A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Adattár - Kovács István: Helyesbítések, kiegészítése és új szócikkek a Hődmezővásárhelyi életrajzi kalauz című könyvhöz

Ybl-díjas építészmérnök. Diplomát a BME Építészkarán, majd a Mesteriskolán szerez. 1952-től 1987-ig dolgozik az Ipartervben. Több évig külsős oktatóként tanít a BME-n. A Mesteriskolán 12 évig vezető építész. Nevéhez nagyléptékű ipari épületek mellett számos magas színvonalú lakó és középület tervezése kapcsolódik. Az óbudai temetőben helyezik örök nyugalomra. Testvére Földesi Ferenc tanár, gimnáziumi igazgató. F./и.; Siófoki Vénus Szálló (1961); Nyíregyházi Konzervgyár (1963); Debreceni Konzervgyár (1970); Kossuth Szakközépiskola (1977); Bu­dapest POSTA hírlapfeldolgozó üzem (1984- 1989). Forrás: www.google.hu/?,gws_rd=ssl#q=elhunyt+fildesi FÖLDVÁRI LÁSZLÓ (*Hmv, 1941. ápr. 9. fHmv, 2016. júl. 14.) tanár, népmű­velő, helytörténész. A Juhász Gyula Tanár­képző Főiskolán szerez földrajz- népművelő szakos tanár diplomát. 1965 és 1968 között a székkutasi Petőfi Tsz, 1973-ig a Gorzsai Állami Gazdaság főállattenyésztője. Később ugyanitt telepvezető. 1979-ig az Alföldi Porcelángyárban termelésirányító. 1978-tól 1992-ig a Helyőrségi Klub igazgatója, majd 2000-ig a Petőfi Sándor Művelődési Köz­pont igazgatója. Az 1990-es években a KDNP helyi szervezetének elnöke. F.m: "Próbáltam lenni városom igényte­len munkása". Dokumentumok Kovács Fe­renc életéből 1823-1895. Hmv, 1999.; Kun Béla, 1878-1954. Egy hódmezővá­sárhelyi politikus élete és pályafutása. Hmv, 2003.; Mikor a színészek beértek a városba, megszólaltak a harangok... Hód­mezővásárhely színháztörténete 1816- 1957. Hmv, 2010. Forrás: Végső búcsú Földvári Lászlótól = Vásárhelyi Hírek, 2016. júl. 25. Irodalom: Vásárhelyi almanach 147. GÁBRIS ÁGNES, RITT JÁNOSNÉ (*Hmv, 1849 tHmv, 1920) koronás arany érdemkereszttel kitüntetett tanítónő. 1884 és 1912 között a Szent Antal utcai rk. elemi népiskola tanítónője, hitoktatója, valamint a Polgári Leányiskola hitoktatója. 1901-től 1920-ig a Katolikus Nőegylet elnöke. 1901- ben ő vezeti azt a küldöttséget, amely felke­resi gróf Csáky Károly váci megyés püspö­köt, és kérelmezi a Zárda építését. 1907-ben a váci egyházmegyei rk. tanítótestület peda­gógiai pályázatán első díjat nyer. F.m.: A nép művelődése = W, 1894. aug. 8. Irodalom: Szeremlei Sámuel 1913.; ÓTA; Hódmezővásárhely története 1993. 750-751.; Francisztiné Molnár Erzsébet 2015/1. 493.; 2015/2. 65. GACSÁRI KISS SÁNDOR (♦Mind­szent, 1936. jan. 22. tSzékesfehérvár, 2015. okt. 6.) plébános. 1962-ben szentelik pappá Vácott. 1964 és 1968 között a belvárosi Szentháromság plébánián, majd 1971-ben a Szent István plébánián teljesít kápláni szol­gálatot. 1986-1987-ben a kiskunhalasi, 1987 és 2006 között a szolnoki Vártemplom kanonok-plébánosa. Szolnok város díszpol­gára, 1981-től címzetes esperes, majd tiszte­letbeli esperes, jászóvári premontrei ter- ciárius, 1987-től a váci székeskáptalan tisz­teletbeli „honoris causa” kanonokja. 2005- től a Váci Egyházmegyés Egyháztörténeti Bizottság tagja, 2006. november 14-től cím­zetes medemonostori prépost. 2007-ben nyugállományba vonul Székesfehérvárra. Több településnek, így Vásárhelynek is megírja egyháztörténetét. F.m.: A Hódmezővásárhely - Belvárosi Római Katolikus Plébánia és Templom története. Hmv, 1985. Forrás: Gacsári Kiss Sándor (1936-2015) = http://www. vfmk.hu/hu/node/16380 GÉMES JÁNOS (*Hmv, 1940. ápr. 21. fHmv, 2015. dec. 30.) tanár. A szegedi tanárképző főiskolán végez. Tanít az Óföldeáki, majd 1969 és 1975 között a Kun Béla Általános Iskolában. 1975-től a 602. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola tanára, nevelési igazgatóhelyettese. Az Asztalite­nisz sportért arany fokozat kitüntetettje. Forrás: Vásárhelyi almanach. 154-155.; pro­menad.hu, 2016. jan. 4.; Francisztiné Molnár Erzsébet 2015/2. 233., 242. GULYÁS FERENC (*Hmv, 1926. máj. 31. fSzeged, 2016) főkönyvelő, gazdasági 348

Next

/
Oldalképek
Tartalom