Szigorúan Bizalmas, 1956. február-március

1956-02-18 [1072]

minthogy egységes áll -sportban - mege gyezni nem tudnak a politikai és gazdasági vezetést illetően* Feltehető, hogy Hruscsov beszéde és a többi szónok, mindsnekelőtt Szuszlov és Mikoján felszólalása után nemcsak poli­tikai, de személyi, változásokra is sor kerül* Mindazokat, akik az elmúlt időkben szektás maga tartásukkai tűnt el ki ; félreállít ják e Hangsúlyozzuk, félre állit jók, pontosabban már beosztást kapnak, minthogy a likvidálás korszaka a jelek szerint elmúlt. Félreáll!­tásuk és helyüknek uj emberekkel való betöltése már fontos fordu­latot jelenthet. Az a tény, hogy a moszkvai szónokok is elismerik, sőt mi több, ma már hirdetik a szocializmus épitéséhez vezető a .bféle ut lehetőségét, hosszú távra jelentős változásokat eredményezhet a magyarországi rendszer belső szerkezetében. A jelek ezerint cz a bclso szerkezeti változás a Magyar Dolgozók pártja jelentős részé­nők szimpátiájával találkozik. A kollektív vezetés kétségtelenül változást jelent a pártéletben, habár Rákosi Mátyás személyében annyira kompromittálta már magát egyszemélyes diktatórikus vezetési módszerével, hogy puszta jelenléte zavarólag hat a józanabb párt­tagokra, nem beszélve a pártonkívüli tömegekről. Amint azonban már többször mondtuk, Rákosi íélrotétclo nagy probléma elé állítaná a pártot, nem utolsó sor bon magát Moszkvát is, ahonnan az általános utasítások érkeznek. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az elmúlt években történt örvendetes változások ellenére a magyarországi kommunisták továbbra is függő helyzetben vannak. Rákosi Mátyás félre tétele jelentős lé« loktoni visszahatást koltcno a magyar népben, azonban gyakorlat lag nagyobb változás jó ideig nom várhaté a párt' ál talán a-s pölitikájáb.. „ Amikor mérsékeltebb kommunistákról beszélünk, amilyennek Kovácsot és Szálait tartjuk, orra kívánunk rámutatni, hogy ezek a mérsékeltebb elemek igyekezhetnek a rendszer belső szerkezetében olyan változásokat kivívni, amelyeknek eredményeként a rendszer'közelebb kűrülhet a szocializmus többé—kovésbé magyar változatához. Jelenleg"a szovjet tapasztalatok dogmatikus, szoktariánus lemásolása folyik Ma­gyarországon, de ezek ogyrészt nem érvényesek a ma gyára?szági vászo« nyokro, másrészt podig a nemzetközi helyzet vetületeképpen más politi­kát kellene folytatniuk a rendszer vezetőinek. A Nyugatot arról kíván­ják meggyőzni, miszerint Magyarországon békés építőmunka folyik, a • szocializmus utjának építése, amelyet lelkesen támogat az egész nép.

Next

/
Oldalképek
Tartalom