Szigorúan Bizalmas, 1956. június
1956-06-18 [1076]
Ma már nyilvánvaló, hogy az irók és művészek többsége érzi : valahol utat veszitettek. Az elmúlt hónapok politikai eseményei és az egész kommunista világban tapasztalható szellemi és ideológiai válság talán nálunk éreztette legjobban hatás át. Sok jel mutat arra, ho£y a magyar irók és művészek élén járnak annak a harcnak, amaly a sztálini merevséggel szemben humánusabb, rugalmasabb és engedékenyebb politikát követel. Azoknak az Íróknak és művészeknek, akik most egy táborban vannak a sztálinizmus elleni harcban, bizonyára sokban különböznek a jövőt illető elképzeléseik, abban azonban megegyeznek, hogy a sztálini zsarnokság vagy annak bárminő válfaja többé nem térhet viaszai Megegyeznek abban is, hogy az irónak, művésznek magának kell kialakítania saját világát, ha nem akar még egyszer abba a szellemi zsákutcába kerülni, amibe Rákosi* Mátyás fénykora idején kény szeri tették, A hang egyre bátrabb, az eszközök egyre céltudatosabbak. Most, amikor szabadabban lehet szólni a szándékokról, most derül csak ki igazán, hová züllesztette Rákosi diktatúrája a magyar szellemi életet. Vegyük sorra néhány pontban összefoglalva, hogy melyek azok a feltételek, amelyek hozzájárulhatnak szellemi életünk megújhodásához. Elsősorban a szellemi vasfüggöny teljes félszámolása, A határon található szögesdrót- és aknazár - máig sem bontották még le - nemcsak azt jelentette, hogy elzártak egy népet a szabadságtól. Nemcsak a menekülni vágyók akadtak fenn rajta. Azt is jeSépezte, hogy egy európai népet erőszakkal leválasztanak a kontinensről. Ki akartak szakítani minket abból a közös művelődésből, aminek évszázadok Óta részesei voltunk. A vasfüggöny elzárta íróinkat és művészeinket a nyugati világtól ás ugyanakkor elzárta a nyugati érdeklődést a magyar alkotások iránt. Bármelyik régi magyar iró a Horthy-rendszer idején is többet tudhatott meg a Nyugatról, jobban megismerhette a korabeli nyugati irodalmat, mint a mai, különösen fiatalabb irók. Még József Attila is elmehetett Bécsbe, Párizsba, bár tevés olyan tragikus irói sorsot ismerünk, mint amilyen^neki volt része. Ma már lejárt az őstehetségek kora, N an i lehet nagy iró valaki anélkül, hogy ne ismerné korának szellemi áramlatait, meg ne ismerné kortársainak nagy alkotásait és ne pillanthatna át a kis hazáját körülzáró vaskerítésen, , , /-ben
