Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-18 / 42. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP ^ - --------------- I. Előfize tési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, Főszerkesztő: A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldeménye negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. lliOSVATT GrTXíananT.Á.'VT-.. valamint előfizetési díjak Nyilttér soronkint 20 fillér. Felelős szerkesztők és laptulajdonosok a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára iutézendők MosjelouUt o minden j KRBfl TIHAMÉR Dr. és KATONA SÁNDOR Dr. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. 4 Idők jele. Ha majd akad ember, ki hű tükrét óhajtja adni a mai mezőgazdasági életünknek, furcsa adatokra fog akadni. Nem áll módjában a mostan élő gazdának, hogy tárgyilagosan ítélje meg a saját kortársait, mégis akaratlanul kitör belőle az elkeseredés bizonyos jelek láttára. Nézzük csak a jeleket, a határköveket, melyeknél megállni érdemes. A gazdatársadalom tényezőit három csoportra osztom: a földbirtokos osztály, a gazdatisztek testületé és a bérlők serege. Az utóbbiakról akarunk szólni. Hogy meg- tehessük, a földbirtokos osztály ellen kell panaszkodnunk. De menjünk sor szerint. Szerény nézetünk szerint a mező- gazdasági foglalkozás kizárólagosan a földbirtokos osztály j >ga. Akinek nincs földbirtoka az ne legyen mezőgazda. Ez volna az elmélet. A gyakorlat ily merev határvonalat nem tűz és a gyakorlati élet természete hozza magával, hogy a föld- birtokosnak szüksége van olyan erőkre, melyek a gazdálkodást, a gazdálkodás jó megoldását segítik könnyíteni. Két segédcsapat, a gazdatisztek és bérlők csapata adja meg a módot a földbirtokosoknak arra, hogy könnyítve terhein, oszsza meg a munkát úgy, hogyan azt a földbirtokos munkaképessége, szellemi ereje, anyagi viszonyai megengedik. A bérlők segítsége véleményen szerint szükségtelen és csak egy esetben ismerem el a bérlői rendszer jogosultságát és pedig akkor, mikor a földbirtok kiterjedése úgyszólván lehetetlenné teszi az önkezelést. Már magában véve az a tény, hogy földbirtokomat, — melyet magam is kezelhetnék — bérbe adom, vétek. A birtokos nem kereskedő és lehetetlen állítás az, hogy az a birtok, mely egy bérlőt eltart, el ne^tudjon tartani egy birtokost. Ámde az a furcsa okoskodás, hogy a bérlő nagyobb eredményeket ér el, mint a tulajdonos, megteremtette a bérletrendszert. Az idea szép. Módomban áll, hogy jövedelmem egy részét megoszszam mással, másokkal,bérbe adoma birtokomat. Lássuk a következményeket. Azon előnyök, melyeket a föld nyújt, a könnyebb megélhetés utáni vágyódás egy egész ország fölfordulását hozta magával. Á gabnakereskedő és a szatócs, az uzsorás és a marhakereskedő, a szenzál és a közvetítő föld után vágyódik, Szép és nemes dolog. De a türelem, a földhöz való ragaszkodása, a jövőbe vetett bizalma nem akkora, hogy megtakarított ezresein földet vegyen, hanem kapzsisága, furfangja, ferde észjárása arra ösztönzi, hogy béreljen. Nézzük csak mi lehet az oka annak, hogy földvétel helyett földbérletet szerez. Nagyon egyszerű oka van. A saját birtok kizsákmányolása effektiv veszteség, a más birtokának kizsarolása effektivnyereség. A differencia óriási. Minden minusnak egy megfelelő plus. A középút pedig sem itt, sem ott nem vezet eredményre, nem olyanra, melyet az üzlet, a bolt, a befektetés nélküli szenzálság, a jól kamatozó uzsoráskodás nyújt. A vér tolul az ember arcába és a szégyen pírja futja be, ha végig nézünk Magyarország bérlői karán. Tisztelet a kivételnek. És még roszszabb lesz a jövőben. íme már nehány érdekes jelenséggel találkoztam. A gabnakereskedés az utóbbi időben jelentékeny hasznot eredményezett. Mégsem olyant, hogy százezreket szerezhessen egy semmi vagyonú ember. Mit tesz hát. Hajszol protekciót, szerez egy bérletet. Ad olyan árt, mint egy tisztességes ember sem adhat. Miért? Hisz tisztességes embernek ott tönkre kell mennie. És az a gabnakereskedő nevet a markába, mert az urak a jó gazdálkodáshoz mit sem értenek. Hát ő, ki sohasem volt gazda, értene hozzá? kérdjük elszorulva. Ö érti. Nézzük csak hogyan. Valamely környék gazdája, legyen az bárki, bizonyos tekintélynek örvend. Ezt jól tudja az élelmes kereskedő. O most az egyszerű gabnás uraság lett. Az uraságnak mindenbe van beleszólása. Három-négy község ügyeibe beleszólhat. A három-négy község egy csapásra az ő embere. A községek szomszéd községei is. És igy lesz egy „uraság“ gabnakereskedő és egy gabnakereskedő „uraság“. Vájjon mi lesz a birtok: egy közraktár, mely előleget ad a gabnára, vagy egy gabonakereskedő magtárhelyisége? A „Szinérváralja“ tárczája. Apró vonások a nőkről. ii. Mily praktice tudják a nők alkalmazni a nevetést és a sírást; mert annyit tudnak a pszihologiából, hogy mind a sirás, mind a nevetés a lélek működésének kifolyása s igy az arcra nagy hatással van. Ismertem egy igen szép hölgyet, a kit még a legközelebbi ismerősei sem látták sírni, — a kiről mégis azt állították, hogy „nagyon csúnya“, ha sir. Nem csoda tehát, ha még atyja temetésén sem könnyezett . . . . És nem tagadhatni, hogy némely nőt bizony kifordítja eredeti formájából a sirás; azért igen helyesen teszik a mamák, kik leányaikat inkább mosolyogni, mint sírni tanítják, noha általános fölfogás szerint nincs vonzóbb, ineginditóbb és érdekesebb állapot, mint ha a nők, illetve a leányok „könnyeznek“. Roppant hatalom a szép női szemekben a csillogó könny! Nagyon jól tudják ezt a papák és a szerelmes - udvarlók is. A nevetéssel is igy vannak. Az igaz, hogy ezzel már „csínján“ kell tudni bánni, mert nincs valami szembeszökőbb, visszásabb szokás, mintha a nő minden időben és mindennek nevet: nevetve beszél, nevetve hallgat; pedig hát ebben a kis hibában igen sokan szenvednek .... de mikor „olyan kedves, olyan naiv, megenni való teremtés, ha nevet“, mondják sokan a mamának, a mama meg a lányának. Találkozhatni olyanokkal is, a kik meg j éppenséggel nem nevetnek s pláne még akkor ■ sem, ha esetleg valami ártatlan tréfát, élcet hallanak, holott a különben szerény pikantériának bizony jó izüt lehetne kacagni ....--„Mentsen Isten, - mit gondolnának még — — persze !“ Az emberismerő pedig rögtön kitalálja, hogy ilyenek kevésbbé ártatlanok, mint azok, a kik nevetnek. Azok csak színlelik, adják az ártatlant ezek valóban azok. Mert tagadhatatlan, hogy szeretik a hölgyek az apró, kissé pikáns históriákat. Példa erre az úgynevezett kisvárosi pletykák, megszólások stb. No de hogy is ne! Mikor emellett a kávé is jobban esik, meg az idő is gyorsabban röpül .... azután milyen mulatságos dolog, főleg a fiatal leányok közt, ha — csuíolódnak és íitymálódnak: elbeszélve egymásnak, hogy ez meg az a fiatal ember milyen „eredeti“, milyen „büszke“, pedig hát kár neki, mert nincs hozzá készültsége stb. Ezek a „nagyra nőtt“ kis leányok 15 — 17 évvel azt hiszik, hogy a fiatal ember csak akkor érdemli meg a dicséretet és - kegyüket, ha hogy értik az üres bókokat, szépen és gyakran ‘csókolnak kezet, derüre-borura hangoztatják a „nagysádát“; egyszóval piciny fejecskéjük ábrándjait, melyeket magukba és maguk között szőnek, beteljesedve látják. Igen, mert a hölgyeknél rendkivülien ki j van fejlődve a fantázia, mely mindig termékeny talajra talál nálok, ha alkalmok van azt valósítani. Az igaz, hogy ez gyakran szomorú következményű lehet, de azért igyekeznek az élet | szokásaihoz alkalmazkodni, nem törődve azzal, hogy a valóság és a képzelet között igen sok esetben a lehetetlenség húz egy áttörhetetlen határvonalat. Egy olyan leány, a ki képzelődő vagy nagyon ábrándos, rendszerint előbb-utóbb nagyon megelégedetlenné válik, sőt ha férjhez megy ... ? Vájjon, ha a valóság nem fog megfelelni, (pedig legtöbbször igy van) az ő álmodott boldogságának, az ő ábrándképeinek, meg fog-e elégedni a zajtalan, csendes házi tűzhely örömeivel ? Képes lesz arra, hogy férjét felvidítsa, szórakoztassa: vagyis boldog, édes órákat szerezzen neki akkor, midőn felleg ül homlokán, midőn a fárasztó szellemi munka után kifáradva az édes otthonba menekül ? Vagy magára hagyatva egy ily álmodozó nő, örömmel végezi-e a „prózai házi teendőket“ — anélkül, hogy az unalom vagy kedvetlenség ne vegyenek rajta erőt, látva, hogy szép ábrándjait a rideg valóság mennyire szétoszlatta! Feleljenek rá hölgyeim! A nők rendszerint roppant vizsgálók. Ellesik a legkisebb pillanatot, melyet hasznukra fordíthatnak, sőt a rövid ruhás leánykák is, a hasonlókorú legénykékkel szemben már lesik a hatást, a mit esetleg rájuk tesznek; csak végig kell nézni egy nagyobbacska leánygyermeket, mikor az a porcellán bábujával bíbelődik és esetleg egy hasonlókorú fiúgyermek a játszó társa: tapasztalni fogjuk, hogy a hölgyekkel már születik a számítás és az, hogy érdeklődést keltsenek maguk iránt, a mit úgy szoktak nevezni, hogy „finom raffinéria“ Elmondok egy esetet. Van nekem egy szeretetre méltó szép, kis ismerősöm, a ki csak a jövő farsangkor lesz 6 éves. Ez még csak a
