Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-20 / 38. szám

'V,'- \

SZÍNEKVARALJA

“ • i*

gatást, már t. i. őszinte támogatást * sem nyerhet olyan ember, aki nem kegyhajhászó és a Marosánok cirkulusait -zayarni .merészli nemhogy 1000 koronát kaphatná. Minthogy pedig én az itt — speciálisan — kívánatos embernek épen ellenkezője vagyok, egyszersmindenkorra leteszek arról, hogy a szatmármegyei tanfelügyelőség, helyesebben a mostani tanfelügyelőség alatt valamikor bármiféle jóban is részesülhessek. Az 1000 koronára vonatkozólag megnyugtatásul elég lesz talán ennyi.

Azt mondja Marosán ur, hogy az ő magyarságának a megítélésére én ici-pici emberke vagyok. Hát bizony kis ember vagyok, de magyarság tekintetében, úgy érzem, Marosán ur felett utolérhetlen nagy. Reményiem, hogy erre értette a kicsinységet. Már engedjen meg, de magyarság dolgában önt én hozzám hasonlítani igazán nevetséges próbálkozás.

A dicsekedés mindig zsenirozza Marosán urat, mégis egész vitatkozás alatt nem tesz egyebet dicsekedésnél. Hol önmagát, hol a rokonságot dicséri. Hát bizony ez zsenirozhatná is, mert elég Ízléstelen.

Ismételten védelmébe veszi Marosán ur a taníelügyelőséget. Jól teszi, hiszen érdeke. Horatius satirainak egy részletét olvasnám a fejére, ha nem tenné. Meg aztán annyi jó pénzért, amennyivel Marosán urat az a jó szivü tanfelügyelőség egyszer-máskor jutalom alakjában megörvendeztette, meglehet ereszteni a dicséretet egy Marosán Viktornak; meg különösen akkor, ha ez a dicséret esetleg hídja lehet egy később nyerendő jutalomnak. Egyéni érzelmeire nem vagyok kiváncsi. Itt közérdekről, a magyarság érdekéről beszélünk. Nem helyeslem a tanfelügyelőség eljárását, midőn annyira fontos helyen, mint a minő Felsőfalu, ahelyett, hogy a leglelkesebb, legszorgalmasabb tanítókat alkalmazná, önt tűri ott meg, holott ön — tudvalevőleg - nem szokott tanítani. Ennyire kevésbe venni annak a szegény népnek az érdekét csak azért, hogy ön előtérbe tolassák, igazán több, mint a mennyit szó nélkül el lehet nézni.

A Marosán ur ellen Felsőfaluból tett feljelentéssel is foglalkozik a mi szeretett atyánkfia és megkérdezi tőlem, hogy honnan tudom én annak tartalmát. Egyenesen felelek: magából a feljelentésből. A felsőfalusiak nagyon rokonszenveznek ott a Marosán ur buzgó rnűködé1Ő04. szeptember 20.

sével annyira, hogy egy magyar ember kétségbeesetten panaszkodott előttem az ön működése ellen. Azt mondotta, hogy ön egész tanítói pályáján semmit sem tanított. Bár ezt is fellehetne önről tételezni, én mégsem hiszem el szószerint a dolgot. Valamit csak tanított, ha egyebet nem, azt, hogy miként kell elmondani egy üdvözlő beszédet magyarul. Ezt sem jókedvéből cselekedte talán, nem is a fizetésért, mert az úgy is kijár, hanem mindenkor egy-egy jutalomért és a látszatért, melyből mindeddig táplálkozott. Ez az ember, a kit említettem, de akinek a nevét nem vagyok hajlandó az üldözésnek kiszolgáltatni, mutatta meg nekem a feljelentés másolatát.

Téved Marosán ur, ha azt hiszi, hogy engem valaki felültetett. Felültette idáig ön a hatóságokat, testületeket és a közvélemény egy részét, de engem senki sem ültetett fel. Aki csak egyszer is beszélt önnel, az tudja, hogy maga sem tud egészen tiszta kiejtéssel beszélni magyarul. Aki csak a velem folytatott polémiáját is átolvassa, az megfogja tudni, hogy ön nem tud helyesen Írni. írásaiban a sajtóhibák leszámításával is sok helyesírási hibát tudok kimutatni. Ilyen ember tüntet azzal, hogy ő magyarosit, hogy ő tankönyvet bírál, aki még írni sem tud i Szegény Szinnyei, de megjártad! Szegény állami iskola, melynek igazgatója azt sem tudja, mi az óvoda, mi a gyerrnekmenhely, sajnállak !

Egy nagyhangú Ígéretet tesz Marosán úr a cikke végén, azt nevezetesen, hogy mint eddig, ezután is terjeszteni fogja a magyar szót. Ha ígéreteiben nem alkalmazná a „mint eddig“ kifejezést, nagyon örülnék az Ígéretnek, minthogy azonban Marosán ur úgy akarja terjeszteni a magyar szót, mint eddig, kétségbe vagyok esve. Hát még ez sem volt elég ? Hát ezután is semmit ? No, ez már sok. Az Istenre kérem, tegyen, amit akar, csak azt ne, amit eddig tett f ke fenyegessen ilyen veszedelemmel bennünket. Ha csak ilyen eredményt értem el cikkemmel, akkor nem értem el azt, amit kívántam. Azt mondják, hogy ön elég tehetséges ember. Azt akartam, hogy azt a tehetséget egy kis szorgalommal párosítva használja fel arra, hogy községének lakosait a műveltség és a magyarság felé legalább egy parányi lépéssel, közelebb vigye. Ha 20 év

alatt sem lehet eredményt elérni, akkor be kell zárni a íelsőfalusi iskolát, vagy más tanerőket alkalmazni.

De végezzünk ! Az olvasó közönség előtt a hosszúra nyúlt s a Marosán ur jóvoltából itt-ott személyes vonatkozású vitatkozásból tisztán áll, hogy a felsőfalusi iskola a magyarságért semmit sem tett, holott az igazgató alig győzte a sok jutalmat és dicséretet részint felszedni, részint önmagának adni. Bizonyítja ezt nemcsak a személyes tapasztalat, nemcsak az én, eddig meg nem cáfolt cikkem, hanem bizonyítja közelebbről az a feljelentés is, melyre hivatkoztam. Mi nem ismerjük, a felsőfalusiak sem ismerik a íelsőfalusi iskola 20 éves működésének az eredményét és különös, csak azok ismerik, akiknek jutalom van a kezökben. A méltó vélemény megvan. Várjuk végére a vásárt. Várjuk meg, mi lesz a feljelentéssel, majd meglátjuk, vád-e a cimborálás, vagy igaz. Én nem személyes érdekből, én a közérdek szempontjából fogtam tollat, Marosán ur a kettőnk személyes ügyévé akarta sülyeszteni a vitát. Igyekeztem, amenyire lehetett, a tárgy körül forogni. Ha ezt ellenfelem nem tehette, tessék elfogadni mentségéül azt, hogy igaztalan ügyet védett s nem volt kezében az ügyhöz méltó, csak a személyt jellemző fegyver.

Most már elhallgathat egy időre az éji bogár és a felsőfalusi tücsök átveheti csendes birodalmát.

Nagy Károly ur komoly válaszát illő komolysággal fogadom s jóakaratát kétségtelenül elismerem.

Brutus

HÍREK.

j Dr. Tatár Jánosné. j Súlyos csapás érte dr. Tatár János ügyvédet, a helybeli társadalom j egyik legszimpatikusabb tagját. Ifjú felesége sz. Buda Valéria élete 22-ik és házasságának 4-ik évében hosszas szenvedés után í. hó 17-én el- j hunyt. Lelki és testi szenvedésekben gazdag | ifjú életének vetett véget a halál. Négy év előtt j nyújtotta kezét szerelmes férjének és ezen idő I aiatt a sors egymásután mérte rá a legsúlyosabb j csapásokat, melyeket keresztény türelemmel | viselt el a nemes lelkű ifjú asszony, mély | vallásosságában és férje szeretetében keresve ! enyhülést és vigasztalást. Egymásután kisérte

kát, beláthatjuk, hogy a tervszerű együttműködés csak az irányítás, a vezetés és ellenőrzés központosítását teszi szükségessé, nem pedig a tényleges végrehajtásét is.

A szociálisztikus államban igenis szükség van minden szerv működési körének és irányának megállapítására és ellenőrzésére, de e mellett igenis elképzelhető a legszélesebb körű önkormányzat. Ez logikai szempontból tekintve következik és politikai szempontból is kívánatos.

Oly mértékben, melyben az együttműködés szövevényesek, az élet minden viszonylataira lesz, kell, hogy a végrehajtás demokratizálódása is előbbre haladjon, már csakis a társadalom tagjainak tényleges részvétele, fokozódó belátása érdeklődése és lelkiismeretessége a közügyek iránt gátolhatja meg, hogy a szociálisztikus államban ne keletkezzék ujjabb osztály uralom, mely mellett az egyik osztály a másikat kizsákmányolja. (L. Jászi O. id. munkája.)

Bármilyen fontos is legyen a mindenre kiterjedő központi irányítás; bármenyire si képezze az a társadalom tökéietesbülésének, a műveltség és jólét haladásának feltételét, a teljes szervezés és szabályozás, van az emberi tevékenységnek egy ága, a melyre ezen szabályozás és korlátozás ki nem terjeszhető, illetőleg a szabályozás korlátainak határai a legszigorúbban kijelölendők: ez a tér az emberiség szellemi erőinek tevékenysége.

A gondolat és szólás szabadsága, olyan tér, a melyre a teljes központi szabályozás ki nem terjedhet.

A mindenkori állami rend igenis meghatározhatja, hogy milyen gondolatokat tart leginkább terjeszthetőknek, de más, esetleg ezekkel ellentétes eszmék nyilvánítását és azok terjesztését meg nem akadályozhatja.

Nincs semmi ok arra, hogy a társadalmi összeműködés előnyei ezen a téren is ne érvényesüljenek és a központi hatalom meg ne szabja, hogy például az elemi és középiskolákban milyen tudományos elveket és erkölcsi tanokat hirdessenek, de már a felsőbb fokon, az egyetemi oktatásban a tanítás korlátozása meg nem engedhető. A főiskola, amely nemcsak a tudományokat tanítani, hanem azokat tovább vinni, fejleszteni is van hivatva, nem tűrheti meg a tanitás szabadságának korlátozását, mert ez a tudomány fejlődésének megakasztását jelentené. Már pedig a tudományos eszmék fejlődése képezi minden emberi haladásnak feltételeit. Bármilyen tökéletes legyen is a társadalmi berendezés, azt fejleszteni, azt tökéletesbiteni feltünül szükséges. Semmiféle szabályozásnak nem lehet célja a haladás megakasztása. Az emberi elme pedig sohasem | fog megszűnni, működni az uj délok kitűzésén, a haladás és fejlődés útjainak meghatározásán és a kitűzött célok megvalósítására való törekvésen.

De hiábavaló is volna a gondolat szabadságának minden korlátozása, mert az emberi elme az istenektől lopott szikra, zugó árként áttörne minden korlátot, minden gátat, amely terjedésének és érvényesülésének útjában állana.

A fennálló rendhez görcsösen ragaszkodni — egyike a legnagyobb emberi tévedésnek. És ha ez mindig szigorúan érvényesült volna, akkor az emberiség ma is egy műveletlen, egy civilizáció és kultúra nélkül szűkölködő horda volna, amely az őserdők rengetegeiben férgekkel és vad gyümölcsökkel tengetné nyomorúságos életét.

Minden korszakban a többség helyesnek tartotta és tartja a fennálló intézményeket és jobb intézményeknek eszméje csak keveseknek,

a kiválóbbaknak lelkében támad és ezek épen i a gondolat szabad közlése utján terjesztik azokat, meggyőződvén azok helyességéről a társadalom többségét, az uj eszmék, a jogintézmények | lassanként diadalra jutnak, létrehozva az emberiség haladását és tökéletesbülését.

A szociálisztikus problémának minden esetre i egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen módok, milyen eszközök alkalmazandók a szociálisztikus eszmék megvalósításánál.

A szociálisztikus képviselőnél e kérdés tekintetében összhangot nem találunk.

A felfogások nagyon eltérők.

E kérdés az, amely az elméket leginkább foglalkoztatja és a kedélyeket a leghevesebb vitákra hevíti. Az a kérdés, hogy mi a pro- letánátus útja a hatalom eléréséhez és a szociálisztikus társadalmi rend megvalósításához. Hogy vajon egy forradalmi tény legyen az, amely őt egyszerre a politikai hatalom birtokába juttatja, avagy egy lassú reform munka, amely lassú politikai és társadalmi újítások utján előkészíti és kiépíti a társadalom uj rendjének alapjait. Hogy vájjon az eszmék megvalósítása a mai társadalmi rend keretében, a mai rend fejlesztése utjain történjék-e ? Avagy e reform egyszerre, unó ictu, hajtassák végre figyelmen kívül hagyva, illetve lerombolva az egész mai társadalmi rendet.

A szociálizmus képviselői e kérdésben két táborra oszlanak. Az egyik a forradalmi párt, a másik pedig a reform párt.

Ne méltóztassanak itt a forradalom szónak olyan értelmére gondolni, a mely véres felkeléseket, terrorizmust és erőszakosságot jelent. Ne tessék a forradalom szó alatt valami olyat érteni, aminő pl. a francia forradalom volt amely több millió ember vérének kiontásával