A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
Tanulmányok - Nagy Gyöngyi: A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége hódmezővásárhelyi fiókjának korai évei (1921-1923)
asszonyok beszélni szoktak. S hogy mégis megteszem azt: egy egységes asszonytábor, a magyar asszonyok kívánságára teszem, hogy kifejezzem azt a sok bizalmat, azt a nagy reménykedést, melyet Bethlen István gróf honmentő munkájához fűzünk. Mi nem akarunk résztvenni a politikai harcokban, pártviszályokban. Mi csak olyan egyént támogatunk, kiben nemzeti és vallási eszméink megvalósítóját látjuk. [...] Mi magyar asszonyok érezzük a helyzet komolyságát, s megértjük e szomorú idők szellemét, s úgy érezzük, hogy kötelességünk kilépni eddigi békés nyugalmunkból, hogy kettős hivatást vegyünk vállainkra. [...] A mi női hivatásunk a háztartásban is a rend, béke, nyugalom és szorgalmas munka fenntartása. Nem lépünk ki tehát asszonyi mivoltunkból akkor, mikor a hazánkban, ebben a nagy közös háztartásban bele akarjuk vinni sok magyar asszony dolgos kezének munkáját, a könyörületet és emberszeretet, a rend helyreállítását. Mi így politizálunk!”70 A MANSz vezetősége még a választás előtti pillanatokban is tovább buzdította az asszonyokat: „Minden szavazati joggal rendelkező asszony tartsa becsületbeli tartozásának, hogy leadja szavazatát. Mert ha ezt nem teszi meg, akkor nem érdemli meg azt a megbecsülést, melyben a férfiak részesítették akkor, mikor elismerték egyenjogúságunkat azzal, hogy minket is bevettek a szavazólistába, hogy nekünk is lehessen beleszólásunk hazánk sorsának irányításába. Hogy kire szavazzunk? Ez olyan kérdés, melyre minden magyar gondolkozás nélkül meg tudja adni a feleletet, ha őszintén, becsületesen és lelkiismeretesen akar válaszolni [...] lelkiismeretes férfi és asszony nem gondolkozik, hogy kire szavazzon, ha oly szerencsés, hogy Bethlen István grófra vagy Szádeczky Lajos dr.-ra adhatja le szavazatát.”71 Az 1922. május 28-29-én megtartott vásárhelyi nemzetgyűlési képviselőválasztások eredményeképpen végül ismét Bethlen István lett Hódmezővásárhely nemzetgyűlési képviselője.72 Június 18-án a vásárhelyi asszonyok rendkívüli közgyűlést tartottak, amelyen kifejezték afölötti örömüket, hogy Hódmezővásárhely I. választókerületében az Egységes Párt képviselője Bethlen István lett. A miniszterelnök, megválasztása után, levélben üdvözölte a vásárhelyi asszonyokat: „A hódmezővásárhelyi magyar asszonyok aláírásával hozzám intézett üdvözlő sorokért fogadják, kérem, leghálá- sabb köszönetemet. Az a meleg ragaszkodás, mellyel Önök irántam és az általam képviselt ügy iránt viseltetnek, kimondhatatlan jóleső érzéssel tölt el. A női tábor megértő csatlakozása eszméimhez serkentőleg fog hatni rám azon küzdelmekben, melyeket a nemzet egységének megteremtéséért és azon át sok megpróbáltatáson keresztülment szegény hazánk talpraállításáért már most folytatok és a jövőben is minden akaratom, minden erőm és képességem latba vetésével folytatni kívánok. Buzdításra a legelszántabb harcos is rászorul időnként. És az Önök üdvözlése ily buzdítás nekem.” A rendkívüli közgyűlés ugyanakkor fájdalmának adott hangot dr. 70 A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének = MAL, 1922. április 2. II. évf. 14. szám. 2. 71 Felhívás a vásárhelyi magyar asszonyokhoz! = MAL, 1922. május 28. II. évf. 22. szám. 3. 72ZEMAN Ferenc: Politikai küzdelmek és közéleti mozgalmak Hódmezővásárhelyen a Horthy- korszakban. Doktori (PhD) értekezés kézirata, 2017. 56. 76