A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Tanulmányok - Polgár Mihály: A H.-m.-vásárhelyi Újtemplom építtetésének rövid leírása (1819)

Készen lévén már a fa munka mikor a templom kőfalai fel rakattattak, mindjárt fel húzódtak és fel állítódtak a tetőfák is, és május 28-k napján 1794-k esztendőben feltevődött a templom gombja is, melybe a következendő versek és jegyzések tevőd­tek bé egy kis bádog skatulyába zárva: a) Új ének az Úi Templom gombja, s vitorlája fel tevésekor. Készítette öreg Szőnyi Benjámin Esperest ad notam: mikor (...) 1. ) Épül az Új Templom Isten kegyelméből Másod Ferentz Császár hozzánk jó kedvéből Szomor Ferentz Bíró ezt szépenn kezdette Barta Mihály Bíró azután követte 2. ) Serény a munkában egész Tanáts s Község Mindeniktől szives a fáradság, költség Ily virtust e Templom míg fenn áll, hirdessen E vitorlás Gomb is míg tart emlegessen 3. ) Oh Jesus Házadnak buzgó Szeretője Ez után is Te légy néünk serkentője Hogy szent adakozást szent Házadra tégyen És ezért Istentől Bőven áldást végyen 4. ) Fel teszszük czimerét vigann Templomunknak Ditsőség érette mennybeli Urunknak Adj elő menetelt tovább is Úr Isten, Hogy sok Halleluát mondhassunk majd itten, ß) Betevődtek a gombba az akkori tanácsbéli elöljárók nevei is, u. m. Nagy Gergely János, Győri Ferentz, Bánfi István, Tárkány István, Barta Mihály, Szomor Ferentz, Kontz Pál, Olasz István, Ketskeméti Sámuel, Varga István, Mucsi Mihály, Mózes Péter, Égető János, Hajdú Ferentz, Nagy Mihály. - Nótáriusok Balog Fe­rentz úr, Bodatz Pál úr. - Bé vágynak Írva 3dszor y) A nemesek és curatorok, kik e sz. munkában közelebb részen forgottak: Nemes Kováts Márton Úr - Ns. Kaszap Péter úr - Ketskeméti Sámuel, Nagy Ger­gely János, Kis Péter János gondviselő, Ketskeméti Jósef commissarius úgy szintén ő) Prédikátorok és más belső személyek nevei: öreg Szőnyi Benjámin espe­rest - T. Füredi Sándor - T. Kiss András — Professor Szilágyi István - Cantor Bá­nyai Mihály. A gombot Dékán lakatos tette fel - és poharaikat üríték 1- ször felséges koronás királyunknak és az egész királyi háznak egészségéért. Vivat. 2- szor Kegyelmes földesurunknak és minden tisztjei egészségükért. Vivat. 3- szor A tiszteletes prédikátorok egészségéért. 4- sz.er A nemes urak egészségéért, kik ezen építésben hűségesek voltak 5- szőr Az egész tanácsért. 6- szor Az oskolák tanítóiért 7- szer Az egész községért, kik ezen templomra szent adakozást tettek. S mind ezekre az alant lévő nép is vivatot kiáltott. 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom