A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
Tanulmányok - Makó Imre: Hadifogoly hódmezővásárhelyiek a nagy háborúban
Francia fogságban A francia hadifogságba esett vásárhelyiek ismert száma 59 fő. 15 esetben tudott, hogy a 46/111. zászlóalj állományában 1917. december 30-án a Monte Tombán kerültek az ellenség kezére. 1917 őszén, a 12. isonzói csata után a meggyengült olasz fegyveres erő támogatására ugyanis két francia hadosztályt küldtek a Piave mellékére. December 29-én a franciák heves tüzérségi és aknavető tűzzel bevezetett támadást indítottak a Tómba hegyhát állásai ellen. Vezérkarunk jelentése szerint „nehéz küzdelem után sikerült az ellenségnek egyes helyeken árkainkba benyomulni”.101 A francia gyalogság itt nagyszámú foglyot ejtett. Plavetz Jenő (1899) kereskedő életrajzában olvasható, hogy a 46/111. zászlóaljhoz a Monte Tombára került, „de pár napi nehéz harcok után az egész csapat olasz fogságba jutott”.102 További 36 vásárhelyi katona esetében csupán annyi ismert, hogy francia fogságból tért haza. Vélhetően zömmel őket is a Monte Tombán fogták el. Az 1918. júniusban vívott piavei csatában és végül az 1918. október 24-én kezdett és a Monarchia haderejének összeomlását előidéző Vittorio Veneto-i csatában is kerültek magyar katonák a franciák fogságába. Czékmán Imre (1880), a 306. honvéd gyalogezred honvédje 1918. július 6-án éjjel Asiagótól keletre, egy vállalkozás alkalmával eltűnt, és mint utóbb kiderült, francia fogságba esett. A Monte Tómba (magyarul Sír-hegy) (forrás: Wikipedia) 101 Hódmezővásárhely, 1918.jan. 1. 102 FEJÉRVÁRY Józsefi, m. 448. 54