A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
ADATTÁR - Kovács István: Krónika 2018
A vásárhelyi születésű olimpiai bajnok, háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hatszoros rövid pályás Európa-bajnok, 58- szoros felnőtt országos bajnok Risztov Évát beiktatták az Olimpiai Hírességek Csarnokának tagjai sorába. november 15. A Németh László Városi Könyvtárban bemutatták a Makó Imre gondozásában megjelent Huszárként a világháborúban 1914-1918 és Kovács Ferenc-Bihari László: Vásárhelyiek a világháborúban c. könyveket. november 17. A Crystal Dance Club, Vásárhely első mazsorettklubja megalakulása alkalmából nemzetközi mazsorett- és pompomversenyt rendezett a Balogh Imsi Sportközpontban. november 17-18. VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság és XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny a Gyarmati Dezső Sportuszodában. A HSÚVC versenyzői 25 érmet szereztek, ebből 14 arany. Nagy Enikő 8 bajnoki címet szerzett. november 20. Wallenberg nyomán című országos középiskolai vetélkedő regionális fordulója az Emlékpontban, a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen és a zsinagógában. november 23. Kulcsár írisz Vásárhelyen élő szobrászművész bemutatkozó, PANnOnRAMA c. kiállítása a Kohán György utcai művésztelepen. november 24-25. A WT Taekwondo Országos Bajnokságon aranyérmet szerzett Lengyel Gergő (Hwa- rangdo SE). november 27. Szabó Klára Petra vásárhelyi képzőművész munkásságát bemutató Phan-tasea című könyv bemutatója az Alföldi Galériában. november 28. Mit kaptunk a szarmatáktól címmel Vörös Gabriella régészeti előadása a múzeumban. november 29. Lelkes István és családja képzőművészeti kiállítása Budapesten, a Vigadóban. december 4. Az Emlékpontba látogatott Iain Lindsay, az Egyesült Királyság nagykövete. december 5. A Németh László Városi Könyvtárban bemutatták Benkő B. László Hódmezővásárhelyi szakácskönyv c. kötetét december 6. Az Alföldi Galériában megnyílt a XXI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium beszámoló kiállítása. december 10. Életének 65. évében elhunyt Szeli Ferenc gépészmérnök, önkormányzati képviselő. A Metripond, majd a Hódgép osztályvezetője. 1994 és 2006 között önkormányzati képviselő (MSZP), a Közoktatási Bizottság tagja. december 12. Hetvenöt éves korában elhunyt Marton János vásárhelyi születésű könyvtáros. Előbb az MTA Szegedi Biológiai Központ könyvtárvezetője, majd 2004- ig a SZOTE Központi Könyvtárának igazgatója. A magyarországi tudo- mánymetriai és bibliometriai kutatások úttörője az élettudományok területén. Magyarországról elsőként publikál a könyvtártudomány világelső folyóiratában (Journal of the American Society for Information Science), december 18. Nyolcvanegy éves korában elhunyt Novák Imre gépészmérnök, politikus. A vásárhelyi Dózsa Mtsz főmérnöke, majd Szolnokon a Gabona és Iparnövények Termelési Rendszerének szakmai tanácsadója. 1990-től az FKgP Csongrád megyei szervezetének szervezőtitkára. 1990— 2000 között a vásárhelyi önkormányzat tagja, mint Újváros egyéni képviselője és alpolgármester. összeállította KOVÁCS ISTVÁN 337