Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-11 / 41. szám

1904. október 11. SZINÉRVÁR ALJ A 3 Bertalanná úrnő választatott meg. Pénztár- és J raktárvizsgálatra Praefort János és Jenéi Ferenc kéretett fel. Felhívás. Felhivatnak a Szinérváraljai Temet­kezési-Társulat mindazon tagjai, akik az egyes elhalálozások után köteles 50 filléres járulékokkal hátralékban vannak, hogy e járulékokat jogaik­nak megóvása végett 14 nap alatt alantirt elnök­ségnél fizessék be, mert ellenesetben ez alap­szabályok 4. §-ának e. pontja értelmében a leg­közelebbi közgyűlésen a társulat tagjainak sorá­ból kizáratnak. Kelt Szinérváralján, 1904. október 10-én. Lőnig Viktor, rk. tanitó, titkár. Török M. Lajos rk. káplán, alelnök. A „Satmareana“Juj kasszája. A „Satmareana“ helybeli takarékpénztár okulva azon nagyszámú betörésen, amely községünkben és környékén nap-nap mellett előfordult, egy uj és nagysza­bású acél Wertheim-kasszát hozatott. A pénz­szekrény már külsejénél fogva is eléggé biz­tosnak tekinthető a betörés ellen. A kinyitásra szolgáló foggantyukon kívül semmi pánt sem látható rajta, amelybe feszitő eszközöket alkal­mazni lehetne. Súlya 21 métermázsa. Falai és ajtója acéllemezekből valók s egyúttal tüzmen- tesek is. A kasszában helyeztetnek el nemcsak az értékpapírok, hanem az adóssági kötelezők is. Színe külsőleg szép zöld, a belső pedig fe­hér. Az ára 1300 forint volt. Mikor lesz a szüret? E kérdésre bizony meg­felelni bajos minálunk, ahol hegyközség - bár ennek feltételei meg vannak — alakítva nincsen. Kinek-kinek tetszészére, kedvére van bízva, hogy mikor szüreteljen. Amint értesülünk azonban a legtöbb szőllősgazda termését folyó hó 17. és 18-án fogja beszedni s a szüret ideje ezen napokra tehető. Okirathamisitás miatt széleskörű nyomozat folyik jelenleg az Avas egyik falujában. Mandel Jakab avasujfalusi lakos bűnügyi feljelentést tett a kir. ügyészséghez az iránt, hogy egy belső­ségére, amelynek értéke 1500 forintra tehető, Pilát János lajosvölgyi lakos a tulajdonjogot a telekkönyvben magára irattá anélkül, hogy Pilát ezen belsőséget megvette volna és anélkül, hogy Mandel a bekebelezést megengedte volna. Ilosvay Gusztáv vezeti az előnyom ozatot, de eddigeié semmi jel sem mutat arra, hogy Pilát hamis okirattal irta volna át magára a telket. Nemcsak az okiraton szereplő tanuk, hanem ezenkívül még több más egyének is tudomással bír­nak arról, hogy Mandel a telket eladta Pilát- nak. Mint értesülünk, most Mandel azt igyekszik igazolni, hogy az okirat kelte idejében nem is tartózkodott Avasujfaluban, hanem valami rokoná­nál a Nyíren volt; jogászi nyelven szólva alibit akar demonstrálni. Ez azonban aligha fog Man- delnek sikerülni. Tanúi eziránt még kihallgatva még nincsenek. nagyobb fájdalmat rejtegetik s mosolyogva szenvednek, sőt saját füleimmel hallottam nem egy szellemes nőtől, hogy 5 tán jókedvvel fog még ebből az árnyékvilágból felszállni a meny- nyeknek országába. (A hölgyek ugyanis mind a mennyországba jutnak). (Erre már igazán nem vagyunk képesek mi férfiak, ehhez nem értünk. F. A. V. Aranyhárfám . . . Aranyhárfám zengésin hallod, Hogy mi a lelkem szózata . , . Szivemnek minden dobbanása, Dallamok szárnyán száll tova. Édes csengésű melódiák Suttogják néked gyönyöröm, Hogy drága lelked melegével Tért vissza hozzám az öröm ! Az elsírt álmok újra élnek, Ismét hullatnak balzsamot- Te tetted azt, kedves leányka, Hogy nem vagyok már elhagyott! Te irod fel bús regéimre Azt a szép sírfeliratot: »Meg halt a gyász, a sok sirám, Költőnknek új csillag ragyog! Én meg többé nem panaszkodom, Nem sóhajtok, nem epedek . . . Nem várok ... és nem álmodozom . . . Csak szeretek . . . csak szeretek! . . . s. j. A Szatmári Kereskedelmi és Gazdasági Csarnok megnyitása november első napjain megy végbe, nagy ünepségek keretében. Lesz ugyanis a megnyitó díszközgyűlés után, a csarnok termei­ben felolvasással egybekötött nagyszabású hang­verseny, mely alkalommal hazánk egyik hír­neves énekesnője fog vendégszereplésre lejönni. A csarnok helyiségeinek belső berendezéséhez már hozzá fogtak s azt előre is jelenthetjük, hogy a maga nemében páratlan csíny és előke­lőséggel lesz berendezve, ainenyiben csak a bútorok beszerzési ára 16000 korona összegre rúg. Lapunk egyik jövő számában a megnyitási ünnepély teljes progragmmját hozzuk. Uj lap. Mármarosszigeten dr. Heller Zsig- mond szerkesztésében „Máramaros megye“ czim- mel uj lap indult meg, társadalmi és közgazda- sági programmal. A betörök. A folyó hó 6. és 7-ike közötti éjjelen újból többrendbeli betörés történt vidé­künkön. És pedig Apában és Sebespatakon. Az a sajátságos a dologban, hogy mind a két helyen ugyanazon éjszakán és az eddigi nyo­mok szerint ugyanazon személyek által lettek a betöréses lopások elkövetve. Úgy látszik, hogy egységesen szervezett banda grasszál a környéken. A kedélyes betörők tevékenységü­ket először is Apában fejtették ki. Itt betörtek egy boltot s onnan különféle árukat, de külö­nösen vásznat, kendőket emeltek el. Mindezt egy egyfogatu forspontra rakták fel és ezzel boldogan kucsiroztak Szinérváralján keresztül Sebespatakra. E helyütt megemlítendő, hogy a karavánt községünkben két izbeni éjjeli őrség vette észre, ennek dacára azonban az tovább haladhatott. Éjjeli őreink messze földön hires bátorsága ezúttal sem adta semmi tanujeiét; sőt fel kell említenünk, hogy álmaink őrei a bandát még megszólítani sem merték. Sebespatakon azután a banda hat helyen tört be. Elvittek Demjén József szinérváraljai lakos tulajdonából is mintegy 3 zsák almát, Tyira János jómódú sebespataki gazdától egy pár métermázsa búzát. A károsultak közül megemlítjük még Weisz Lébit, akinek a betörők szintén megdézsmálták a magtárját. Hajnal felé a sebespataki éjjeli őrök nyakon is csíptek négy erősen barna em­bert, cigányt és a forsponttal együtt átadták reggel a csendőrségnek. Az éjjeli őrök egyben azt is jelentették a csendőrségnek, hogy néhá­nyat a bandából nem sikerült elfogni és hogy azok Nagybánya felé futamodtak meg. Erre két csendőr haladéktalanul szekérre ült és a menekülőket üldözőbe fogta. Az eredményről eddig semmi értesülésünk nincsen. A letartóz­tatott négy cigányt a csendőrség nyomban ki­hallgatta, de ezek határozottan tagadnak min­dent. Tagadják azt is, hogy a forspont az övék volna. Ezután a csendőrség összekötözve őket Megkérdezted . . . Megkérdezted az akáczfa Le-lehulló levelét . . . Szeretlek-e én mindenem S leszek végre a tiéd? Fájó szived keservével Tépdested a levelet Rajta csüggött siró lelked, Vajh! mi lesz a felelet ? . . . Könnybe lábbadt sötét szemed, Bánatos lett szép arcod; »Oh ha az jön, hogy nem szerei, Bánatomba meghalok» / Még négy levél én Istenem, Én Istenem segíts meg; Nem feledhet a ki mint ő Oly igazán szeretett /« Földre hullott az utolsó Megmondta, hogy szeretlek; Messze tőled azt könyörgöm, Hogy a tied lehessek. hozzád szállók képzeletben Letörölni könnyeid, S összeszedem az akácfa Igazmondó levelét. Beteg szived gyógyuljon meg, Az én lelkem rég tied; Ha olyan híven szeretett: Soha el nem feledhet. Zsálya. elvitte először Sebespatakon az egyes kárval­lottakhoz, megmutatta nekik a betört lakóhá­zakat és magtárakat s újra megkérdezte őket, nem-e fordultak meg ottan ? A felelet mind­egyre csak nemleges maradt. Majd átvezették a letartóztatottakat Apába s ott szintén foly­tatta a csendőrség a nyomozatot; de világos bizonyíték a négy cigány tettességére nézve eddigeié fel nem merült. A nyomozat folyamat­ban van. Egy bornagykereskedő csalása. Furfangos módon akarta becsapni a paksi mértékhitelesítő hivatalt Beheimhuber István ottani bornagy­kereskedő. Ugyanis Pakson most folyik a szüret és több szőlősgazda termését, mint cefrét adja el. Beheimhuber több ezer hordó cefrét szokott ilyenkor vásárolni és azt egy erre a célra készített íélfenekü hitelesített hordóval szokta átvenni. Most is elküldte hitelesítés céljából hordóját a mértékhitelesítő hivatalba, de hogy a mértékhitelesítő hivatalnokot félrevezesse, egynéhány liter űrtartalommal biró marha­hólyagot erősített a hordóhoz, melynek még ekkor természetesen mind a két feneke meg­volt, hogy igy a hordóba öntött viz kevesebb legyen, mint a hordó űrtartalma. Az illető hivatalnok minden gyanú nélkül hitelesíteni akarta a hordót és már meg is töltötte vízzel, csak még a viz mennyiségének megmérése volt hátra. Azonban mikor a hordót kiüríteni akarták, a viz nem folyt ki. Kutatták az okát és akkor látták, hogy a hordó száját egy hólyag zárja el. A viz ugyanis elszakította a hordó falához erősített hólyag madzagát, ezért természetesen a hólyag a viz fölé iparkodott és igy a hordó száját elzárta. A hordót azonnal lepecsételték és a hatóságnak adták át, a kereskedőt pedig feljelentették. A vizsgálatot most a kereskedő összes hordóira ki fogják terjeszteni, mert azt hiszik, hogy már más alkalommal is járt igy el. Civilizáció az Avasban. A múlt héten a vérengző Avas helyett a változatosság kedvéért a modern Avas mutatkozott be a szatmári kir. törvényszék főtárgyalási tanácsa előtt, melynek elnöke Papp József, tagjai pedig Papp Endre és dr. Pál István voltak. A tárgyalás, melynek adatai szerint a bűncselekmények eszközei az ósdi gyilkoló szerszámok helyett a magasabb kultúra dudvái, a hamis okiratok voltak, egy egész napra volt tervezve, mert a vád és védelem legalább húsz tanút állított sorompóba. Testvér háborúból eredt a dolog. Marucán Juon kányaházi ingatlanának felét elperelte testvére Marucán György, mire Juon az ingatlan másik felét nejére irattá, hogy az talán jobban meg­őrzi. Mikor aztán Lébi Regina 400 koronát Ígért érte, Maricán Juon bement a telekkönyvi ada­tokért Váraljára s az a meglepetés érte, hogy egy szerződést mutattak fel előtte, mely szerint neje a fél ingatlant közben 200 koronáért már eladta az 5 halálos ellenségévé lett vérbeli ellenfelének, Maricán Györgynek s ép az nap nyújtotta be a bekebelezési kérvényt a szerző­déssel. Hogy és mint, nem tudni, távozása után ez a beadvány ismeretlen uton-módon, mellék­leteivel együtt, elintézés előtt eltűnt s pár nap múlva beérkezett a Lébi Regina javára szóló szerződés, melynek alapján annak tulajdonjoga be is kebeleztetett Marucán Juon aztán az elveszett okiratok megsemmisítése miatt — neje és Lébi Regina pedig azért, mert az előző eladást tudva, valótlan tényeket vezettettek a telekkönyvbe, okirathamisitásért a vádlottak padjára került. Védekezésük során azt az ér­dekes fordulatot vette a dolog, hogy a Marucán György elveszett szerződése hamis volt s igy ők ártatlanok. Miután Babies Imre lekencei kántor- tanitó és 3 társa azt bizonyítgatták, hogy Marucánné a szerződést előttük látta el kéz­jegyével s előttük vette fel a 200 korona vétel­árt, a védelem tanúi pedig határozattan vallották, hogy Marucánné a Babicsék által jelzett helyen és időben jelen nem lehetett, mert más helyen állandóan velük volt, Némethy József dr. vád- inditványa után a védő Szűcs Sándor dr. ügyvéd, szemben a vád tanúinak érdekeltségeivel, a védelem tanúinak érdektelen voltára s lélektani okfejtésre támaszkodva, a vádlottak felmentését kérte, a mit a törvényszék teljesített is. A kir. ügyész azonban felebbezett s igy most a kir. tábla fogja kutatni, hogy melyik okirat hát a hamis. A denaturált szesz bádogedényekben való forgalomba hozatala. A pénzügyminiszter szeptem­ber 10-iki kelettel körrendeletben tudta vala­mennyi pénzügyigazgatósággal, pénzügyőri biztos­sággal és szakaszszal, hogy mindazokban az esetekben, midőn denáturált szesznek zárt edényekben való forgalomba hozatala kötelező

Next

/
Oldalképek
Tartalom