A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
Tanulmányok - Makó Imre: Hadifogoly hódmezővásárhelyiek a nagy háborúban
A távirat, korabeli szóhasználattal a sürgöny, ahol arra lehetőség volt, a híradás leggyorsabb módja lehetett. Az 1914. decemberi fogságba jutásáról Csada Alajos (1892) tanító, tiszthelyettes 1915. áprilisban küldött távirati értesítést. Ezt Vlagyivosztokban délután 4 órakor adta fel, és a semleges országokon át másnap este fél 9-kor érkezett Hódmezővásárhelyre. A híradások szólnak még Makajevkából, Namanganból, Csardzsouból és Szamarkandból küldött sürgönyökről. Esetenként a hadifogoly fényképet is küldött magáról, például Becsei Mihály (1894) napszámos, amikor 1917. májusban Orenburgból írt 9 hónapi hallgatás után. Másoktól csoportkép jött. A Przemyslben fogságba esett Olasz Pétertől (1884) 1916. márciusban érkezett levél: Csardzsouból írt feleségének „február 5-én keltezve a kártyát, melynek hátlapján arcképe van. A képen nélkülözésnek nincs nyoma.” Több ismert levél pénz és csomag kézhezvételét is nyugtázza. Munkavégzés A Hágai egyezmény 6. cikke kimondta, hogy az állam a hadifoglyokat a tisztek kivételével, rendfokozatukhoz és képességeikhez mérten mint munkásokat alkalmazhatja, ugyanakkor a foglyok feljogosíthatok arra, hogy munkát vállaljanak. A szakképzett foglyoknak általában lehetőségük nyílt arra, illetve fogva tartóik részéről igény is volt rá, hogy előbb-utóbb visszatérjenek a békebeli foglalkozásukhoz. A Taskentben raboskodó Albert Elek (1889) hentes- és mészáros dolgozott vasútnál és egy nagy gyártelep kolbászgyárában. Fuszek Tivadar (1885), a villanytelep későbbi főszerelője „mindenütt szakbavágó munkával foglalkozott s mint kitűnő elektrotechnikust szinte dédelgették”. Holman János géplakatos Szibériában a táborban, az új kaszárnyában rácsokat készített, később Csita környékén egy faluban egy nagy fűrésztelep főgépésze volt. Oláh Mihály (1894) kovács utóbb Rosz- tovban, hajógyárban nyert alkalmazást. Zagyi Mátyás (1893) műszerész fél évig egy villanytelepnél gépészkedett, azután Szibériába vitték, hol autójavító lett. Paksi István (1898) műszerész Kijev, Pétervár, Moszkva és Kurszk városokban töltötte fogsága idejét, s hat hónapot autógarázsban dolgozott, míg fél évig pék volt. K. Szabados Kristóf szabó (1881) volt favágó, kocsis, vasúti munkás, azt követően két évig az Urálban mint szabó dolgozott. Aracsi Sándor (1885) férfiszabó előbb Taskentben, majd Aktyubinszkban több mint egy évig dolgozott a szakmájában, később Jekatyerinburgban, egy nagy katonai műhelyben is töltött másfél évet. Az ugyancsak a szabónak kitanult Cseri Sándor (1892) volt lágerben, dolgozott gazdaságban, hídon mérnök mellett, és az 1918 őszén, Moszkván át történt hazatérése előtt 15 hónapig önálló mester volt. Dómján Lajos (1884) cipész „az orosz közmű- hely cipőüzemének szabásza lett s 60 embernek parancsolt”. Akkori híradások szerint Papp Sándor (1879) cipész 1917-ben Penzában, a Vöröskereszt-kórházban volt suszter, az ugyancsak cipész Maksa Imre (1895) 1915-16-ban egy orosz suszter- műhelyben dolgozott. Suhajik Zoltán (1890) cipész Novonyikolajevszkben töltött 44 hónapos fogsága alatt előbb kocsis, azután zsákoló volt, míg végül egy városi műhelyben 154 munkás mellett lett vezető. Körmendi Mihály (1873) csizmadia Orlov mellett, egy papnevelő klastrombán volt kocsis, szakács, pincér, cipész, ha22
