztáros, Bárány Béla táncrendező, Nagy Dezső ellenőr. Alby István, Almássy Zoltán, Antal Alajos, Bajnóczy Sándor, Baum Károly, Bay Miklós, Báthy Lajos, Boér Károly, Buti Vincze, Czech Aladár, Décse Károly, Domokos István, Ébert Lajos, Ember Ignácz, Fábián István, Ferenczy Zoltán, dr. Fényes Antal, Fodor József, dr. Gergely László, Gyarmati Sándor, dr. Helmeczy Pál, iíj. Helmeczy József, Irinyi Sándor, Jablonszky György, Jakab Viktor, Jakó Pál, Jeney Ferencz, dr. Kaba Tihamér, Kauten Miklós, Katona Elemér, dr. Katona Sándor, Kávássy Sándor, Kora György, Kovács Lajos, Lacheta Béla, Lányi Lajos, Lip- csey Sándor, Losonczy Gyula, ifj. Magoss Menyhért, Mártonffy Gyula, Mikó Lajos, Munkácsy László, Nagy Lajos, Nagy Károly, ifj. dr. Papolczy Béla, Papolczy László, Pingiczer István, Praefort János, Rhédey István, Sólyom Zsigmond, Sprenger Zsigmond, Stecz László, Stecz Sándor, Székely Endre, Szent-Ivány László, Szilvásy Dániel, Stauder János, Takács László, Téglássy Sándor, Teleky Antal, Toma- sevics Dusán, Tóth Tibor, Tröszt István, Tur- zuly Károly, Ujfalussy Lajos, Uray Bertalan, Várhelyi Károly, Vasváry Emil. A nagybányai jótékony nőegyesület e hó 26-án, karácsony másodnapján nagyszabású hangversenyt rendez a városi nagyszálló dísztermében. A hagverseny iránt városszerte nagy érdeklődés mutatkozik. — Műsora a következő: 1. Erkel —Huber: Hunyady László. Ábránd. Trio. Zongorán és két hegedűn előadják: Ábrahám \ Mariska, Drumár László és Homola László. 2. Sinding: Gazouillement du printemps. Raff: Rigandon. Zongorán előadja: Ábrahám Mariska. 3. Franz: Őszi dal. Schubert: Tavaszi álom. Mendelssohn: Románcz. Zongorakiséret mellett énekli: Oblatek Juczika. 4. Vieniawszky: Aires Magamban tulajdonképen megirigyeltem azokat az embereket, a kik úgy hatosával- hetesével a közönséges II. osztályban utaztak. Az idegen - a ki mintha sajnálta volna, hogy nem volt gonosztevő és igy engem meg nem scalpirozhatott — nagyon kellemetlen utitárs volt. Daczára az aggodalmaknak, daczára a ráz- kódtatásnak, nem sokára úgy tetszett, mintha elaludtam volna. Hirtelen felszöktem, a vonat borzasztó gyorsasággal tovarobogott, hanem fölöttem, szemben kiáltás hallatszott: Tűz! tűz! és az idegennek fénylő feje látható volt az ágy szélén; kijáratot látszott keresni és ha fel nem ugróm, azt hiszem, az a hosszú ember az ő borzasztó álmaival a következő pillanatban lábam előtt feküdt volna. Öntudathoz téritettem; egy pillantást vetettem az órára és meggyőződtem, hogy ép egy fél órát aludtam. Néhány perez alatt ismét Morpheus karjaiban feküdtem; egy fél óra sem múlhatott el, a midőn valami újólag megzavarta az álmomat. Úgy tűnt fel, hogy valaki kiabálja: „Utolért! utolért!“ — Nem térhettem hamar magamhoz, de végre kinyitottam lassan szememet, feltekintettem a visavimhoz és nagyot bámultam: az ágyból lecsüngött egy lábszár, a térdtől lefelé illetlenül lógott le, a kocsi minden lökésének, minden zökkenésének engedve, akárcsak egy szabadon mozgó inga. Istenem — gondoltam — ha most végtére valami baj éri, szélütés . . . utoljára még kellemetlenségem támad . . . Egy pillanat alatt kinn voltam az ágyból és fenn a lépcsőn, a melyről az idegen ágya el volt érhető. Hortyogott. Felemeltem a meztelen ingát és oda fektettem a többi csontokhoz. Már legalább is egy óra múlt el. Csak hosszú erőlködés után tudtam ismét elaludni. Sajnos, fél öt körül ismét felébredtem és pedig egy nagyon is különös körülmény folytán. A sovány ur ugyanis ezen órában elhagyta nyughelyét, óvatosan lemászott a létrán és legnagyobb meglepetésemre bundámhoz közeledett, a mely körül foglalatoskodni kezdett. Ebben a pillanatban egy belső hang megszólalt: a mint megruosco. Hegedűn előadja: Drumár László. 5. Ábrányi Emil: Mi a haza? Melodráma. Szavalja: Torclay Mimi. A Pilát —Mandel-ügy. Némileg ismeretes már ez a bünper lapunk olvasói előtt. Mandel Jakab avasujfalusi lakos a f. év őszén büntető feljelentést tett Pilát János lajosvölgyi gazda ellen, mert ez magára Íratta át egy adásvevési szerződéssel a Mandel Jakab erdejét, holott — Mandel szerint — Pilát ezt az erdőt soha meg nem vette s bekebelezési engedélyt nem kapott. Pilá három tanúját, akik a megtámadott szerződésen, mint előttemezők szerepelnek, f. hó 13-án hallgatta ki Kauten helybeli vizsgálóbíró. Mind a három tanú egybehangzóan vallotta, hogy a szerződésben megjelölt erdőt Pilát János Mandel Jabab- tól tényleg megvásárolta s a vételárt kifizette. Csupán abban tért el a vallomásuk egymástól hogy a sorrendet, a melyben ők (a tanuk) a szerződést aláírták, különbözőképen adták elő. A szerződést Szalay Gusztáv készítette. 0 volt az egyik előttemező is. Az ügy eddigi állásából az derül ki, hogy a Pilát szerződése nem koholt. A vizsgálat még folyik. Szőlőművelésünk Szatmárvármegye érmelléki borvidékén. Ily cimü szőlőgazdasági munka hagyta el közelebbről a sajtót. A mű szerzője és tulajdonosa jablonkai Jablonszky György szinérváraljai szőlészeti és borászati kerületi felügyelő. Ezen könyv célja rámutatni vidékünk szőlőgazdasága terén azon hibákra, rossz szokásokra és helytelen eljárásokra, amelyeket a szakképzett szerző tapasztalt. Jablonszky tolla egyébiránt lapunk olvasói előtt eléggé ismert. Több cikket tettünk közzé a sok tapasztalattal biró szerzőtől. Most megjelent munkája kiváló érdekkel bir vidékünk nagyszámú szőlőmüvelőire, amennyiben megismerteti velük az újabb s tökéletesebb eljárási módokat, amelyeket azután hasznukra fordíthatnak. A könyv ára 60 fillér. Kapható a szerzőnél Szinérváralján s a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatalában is. A mű végszavában ezeket olvassuk: „A természet törvényei szerint múlandó lévén minden, könyvecském kiadásával lelkiismeretem sugallatának teszek eleget, hogy maradandó nyomot hagyjak szőlőt művelő gazdatársaink között. Kérem őket hallgassanak meg s ha csak részben sikerül is gazdatársaink figyelmét felhívnom, nem tartottam többé hivatalos működésemet szatmármegyében meddőnek.“ Ebből azt következtetjük, hogy Jablonszky a mozdulsz, agyonüt, mert kétségtelen, hogy gonosztevő. — Kihúzott valamit bundámnak zsebéből. Bátorságom győzött. Legnagyobb negligé- ben kiugortam az ágyamból és odarohantam a különös emberhez: „Mit csinál maga?“ „A csizmahuzómat és a pipámat. . . . “ mondta mintegy bocsánatot kérve, — ugyanis Drezdában holmimat bundájába tettem, nem akartam Önnek szólni . . . . “ E közben bundám tágas zsebéből kihúzta a bronzirozott csizma- húzót, az albumot, a sörös kancsót és a pipát. Miután még egyszer bocsánatot kért, ismét felmászott ágyába. Követtem példáját. Lelki- ismeretfurdalásom volt, hisz akaratlanul tettestársa voltam a csempészésben, ha ugyan csempészés volt; 5 perez múlva egy minden gőzjelt tulharsogó hortyogás elárulta, hogy a helyzetbe belenyugodott. Midőn „x“-ben a reggelinél ismét együtt ültünk, még egyszer bocsánatot kért a bunda história miatt. - „Látja, maga nagyon mérsékelten viselkedett“, mondotta, „mert ha én tényleg gonosztevő volnék - és ki áll magának jót, hogy én nem vagyok az - ha tehát tényleg gonosztevő volnék, akkor egy esetleges támadást azzal viszonoztam volna, hogy Ont agyonütöm .... egyedül vagyánk . . . most mar mindezen túl volnánk ..." „Ön Bécsben marad?“ kérdezte ő. „Csak egy hétig“. Feleltem. Áh ! hisz ez nagyszerű! kiáltott föl „én is 8 nap múlva visszautazom Berlinbe, akkor ismét együtt . . .“ „Természetesen“ — mondtam én — csak mondja meg, mikor utazik, de egész pontosan. „Szavamat adom, hogy nagypénteken 8 óra 10 perckor utazom az északnyugati pályaudvarról“. „Nagyon helyes, annál maradunk“. Kezet fogtunk. Én természetesen két nappal későbben utaztam.
