Szigorúan Bizalmas, 1956. június-július
1956-06-21 [1077]
7 W*W% ' A nemzetközi kommunizmus olyan erjedésben van , amilyenre ennek a mozgalomnak a történetében még nem volt példa. Régebben is voltak viták, harcok a kommunista pártokban, talán hevesebbek is, de akkor ezek a pártok még gyermekcipőben jártak és nem voltak olyan politikai tényezők, mint ma e A belső vívódás., a személyi harcok és a politikai módszerek megválogatása nem keltettek olyan nemzetközi feltűnést, nem voltak olyan hatással a közvélemény és a politika alakuláséra. A mai erjedés azért fontos, mert országokat és tömegeket érint és döntő szerepe van annak o magatartásnak a kialakításában, amelyről csak a vak nem látja, hogy az utóbbi időkben alapvető változáson megy át. A legnagyobb és a legjobban szervezett kommunista párt, az olasz párt vezére élesen szembefordult nemcsak a sztálini személyi kultusszal, hanem a Szovjetunió mostani vezetőivel is, akiket felelőssé tett a sztálini diktatúra bűneinek tűrésében és olhallga'ásában. Az olasz pártvezér rendezni akarja az olasz párt viszonyát Moszkvával, önállóságot követel az olasz pártnak. Nem hajlandó továbbra is ugy táncolni, .ahogy a Kreml fütyül. A szabad világ másik legnagyobb kommunista pártja a Francia Kommunista Párt. Ez a párt már régóta sok gondot okozott Moszkvának. A franciák szeretnek gondolkodni, kritizálni és franciák maradni. Mindez nehezén illett bele a sztálini diktatúra elgondolásaiba. Most, hogy Hruscsov titkos beszéde nyilvánosságra került, a Francia Kommunista Pártban roppant nyugtalanság lépett fel. Minden jel arra vall, hogy a Togliatti által felvetett kérdéseket sokkal élesebben fer ditják szembe Moszkvával és a pártvezetőséggel. Elmondhatjuk, hogy az északafrikai probléma mellett a francia közéletnek legkényesebb, legizgatóbb kérdése most n kommunista pártvezetés válsága és a fojlődés még sok meglepetést tartogathat. Tito jugoszláv elnök moszkvai látogatásáról a budapesti nyilvánossági szervek bőségesen tájékoztatták a magyar közvéleményt. Hallgatóink a kommunista lapokból is láthatták, hogy Tito egyáltalában nem adta fel külön-politikaját és na& qn határozottan hangoztatta a belgrádi nyilatkozatot, amelyben a szovjet vezetők is elismerték, hogy az egyes országok saját útjukon haladhatnak a szocializmus felé.
