Szigorúan Bizalmas, 1956. február-március
1956-02-18 [1072]
uniónak, de meglazulnak a kötelékek is, amelyek Magyarországút a Szovjetunióhoz fűzik» Ilyen su.'.yos vád talán'még Malenkov bukása nélkül isv kitúrta volna"helyébeá Nagy Imrét, Malenkov távozása tehát egymá-" gában nem lett volna s/ükségszerü ok Nagy Imre eltávolítására, hiszen akkor Varsótól Tiranáig le kellett volna váltani valamennyi csatlós kormányfőt 8 Mindannyian hiven követték a malenkovi politika vonalát. Miniszterelnck-cserére azonban csak Magyarországon került sor, Itt lengett ki ugyanis a'legerőeebben'a politikai inga és nem az volt a lényeg, hogy helyes-e a Malenkov-féle beosztással való termelés politikája, vagy sem, hanem arról volt szó, hogy magyarországi szakaszán veszélybe kerül a Szovjetunió középeurópai arcvonala« A Nagy Imre ellen felhozott vádak szövege ncgyrészt azonos volt Malenkov bünlajstromával. Ártott a mezőgazdaságnak, elhanyagolta a nehézipart és ezzel megsértette c szocialista fejlődés marxi-lenini alaptörvényeit. Csakhogy Nagy Imrére ezen kivül más és súlyosabb vádakét is ráolvastak, amelyek szóba sem jöhetnek Oroszországban, de annál fontosabbak a hódoltsági területeken. Nagy Imrét nacionalistasoviniszta elhajlásban találták bűnösnek. Másszóval meggyanúsították; hogy vétett a szovjethüség mindent kizáró legfőbb törvénye ellen és ezáltal veszélyeztette a szovjet hatalmi berendezkedés biztonságát c Duna völgyében. A vád ugy hangzott, hogy elhanyagolta Sztálinváros' do valójában .arról volt szó, hogy veszélyeztette Hatvant, a szovjet haderők délkelétourópai főhadiszállását. Pedig a malenkovi érában MagyÍrországon nem történt más, mint hogy kissé felengedett a sztálir jégkéreg. Az ország területén állomásozó szovjet csap; tok biztosították a kommunista rendszer fennmaradását, do kiderült, hogy hc cstá arasznyival ongodik is hosszabbra a gyeplőt, c nemzeti elkeseredés lovai könnyen elragadhatják a rendszer szekorét. Pedig Nagy Imre kor mányzáse alatt csak orról volt szój hogy tűrhetőbbé és ha lehet népszerűbbé 'tették a kommunista rendszert. Rájöttek, hogy számolni kell a néppel. Nem szegyeitek bevallani, hogy c nehézipari hojszát non birja cl az ország 'teljesít ő képessége, Vclamelyost könnyítettek a" parasztság terhein, volt megint fehér kenyér és ropogós kifli, Szabadultak az internáltak és könnyítettek a deportáltak sorsán. A szellemi fronton engedték a fonákságok kipellongérozését és a Rákosi-korszek szívből jövő bírálatát. Csináltak Hazafias Népfrontot, magyar