A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Benkő László: Régi vásárhelyi mesterségek. Népi és polgári méhészkedés - Mézeskalácsosság

ben cserélte le 70 kúpos-kasos méhcsaládját, kaptárasra.35 Balogh tanító téli méhészeti előadásokat is tartott a környék olvasóköreiben. Szintén jó nevű, korszerűnek számító családi méhészete volt a huszadik század elejétől, a székkutasi Kádár Lajos tanítónak is, aki később a fővárosba került, és ott is folytatta méhészkedését, méhészegyesületi titkár is volt.36 A korszerűbb kaptárakat helyi kereskedőktől, postai megrendeléssel, a helyi Méhészeti Egyesületeken keresztül szerezték be. A nagyobb gazdák által megrendelt kaptárát egyes ügyesebb méhészkedő gazda igyekezett maga lemásolni, elkészíteni - több-kevesebb sikerrel. Ebben az időszakban a legtöbb tanyai olvasókörben rendeztek méhészeti előadásokat, évenként-két évenként pedig méhészeti tanfolyamokat a környék vállalkozó gazdái részére. Ismertebb, elismert méhészek voltak még, ebben az időben: a később említendő Kovács Lajos, valamint Garai Szabó János és a mártélyi Ceglédi Nagy Sándor és Hódi Máté.

A helyi méhészet első hiteles és részletes fölmérésére 1895-ben került sor, amikor az kiterjedt a méhtartó gazdák földterület szerinti megkülönböztetésére is. E szerint ekkor az 5 kh alatti földön gazdálkodó rétegben 247, az 5 és 10 kh közötti gazdáknál több mint 900, a 10-20 kh-as gazdáknál 248, a 20-50 kh közöttieknél pedig 353, a 100 kh fölötti birtokokon 155 méhcsaládot tartottak.37

A Kutasi út mellett 1896-ban kezdte gazdászképzését a Magyar Királyi Földműves [később: Mezőgazdasági] Iskola, ahol a fölművelés és állattenyésztés mellett, a kertészettel együtt a méhészetet is elkezdték oktatni. 1898 májusában alakult meg - pontosabban alakult át a korábbi Iparegyleti szakosztályból - a helyi Ipartestületen belül a Méhészeti Szakosztály, Bállá István elnökletével. Kezdő és törekvő, korszerű méhészetet űző méhészek részére minden évben pályázatot hirdettek, melyek elbírálása a tarlóvirágzás utáni hordást követően történt meg.38

Apró vásárhelyi adalék, hogy a méh, méhkas ősi jelképe a takarékosságnak, amely az 1907-ben fölépült Nagytakarék főtéri épületén is föltűnik. Azonban Vásárhelyen a fullánkjáról, csípéséről is ismert méh, azaz dongó és a méhes a méhkasokkal föltűnik két helyi élclap (Darázs, Dongó) fejlécén is.

Méhészeti kiállítást helyben már 1883-ban tartottak Kovács Lajosnak, a Méhész Egyesület elnökének köszönhetően. A Dél-Alföldről (Bánfalva [a mai Gádoros], Szénás, Mágocs, Mártély és Vásárhely környéke) összesereglett méhészek abból a célból tartották a szakmai találkozót, vásárt és bált: „[...] mivel a méhészet terén még igen hátra vagyunk, s tekintve gazdászatunk kevés oldalúságát, közvagyono- sodásunk érdekében [...] mivel a méhészet kevés tőkével s egy kis fáradtsággal tisztességes jövedelmet képes biztosítani, különösen kisebb birtokosaink [részére...]”.39 A kiállított méhészeti tárgyak, eszközök és mézek, méztermékek az átmeneti korszakot jelképezték: lehetett itt találkozni kasokkal és kaptárakkal, csurgatott,

35 VV. 1897. szeptember 30. (3. p.)

36 FEJÉRVÁRI 1929. 702. p.

37HERCZEG 1993. II. 568. p.

38 VV. 1898. május 22. (4. p.)

39 VV. 1883. május 31. (1-2. p.)

256