A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Zeman Ferenc: Takács Ferenc iparügyi miniszter, a Magyar Népköztársaság 474 D. 737 számú foglya

létrehozandó új, jobboldali szociáldemokrata pártról. Kéthly a beismerő vallomások szerint Takácsot és Szeder Ferencet akarta felkérni az új pártprogram mezőgazdasági részének kidolgozására. „Elismerem, hogy mindezen tevékenységemet a népi demokratikus rendszer megdöntésének előkészítése érdekében fejtettem ki” - állt Takács Ferenc kikényszerített vallomása végén.6 A Budapesti Katonai Ügyészség 1950. augusztus 29-én kelt KÜ. 0218/1950. számú vádiratában7 megfogalmazott bűncselekmények miatt emelt vádat Takács Ferenc és 21 társa8 9 ellen. A volt szociáldemokrata párt egykori első- és másodvonalbeli vezetői ellen irányuló Kálmán József és társai per6 főtárgyalására 1950. szeptember 12-én és 13-án dr. Jávor Iván10 11 hadbíró ezredes elnökletével a vádiratot jegyző dr. Bodonyi Márton hadbíró alezredes, vezető ügyész, mint vádló jelenlétében a Budapesti Katonai Törvényszéken került sor. A haditörvényszék tagjai a tanácsvezető bíró mellett Kovács Márton ezredes és Fehér János őrnagy voltak, a jegyzőkönyvet dr. Sárközy Endre főhadnagy vezette. A perbe fogottak bűnéül általánosan felrótták, hogy a „fasiszta, horthysta rendőrség” besúgói voltak, illetve hogy részt vettek az 1949 márciusában létrejött, Kéthly Anna irányította „hatos bizottság”11 munkájában, amely „szervezte és irányította a fővárosban és 6 Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban: HTL) XI. 1. Katf. 1957. 0084/III. 5. d. Takács Ferenc kihallgatási jegyzőkönyve, 1950. augusztus 25. 8-12. 7 HTL XL I. Katf. 1957. 0084/1. 3. d. A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma. Kálmán József és társai vizsgálati dosszié. 1950-es bírósági anyag I. kötet. Budapesti Központi Katonai Ügyészség Kü. 0218/1950. sz. vádirat. 25^17. 8 Uo. I. rendű vádlott: Kálmán József, volt törvényhatósági bizottsági tag, a II. r. vádlott: Bittmann István, volt rendőr alezredes, a III. r. vádlott: Györki Imre, volt országgyűlési képviselő, a IV. r. vádlott: Révész András, volt fővárosi tisztviselő, az V. r. vádlott: Valentiny Ágoston, volt igazságügy-miniszter, a VI. r. vádlott: Zentay (Zuschlag) Vilmos, volt honvédelmi államtitkár, a VII. r. vádlott: Kertész (Krausz) Miklós, nyugalmazott MABI alelnök, volt országgyűlési képviselő, a VIII. r. vádlott: Marosvölgyi (Melchner) Lajos, tisztviselő, az angol nagykövetség buletinkézbesítője, a IX. r. vádlott: Tolnai József, volt pécsi polgármester, az Állami Zálogház és Árverési Csarnok NV. vezérigazgatója, a X. r. vádlott: Pozsgai Gyula, volt kereskedelem- és közlekedésügyi államtitkár, a XI. r. vádlott: Szeder Ferenc, volt országgyűlési képviselő, a XII. r. vádlott: Büchler József, a Nemzeti Bank nyugalmazott alelnöke, a XIII. r. vádlott: Takács József, volt földművelésügyi államtitkár, a XIV. r. vádlott: Takács Ferenc, volt iparügyi miniszter, volt földművelésügyi államtitkár, a XV. r. vádlott: Szigeti (Szakasits) Antal, az Iparügyi Minisztérium nyugalmazott miniszteri osztályfőnöke, a XVI. r. vádlott: Dr. Szűcs András, volt törvényszéki bíró, az Igazságügy Minisztérium elnöki osztálya vezetőjének egykori helyettese, a XVII. r. vádlott: Gáspár Árpád, volt MABI vezérigazgató, a XVIII. r. vádlott: Kőműves József, az OTI volt elnöke, a XIX. r. vádlott: Dr. Ladányi Ármin, a Budapesti Ügyvédi Kamara volt elnöke, a XX. r. vádlott: Spitálszky Károly, az öntők szakszervezetének elnöke, a XXI. r. vádlott: Király Géza, nyugalmazott MÁV igazgató és a XXII. r. vádlott: Sima Paula, 1947 augusztusától Kéthly Anna titkárnője. 9 Bővebben lásd: VARSÁNYI Erika: A szociáldemokraták az igazságszolgáltatás útvesztőiben (1950-1962). Kálmán József emlékezete. Betekintő 5. évf. (2011) 10 Többek között a „tábornokok perét”, azaz a Sólyom-per tárgyalását is vezető hadbíró ezredes. 11 Az SZDP újbóli aktivizálására és programjának kidolgozására szerveződött ún. hatos bizottság nem létezett, csupán a kényszer hatására tett vallomásokban található meg. Kálmán József a 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom