A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
Tanulmányok - Makó Imre: Hadifogoly hódmezővásárhelyiek a nagy háborúban
ban erről így írt: „Július 22-én este 8 órakor indultunk a faluból oda, ahol már este senki sem volt biztonságban. Óriási ágyúzás volt mindig. Nyomorúságos dekungokban vártuk minden pillanatban a halált. A stellungtól 100-150 lépésnyire voltunk. Július 25-én vasárnap nagyon támadtak az olaszok. 10 óra tájban mi is megindultunk a tűzléniába. Az olaszok már reggel a mieinket kiverték állásukból. A front már át volt törve. Menekültünk. Délután 2-3 óra között mi is be voltunk kerítve általuk, foglyul estünk. Nagyon sok embert meghalt e vasárnapi napon.”91 Tárkány Szűcs Imre (1873) gazdálkodó mint a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredhez beosztott szakaszvezető a Doberdón, a hatodik isonzói csatában esett fogságba. Ez 1916. augusztus 15-én, arcvonaluk felgöngyölítésekor következett be. A háborús élményeiről még a fogolytáborban - „unalomból” - készített feljegyzése így szól erről: „...a főhadnagy úr Blájer azt a parancsot adta, hogy én menjek az egyik rajjal és foglaljam vissza azt az állást, amit elvettek tőlünk a digók. Elmentem 9 magammal. Mikor odaértünk, nem mert beleugrani senki sem. [...] Odavágott egy bomba mellénk. Két emberem súlyosan sebesült, én is kaptam három szilánkszúrást a jobb lábamon. [...] Beleugrok az állásba, ott volt három digó. De azok nekem való emberek voltak, mert úgy elfutottak, mikor megláttak, hogy azokat elfogni nem lehetett volna még agárral sem. Én meg futottam utánuk, ameddig parancs volt, hogy foglaljam el. ...túlfutottak azon helyen, én megálltam. Egy nagy kő mellé feküdtem, ők meg egy kőkazal mellé álltak, odalőttek hozzám. De nem talált. Én is visszaköptem öhozzájuk... a hátunk mögött a dolinánál levő tiszturakat elfogták és hajtották végig azon az álláson, akit én visszafoglaltam. Tehát úgy egyivel, ahogy voltunk a haranggát között, úgy fogdosták el őket. [...] Én legutoljára lettem elfogva. Már akkor hajtották a tiszt urakat, utána meg a honvédek jöttek. Blájer főhadnagy odaszól, dobjam el a puskát, mert el vagyunk fogva. Ekkorra már az én három taliánom is odajött, de nem bántottak. Závárzatot kivettem, beleeresztettem egy kőhasadékba, gondoltam ez sem kerül innét használatba. Hamarosan akkor keresztülugráltattak a fedezéken és futottunk... Egyszer mondja Kondrád hadapród, tegye le a tölténytáskát, mert agyonlövi valami bolond talián, ha meglátja nála. Ezt meg rajtam felejtettem. Futás közben kikapcsoltam és leeresztettem rólam. Mikor a mieink észrevették, hogy minket elhajtottak, elkezdtek ránk tüzelni, hogy inkább hullák legyünk, mint foglyok. Huncut digó nem hagyott agyonveretni, belevitt egy dolinába [= fennsíkon víznyelő mélyedés], még a mieink elcsendesültek. Őröket állítottak mellénk. Azt mondja Blájer főhadnagy úr, olvassam meg, hányán vagyunk. Éppen 34-en voltunk. Mondám neki, rohanjuk meg ezeket a digó- kat, verjük agyon és szökjünk vissza. De előttünk van ám már két rajvonal, csak elfognak és fel is koncolnak bennünket. [...] Útnak indítottak, de futva mindig. Egy már nem bírt futni, hátra maradt. Én is hátra kezdtem maradni. Láttam, mikor felbukott, fejbe ütötte az a tali, aki hátul jött. Akkor újra előre futottam... Egy kaver- nához [= katonák számára sziklába vájt üreg] értünk, ott megvizsgáltak bennünket, 91 HL A világháborúk hódmezővásárhelyi katonáira és áldozataira vonatkozó iratok gyűjteménye: Gy. Molnár János háborús feljegyzései. Kézirat. 48
