Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár – püspök az emberért (Székesfehérvár, 2006)

UTAK ÉS ÁLLOMÁSOK

Markó Csaba

Prohászka politikai és közéleti szerepvállalása 1920 és 1922 között

A háború és a forradalmak alatt a katolikus egyház helyzete jelentős mértékben módosult. A változások az egész világon éreztették hatásukat. Az egyháznak új utakat kellett keresnie. Ehhez tartozott az a felismerés is, hogy az egyháznak tevékenyen részt kell vennie az állam életében, választ kell adnia a világ új kihívásaira. Néhányan rájöttek, hogy a szociális kérdést nem lehet jótékonykodással az asztal alá söpörni, hanem ennél jóval összetettebb megoldást kell keresni. Az öntudatra ébredésnek egyik jellemző vonása volt a vallásos meggyőződés, a lelkiség megerősödése. A világháború után - Magyarországon a forradalmak után -, az egyházi élet mindenütt fellendült. A magyar katolicizmus olyan emberek és tanítók nyomán jutott el a megújhodásig, mint Prohászka Ottokár, Bangha Béla és Glattfelder Gyula. Ennek eredményeképpen a magyar katolicizmus elérte, hogy olyan tekintélynek örvendett, és olyan cselekvési szabadsággal rendelkezett, ami Európában egyedülálló volt.1

Már a kezdetektől látszott, hogy a magyar katolikus egyház jelentős szerepet fog játszani a kibontakozó új rendszer megszilárdításában. Pozícióját erősítette, hogy a területi veszteségek következtében az ország felekezeti viszonyai is megváltoztak. Tovább növekedett a katolikusok számaránya, miközben szinte jelentéktelenné vált a görögkeleti és az erdélyi magyarságra támaszkodó unitárius egyházhoz tartozók száma. A bevett vallások közül az állammal a Horthy-korban a katolikus egyháznak volt a legerősebb a kapcsolata annak ellenére, hogy Horthy - és nem egy miniszterelnök is - református vallású volt.2

1 Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve. Dissertationes Hungaricae ex Historia Ecclesiae IV München, 1975. 251-253.

2 Gergely Jenő: A püspöki kar tanácskozásai. Budapest, 1984. 20-21.

113