A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Adattár - Francisztiné Molnár Erzsébet: Hódmezővásárhely belterületén működő általános iskolák IV. rész

újat, hasznosat, az átlagostól eltérőt, akartak csinálni, ezért engedélyt kértek az angol nyelv oktatására. Csongrád megyében elsőként, 1968-ban itt indult be a szakosított tantervű angol nyelvi tagozatos osztály. Az angol nyelvet óraadóként Papp Györgyi gimnáziumi tanár tanította. Ekkor építettek tágas fizikai, kémiai szertárakat és a VII-VIII. osztály kabinet rendszerben tanult. 1970-ben az 500 gyereket 16 tanulócsoportba osztották, így az alsó tagozat heti váltás­sal tanult. Nagy nyugtalanságot okozott az a hír, hogy a Felsőfokú Mezőgazdasági Techni­kumot Főiskolává fejlesztik, és az általános iskola épületére is igényt tartanak. Szülők és nevelők azt kérték, hogy a városközpont fejlesztésével együtt egy új iskolát is építsenek. 1972-ben bekövetkezett, amitől féltek: az iskolaépületet átvette az Élelmiszeripari Fő­iskola. Az általános iskola felső tagozatát a Deák Ferenc utca 4. szám alatti iskolaépületbe, az alsó tagozatot az Oldalkosár utca 17. szám alatti kollégium épületében helyezték el. Kiss János 1974. február 15-én nyugállományba vonult, helyére a már korábban igazgatói tiszt­séget betöltő Vári Ernő került. Egy nehéz évtized után, 1982-ben a több mint 700 diák az Árpád utcán egy kétemele­tes 16 tantermes új épületet kapott, amely Novák István Ybl-díjas tervező munkája, aki kellemes egyedi belső tereket alakított ki, a tágas földszinti aula pedig az iskolai ünnepé­lyek megtartására alkalmas. A különböző tantermeket és előadótermeket a zsibongók és a folyosók kapcsolják össze. Az épület ünnepélyes átadására november 5-én került sor. Az udvar rendezése 1983-ban fejeződött be. A hódmezővásárhelyi szülők közel két évtizeden keresztül hordták gyermekeiket a Megyei Nevelési Tanácsadóba. Mivel sok családnak gondot jelentett az utazás, a szegedi Pedagógiai Intézet munkatársai járták a településeket, majd egy idő után a városban lakó pedagógusokat bízták meg a tanácsadói munkával, akik ebben az iskolában vizsgálták a hozzájuk irányított gyermekeket. 1986-ban Vári Ernő nyugállományba vonult, és helyette Cselötei József lett az igaz­gató. Őt követte rövid időre Salamon István, az iskola matematika-technika szakos tanára. 1998-ban Szögi Tiborné Varsányi Sárát bízták meg az iskola vezetésével. Az új igaz­gató célja az volt, hogy a nevelőtestülettel közösen olyan személyiségfejlesztő programokat valósítsanak meg, melyek során egészséges lelkű, egymásra odafigyelő, egymást segítő, a tudás iránt érdeklődő tanulókat nevelnek. Iskolai és szülői összefogásnak köszönhetően 1999 tavaszán egy korszerű, tizenöt gé­pes informatikai parkkal gyarapodott az iskola, melynek bővítése folyamatos. Ebben az évben vették fel a kapcsolatot egy svédországi, dániai és németországi iskolával, és ezzel a világ felé is szélesre tárták intézményük kapuját. 2000. április 11-én József Attila születésének 95. évfordulója tiszteletére az iskola előt­ti parkban szobrot állítottak. 2001-ben az iskolához csatolták a Központi Általános Iskolát. A Közoktatási Koncepció alapján a 2007/2008. tanévben a József Attila Általános Is­kola, valamint a Németh László Gimnázium és Általános Iskola egy igazgatóság alá kerül.6 Kezdetben még az épületben tanultak az alsó tagozatos diákok, de rövid időn belül meg­szűnt az általános iskola jellege és falai közé, két (összevont) középiskola a Kossuth Zsu­zsanna Műszaki Szakközépiskola és a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola ke­rült. Napjainkban már csak Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola néven működ­nek. 6 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város 631/2006. (12.13.) sz. Kgy. hat. 322

Next

/
Oldalképek
Tartalom