A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Szabó Dániel: Hódtói becsengetés

röstellek segítséget kérni a nálam fölkészültebbtől. Eszembe jutott egy régi ismerős a szülőföldről, a mozgalmi múltból, nevezetesen dr. Gácsér József, a szegedi tanárképző neveléstudományi tanszékéről. Hozzá fordultam, s tucatnyi könyvvel tértem haza tőle. Jó hangulatban telt el az a nap, örömmel tapasztaltam, mindenki igényesen adta elő felvállalt témakörét, megállapíthattam: a szakmai színvonal terén rövidesen letesszük a garast városi szinten is.

Esetenként nem merülök el az apró részletekben, nagy marokra fogva igyekszem a feladatot megoldani. Már ősszel gondoltam a téli hóesésre.

Két asszony járt Batidáról a takarítóbrigádunkba. Jó munkaerők voltak. Az egyiket Arankának hívták. Csöndes, lelkiismeretes teremtés, látszott rajta, kell a pénz a családnak. Egyszer behívattam, leültettem, és előadtam a tervemet: vállalja el a téli hósöprést az általam ajánlott kerek összegért, 5000 Ft-ért. Félhavi fizetés. Elfogadta, szerződést kötöttünk, karácsony előtt kifizettük. 1989-90 telén egy hó- pihe sem hullott a hódtói iskola környékén. Nem sajnáltam a pénzt Arankától, célprémiumként fogtam fel. Történhetett volna másként is. Tavasszal egyszer jót nevettünk az ügyön.

Az első téli szünet örök emlék. Szentestén, a fenyőfa díszítése közben becsengett az iskola mellett lakó Edit takarítónő férje, baj van, az egyik tanteremben ömlik a víz. Kismotorral gyorsan a helyszínen vagyok, s látom, az egyik radiátorról lerepült az elzáró szelep, a vízsugár a plafonig lövell. Telefonálok a hőközpontba, elzárják a mi fővezetékünket, s mondják: ők már két napja látják, hogy valahol túlfogyasztás van, de annak helyét ők nem tudják bemérni.

A helyzet felmérésekor láttam: 4 tanterem, s a fotó-szakkör úszik, benne a több évre felhalmozott készlet. Kihez forduljak? Még nem jutottunk el odáig, hogy felírjam, kinek van telefonja. Most hiányzott ez. Öten-hatan összeverődtünk, s műanyag szemétlapátokkal mertük a bokáig érő vizet vödörökbe. Nem mentünk az éjféli misére.

Nem sokat tudtunk javítani a helyzeten. A szelepcsere percek alatt megtörtént, próbanyomás, s megindult a fűtés. Szellőztettünk, kipakoltunk, szárítgattunk. A fotóanyagokat selejteztük. Nyomott hangulatban telt el a téli szünet, s így kezdtem az 1990-es esztendőt.

Valami megpattant bennem a terhek elviselése terén. Csak úgy tudok enyhíteni, ha leteszem a terhet. Sokat töprengtem és eldöntöttem: nem pályázok az 5 éves ciklusra, de nem szóltam erről senkinek. Elhatároztam, a munkában helyt állok az utolsó pillanatig, mint a pompeji katona. Január-februárban minden kollégát végig látogattam, két egymást követő óráján. Sok szép, eredményes órát láttam, közben fájt a szívem, mert arra gondoltam, nem láthatom beérni az első évek gyümölcseit.

Sikerült egy szakszervezeti beutalót szereznem Hévízre március 1. és 14. között, s a feleségemmel elutaztunk gyógykezelésre. Március 8-án a Nőnapot idehaza, a kolléganők olyan jó hangulatban ünnepelték, ami bizonyította, a jó munkahelyi légkör kialakításához mindenki hozzá akar járulni. Kedvenc süteményüket megsütötték, bevitték, és titokban összemérték tudásukat. Gondoltak rám is: ma is őrzöm azt a képeslapot, amelyet borítékba téve küldtek Hévízre, s a lap széleire ra238