Szigorúan Bizalmas, 1956. július-augusztus

1956-07-26 [1078]

hogyan 1-kétséges, hogy Rákosi Mátyás szovjet állampolgár még ma is a kommunista pórt Politikai Bizottságónak és az ország­gyűlésnek tagja j A szóbanforgó Rákosi Mátyás ugyanis saját maga bevallotta, hogy megsértette a szocialistának nevezett törvényességet, mas szóval bűncselekményeket követett el. Ezt a vallomását Rákosi utóda, Gerő Ernő is megerősitette. Ha a jelenlegi Magyarországon jogrend van és az úgynevezett törvényesség az állami élet alapja, elegendő-e, hogy Rákosi bevallotta bűneit és verés eminenciásból vöröses szürke emi­nenciássá vedlett. Ha Magyarországon a törvényesség tényleg törvényességeit jelent, nézetünk szerint mindenekelőtt ponto­son kellene a magyar közvéleményt tájékoztatni arról, hogy Rákosi Mátyás hogyan, mikor ás milyen formában követte el az általa bevallott bűncselekményeket, vagyis a törvényesség értelmében jogi formába kellene önteni mindazt, amit a közvé­lemény egyébként úgyis tud* Mindez nemcsak Rákosira vonatko­zik, hanem mindazokra, akik majdnem évtizedes uralma idején a saját maga által bevallott bűncselekmények részesei voltak. Mi történik például ozckkal ; akik a Rákosi által elrendelt politikai justizmordokban mint birák, vizsgálóbirák, vagy mind ügyészek működtek ? Mi történik azokkal, akik a most re­habilitált embereket hamis tanúvallomásokra kényszerűvé el­itéltek és akasztófára küldték ? Mi történik például e perek Hóditó Vilmosával és Alapi Gyulával, aki oly bravúrosan látta el az ügyészi teendőket ama perek folyamán, amelyek áldozatait most próbálják áthelyezni a temető árkából a népi demokratikus pantheonba ? Ha a törvényesség tényleg törvényességet jelent, nem lehet mindezt elintézni azzal, hogy egy gyűlölt kommunis­tát kidobnál: a rendszer hajójából. Ha a törvényesség valóban törvényességet jelent^ iz sem lehetséges, hogy e justizmordok áldozatai szinte lábujjhegyen osonjanak vissza a közéletbe, mint Kádár, Marosán, vagy Kállai. Ha a törvényesség valóban törvényességet jelent, a közvéleménynek tudnia kell, hogy Kádárt,Marosant és Kállait, akik ma ismét fontos poziciokat töltenek be, mikor börtönözték be, mi volt a vád ellenükj melyik börtönben raboskodtak, ki emelt ellenük vádat ? Minder­ről egy szó sem esett a nyilvánosság előtt* Ezekez áldozatok mint a hazajáró lelkek, olyan diszkrét . imbolygással lebegtek viss.za a pártvezetésbe, még diszkrétebben, mint Faludi, vagy Pólóczi, akikaz Irodalmi Újságban legalább röviden utaltak ar­ra, hogy az utóbbi éveket valeimelyik börtön mélyén töltötték. Ők sem beszéltek nyiltan, nem kérték szómon az elvesztett övé­ketek sem számoltak be pontosan arról, mi történt akkor, ami­kor Rákosi uralcna alatt Páter Gábor nyomoz, Alapi vádol és Olthy itél, vagy senki nem nyomoz, senki nem vádol és itél, hanem az embert egyszerűen elnyeli a börtön mélye és ott fet­renghet, amig a Kreml harsonái uj vozérmotivumot fújnak, a törvényességet. Hs a törvényesség valóban törvényességet je­lent, a reh:.:bilit?lásnak teljesnek kell lennie, mégpedig mind­azok esetében, akiket a szocialista törvényesség megsértésével bebörtönöztek) deportáltak vagy üldöztek. A rehabilitáció a törvényesség értelmében nemcsak a börtönkapuk kitárasát jelen­ti, hanem annak a fonté? büntetőjogi megállapítását is, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom