A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
EMLÉKEZÉS - Dobos Irma: A tanár és a tanítvány
1957-ben a tanár úr megvált a főiskolától és a szegedi Vízügyi Igazgatóságnál viszonylag kedvező beosztást kapott, mivel akkor szervezték meg a Vízgazdálkodási Osztályt, és főelőadóként alkalmazták, majd az 1960-as évek közepén a fővárosba, az Országos Vízkutató és Fúró Vállalathoz helyezték. Ekkor a vállalat Vízföldtani Osztálya, azon belül a Szakvéleményező Osztályhoz irányította a vállalat. Ez ismét nagy és kellemes meglepetés, de ugyanakkor nagy öröm is volt, hogy most már harmadszor dolgozom egykori tanárommal. Miután a vállalathoz nem csak nagy mélységű hévízkutak tervezésére, hanem egyáltalán a felszín alatti víz feltárására érkeztek a kérelmek, ezért az új dolgozó feladata a felszínhez legközelebb eső, kis mélységű talajvíz feltárása volt. Többek között ilyen jellegű munkájával találkoztam, amikor Visegrádon a Lepence- völgyben működött Vízkutató és Fúró Vállalat (V1KUV) Alkotóház vízellátására kis mélységű kutat tervezett. Közös munkánkat azonban megzavarta a kellemetlen balesete 1965-ben, amely bokatöréssel járt és ez hosszadalmas betegállományt jelentett. Még volt lehetőségem egyszer meglátogatni a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Kórházában (Szabolcs u. 35.). 1966. augusztus közepén pedig átadtam az osztályvezetést Zsolnayné Egervári Katalinnak, mivel a Központi Földtani Hivatal Kubába küldött földtani szakértői munkára. A következő évben minden osztályt azután teljes egészében a kiegészítő anyagfeldolgozó és ellenőrző osztállyal együtt a Rákóczi út 59. sz. alól a Vízkészlet-gazdálkodási Központhoz (VIKÖZ), az Alkotmány u. 29. sz. alá helyezte az Országos Vízügyi Hivatal. Itt még dolgozott és több vízföldtani szakvéleménye segítette sok település vízhiányának fedezését, főként az első vízadó réteg feltárásával, majd elment nyugdíjba és visszaköltözött Szegedre, ahol 1973. április 4-én meghalt. A tanár és tanítvány közötti szívélyes kapcsolatot az is bizonyította, hogy amikor ő még a VIKÖZ-nél és én pedig már Kubában dolgoztam, akkor levelével megtisztelt, amelyben a Karib-térség földtan-földrajz tudós kutatók sok eredményére hívta fel a figyelmem. Ez volt az utolsó kapcsolat közöttünk, de összességében talán több és más jellegű volt, mint a szokványos évenkénti, vagy az 5-10 évenkénti osztálytalálkozók. Nagy veszteség volt, hogy olyan fiatalon befejeződött az élete, pedig még tudásával nagyon sokat tudott volna tenni a tudomány fejlesztése és az ifjúság nevelése érdekében. Nem véletlen, hogy az 1936-ban elkészült magyarországi agrámépesedésről összeállított doktori értekezése után a következő évtizedben, különböző témakörökben, de főleg a népesedéssel, a talaj földrajzzal foglalkozó dolgozatai jelennek meg. Amiről tudunk, az 18-20 körüli és az utolsók az 1950-es évek első feléből olvashatók. Főként erdélyi és dél-alföldi, utolsó munkája 1957-ben jelent meg. Nem véletlen, hogy az akkor Szegeden a város második legmélyebb hévízkútját (Újszegeden 1957-ben készült, a Haladás Tsz tulajdonában volt 1013 m mély hévízkutat említjük) mutatta be, amely már a tiszántúli területre esett és feltűnően kedvező eredménnyel fejeződött be, jóval meghaladva az alig valamivel kisebb Közös hidrogeológiai munka 311
