Szigorúan Bizalmas, 1956. augusztus-október

1956-09-13 [1079]

A kommunista parancsuralmi rendszer egyik legjellegzetesebb tünete és egyben egyik legnagyobb gyengesége az, amit""kissé furcsa kifejezéssel élve~a szovjet módszerek nyilvánvalóságának lehetne nevezni, a totalitarizmus állam Sötétsége/ az intézményesített terror-rendszer minden egyes . intézkedése ugyanis mindig jóelőre nyilvánvaló, mint ahogyan ' mindig nyilvánvaló az, amit a kommunisták terveznek és akarnak. A kommunista, propaganda hiába süriti irott vagy kimondott szavainak füstfelhó'it, a pártdialektika mesterei hiába építgetik hamis logikájuk potemkinfalait. Az álcázás, csűrés-csavarás, ködösítés ellenére a kommunisták soha nem tehetnek semmit, aminek célja és rendeltetése ne volna teljesen nyilvánvaló. Ez az az ár, amit a kommunista tömb gyarmati rendszerének a vakfegyelemért, a hatalom parancsainak egyöntetű végrehajtásáért, a rendőrállam csodagépezetének hiánytalan működéséért fizetni kell. Mindennek talán legmeggyőzőbb példája az, ami jelenleg a szabadnak minősített kritiká/^s a legfőbb kommunista erénnyé magasztositott kommunista önkritikával kapcsolatban a Szovjetunióban és a csatlós országokban folyik. A kritikának és az önkritikának valóságos tájfunja seper végig mindezeken az országokon. A sajtóban, a rádióban, a minisztertanács ülésein, sőt még, a röpgyüláaeken sincs másról szó, mint hirtelen fellebbentett bűnökről, mulasztásokról, leleplezett visszaélésekről, végzetes, vagy nem végzetes hibákról. Folyik a kommunista ha-muszorás és meiculpázás. Ezeknek a meaculpázásoknak a tengeréből kiderül, hogy csődbe került a lengyel szénbányászat, hogy Romániában nincs elegendő orvos, hogy Bulgáriában elszaporodott a rózsaféreg, Csehszlovákiában kátyúba jutott a rendszer értelmiségi politikája, Külső-Mongóliában nem ellenek a kétpupu tevék es Albániában a pásztorok hamisan furulyáznak. / val A felsorolást órákig lehetne folytatni, hiszen nincs az egyéni va-ry közösségi, szellemi vagy fizikai elütnek olyan megnyilvánulása, amelyre ne lehetne kiterjeszteni a kommunista kritikát. Az a tény, hogy aáioszkvai Pravda éppúgy, mint a budapesti Szabad Nép ugyanazon a hangon zokogva idézi a mult hibáit, tévedéseit ás egyforma szólamok hangoztatásával szórja fejére az ideológia hamuját, mindez nyilvánvalóvá/teszi, hogy a kritika és az önkritika szorosan meghatározott célt szolgál. Nem arról van szó, hogy a kommunisták hirtelen magukra nézve is kötelezőnek fogadták el az erkölcsi normákat. A kommunista lopok jeremiádái progjrommszerüen illenek bele abba a tervbe, amelynek alapján a kommunisták a XX. pártkongresszus óta stratégiai és t aktikai hadmezdulataikat végzik. A kritika eltűrésének és gyakorláséinak nagyon is nyilvánvaló célja van. Az első cél a terror fojtogató-jellegének enyhítése', s a rendszer szalonképessé tétele. Ugyanezt a célt szolgálják elyan taktikai lépések, mint az úgynevezett rehabilitálás és a hazacsábitási akcióval összefüggő állítólagos amnesztia. Ami a kritikát és az önkritikát illeti, teljesen nyilvánvaló, hogy annak eltűrésével és gyakorlásávalía kommunisták a szabadság illúzióját akarják kelteni a vasfüggönyön