Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár – püspök az emberért (Székesfehérvár, 2006)
HIT ÉS ÉSZ
Horváth Pál: A diadalmas világnézet szellemi forrásvidéke téneti és mitológiai kutatásokban népszerű nézetet, amely a kereszténység világnézeti kreativitását a román és germán népek szellemi világához kapcsolja és más, eredendően statikus, panteista vagy éppen ateista természetű civilizációkkal - a sémi népek vagy a távoli kelet vallási sivárságával vagy fatalizmusával állítja szembe, amelyek vallási közönyössége egyfajta világnézet- és kultúranélküliséget takargat. Szemben ezekkel a kultúrákkal, az a vallási világnézet, amelyet a kereszténység kínál a modern világ számára, egyszerre reális, ideális és transzcendens, olyan tehát, amelyben a rajtunk kívüli tény és a belső hevület és érzék egyensúlyban van egymással. Ami a modern ember megnyeréséért versengő világnézetek mezőnyét illeti, Prohászka itt egy sajátosan pozitivizmus-utáni álláspont híveként mutatkozik be, hiszen kategorikusan elutasítja annak a lehetőségét, hogy a tudástól, vagy magasztosabban szemlélve a természettudománytól reméljünk eligazítást a világ dolgaiban. Természetes ez a következtetés, hiszen ha a világnézetben korszerű módon az ember bensőséges világ-érzetét, léte és öntudata egységét szemléljük, akkor ennek megszólaltatására a természetismeret világát alkalmatlannak kell tekintenünk. A természetismeret alkalmasan referálhat ugyan életünk természetéről, életünk értékes mivoltának bizonysága, boldogságunk biztosítéka gyanánt azonban - márpedig köznapi értelemben erre való a világnézet - aligha jöhet szóba. Ugyanilyen kritikusan nyilatkozik azonban Prohászka arról az ideáról is, hogy a bölcselet adhat a modem ember számára alkalmas világnézetet; sem Kant és követői szubjektivizmusa, sem Schopenhauer pesszimizmusa nem kínálja a lélek azon feltöltődését, amely az élet élvezetét adná az ember számára. A modern materializmus ráadásul előszeretettel beszél arról, hogy az igazi világnézet a vallás ópiumfüstjének eloszlását kívánja, a modern idealizmusok pedig az eget akarják a maga idealitásában leráncigálni a földre és barrikádokat emelni a külvilág és az ember belső világa közé. Ez utóbbi Prohászka szerint még a teológiát is fenyegeti; racionális iskolái - alighanem főképpen Harnack és a kortárs német liberális teológia a címzett - a hit igazságaiból is eszméket fabrikálnak és egy olyan racionális immanentizmus felé közelítenek, amelyben sem Istennek, sem a léleknek nem jut igazán hely, hiszen mindenütt maga a tudásának gőgjébe merevedett ember pöffeszkedik. Egy emberies, szép világnézetnek a teóriák ellenében eleme a természet szeretete, az érzékiség, az érzetek világának, mint a bennünk megmutatkozó természetnek a tisztelete, a kettő harmóniájában pedig a szép, harmonikus egyéniség goromba pesszimizmusoknak fittyet hányó valósága léphet elénk. Prohászka szerint ez az igazi személyiségfilozófia, „a belső ember kialakulá-46 HIT ÉS ÉSZ
