A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Makó Imre: Hadifogoly hódmezővásárhelyiek a nagy háborúban

Fogságuk évei alatt, mint az előző példák is mutatják, nagyon sokan több fog­lalkozást is váltottak. így László Imre (1891) volt Acsinszkban asztalos, cipész, vasutas, I. osztályú géplakatos, dolgozott kefegyárban. Ferenczi Imre (1893) Sza- ranszk városban töltötte fogságát, s ezalatt volt béres, udvaros, őstermelő. Docskál Lajos (1877) Irkutszkban, Omszkban és Vlagyivosztokban járt; ez alatt volt föld­műves, plakátragasztó és boltoslegény. Körmendy Dezső (1885) hadapródjelölt a Szibériában volt müasztalos, mozigépész, pék, hajóorvos, zsoké, cukrász és faesz­tergályos, melyben állítólag fel is szabadult. A fogolytáborok és a hadifoglyok életében az 1917. októberi forradalom nyo­mán, 1918-tól bekövetkezett változás lényegét ekként fogalmazta meg a taskenti lágerben rekedt Faragó Sándor hadapródjelölt: „...a táborparancsnokság, őrség megszűnt, de vele együtt az élelmezés is. (Ha ugyan így lehet nevezni azt a híg löttyöt, amit menázsi gyanánt osztogattak.) Ezután mindenkinek gondoskodnia kel­lett saját magáról.” Máshol így ír: „A volt hadifoglyok penetrálnak [benyomulnak] a város, a társadalom életébe. Mindenki dolgozik valamit, alkalmi munkát vállal a városban, vagy ha mást nem csinál, faragcsikál valamit a barakkban.”15 A „k. u. k.-szellem” által a tisztektől megkövetelt magatartás kizárta az ellen­ség bárminemű szolgálatát, és a tiszti, de még a tisztjelölti mivolttal sem tartotta összeegyeztethetőnek a fizikai munka vállalását.16 A tisztek korábban munkavég­zés nélkül is havi járandóságban részesültek. Ennek vége lett, a körülmények azon­ban kedveztek a pénzkeresetet célzó tevékenységeknek és a kényszerű vállal­kozásoknak. Mannheim Imre (1892) hadapródjelölt utóbb Berezovkán töltött el öt évet, mely idő alatt volt seprőgyáros, kályhafűtő, litográfus. Az ugyancsak hadap­ródjelölt Kemény Zoltán (1891) kereskedő Krasznojarszkban „szövetkezeti alapon, fogolytársai bevonásával egy cipőfelsőrész-gyárat alapított, mely gyorsan felvirág­zott s melyben százötvenen is dolgoztak. [...] Nagyon szépen reuzált [nagyon jól ment] a közös üzlet, mikor azonban 1919 őszén a vörösök Krasznojarszkba betör­tek, mindennek vége lett.” Katona Ferenc (1895) hadapródjelölt őrmester, utóbb városi fogalmazó ezekre az időkre így emlékezett vissza: „Foglalkozáshoz látunk. A kezdet nehézségeit megkönnyítik a krasznojarszki kereskedők, akik szerszámot, nyersanyagot adnak. Megalakulnak a különféle műhelyek, majd társulások révén a szövetkezetek. Dolgozik a cipőszög, a cigarettahüvely, a cigaretta, a kaptafa, a púder, a szipka, a matrac, a tükör, a koszorú, a cipőkrém és a likőrgyár, a ruhafestő és a szandálvarró üzem, az utóbbi Kemény Zoltán vezetésével.” [...] A készítmé­nyek kikerülnek a városba a kereskedőkhöz. [...] A műhelyekben harminc-negyven ember dolgozik. [...] A cipőüzem a legjövedelmezőbb....”17 1915-től nagy számban alkalmaztak az északi sarkkörön innen és túl magyar és más nemzetiségű hadifoglyokat. A Petrográdtól a murmanszki jégmentes kikötő­15 Lásd 8. sz. jegyzet. 1,1 BIBÓ Dezső i. m. 17 A Dnyesztertől a Sárga tengerig. KATONA Ferenc feljegyzései alapján összeállította GRAVÁTZ Ferenc. Hódmezővásárhely, 1934. 25., 29. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom