A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Emlékezés - Talmácsi György: Vásárhely jeles sportolói V.

szép sikerét jelenthette volna, de a többi számban nagyon szerény eredményeket értek el a mieinknek. A helsinkiben rendezett olimpia óta meredeken esett a magyar űszósport nemzetközi presztízse. Pedig ez még az NDK-s hegemónia és a doppingolás előtti korszak volt. Az Eb utáni Népsport-értékelés szerint: „1962-ben, amikor a világ a tudományt is segítségül hívja a sporteredmények fokozására, amikor a világ legjobb úszóedzői matematikai grafikonokkal és biológiai adatokkal hadakoznak, addig nálunk még mindig arról vitáznak, hogy művészeket kell nevelni. [...] Rakétagyorsasággal fejlődő korunkban megállni egyet jelent a visszalépéssel.”2

Az Eb bronzérem, a válogatottság elismeréssel járt. Napi négy óra munkaidő kedvezményt, és havonta 700 forintnyi kalóriapénzt kaptak az úszó válogatottak, ami pontosan fedezte az ő albérletének díját.

1963 a változás és a váltás éve lett számára. Ebben az évben hagyta abba az úszást Killermann Klára, Magyarország örökös úszóbajnoka, aki 1951-től szerepelt a válogatottban, és mellúszó specialistának számított. Zsuzsának ekkorra a fő versenyszáma a 100 és 200 méteres mellúszás lett, de a rövidtávú gyorsúszás is egyre jobban feküdt neki. Talán ez volt az a pillanat, amikor megcsillant az esélye arra, hogy résztvevőjévé válhat a tokiói olimpiának. 1963. augusztus 11-én rajthoz állt a magyar-olasz válogatott úszóviadalon. 4x100 méteres gyorsváltónk 4:16.3 másodperccel új országos rekordot ért el, ami a verseny legkiemelkedőbb eredménye volt.

Mindent az olimpiai felkészülésnek rendelt alá, és amikor 1964-ben a két váltószámon túl 1:22.9 másodperccel megnyerte a 100 méteres mellúszás magyar bajnoki címét, biztossá vált, hogy indulhat minden sportoló álmán, az olimpián. Ez az időeredmény magyar csúcs volt, ennél korábban kerek egy másodperccel ért el jobb eredményt is, és ezekkel 1964 és 1966 között vezette a magyar ranglistát.

1964-et életének kellemes és vidám korszakaként jellemzi. A Margitszigeti Sportuszoda mögötti kollégiumban lakott, és csak a sportnak élt. Minden reggel két órás úszással kezdték a napot, amit délután 4 és 6 között megismételtek. A sportvezetés igyekezett ideális körülményeket teremteni a válogatottaknak. Úgy ítélték meg, hogy női vonalon elsősorban a váltóknak van esélyük a jobb szereplésre. Bakó Jenő szövetségi kapitány erről az alábbiakat nyilatkozta a kiutazás előtt: „Esélyeink minimálisak. Célként a váltóink elé azt tűztük, hogy döntőbe jussanak. Ha ez sikerül, akkor már megtették a kötelességüket. Az úszás mérhető sportág, nagyon pontosan ki lehet számítani az esélyeket. A számok pedig azt mondják, egyetlen úszónknak sincs reális esélye éremre.”3

2 Népsport, 1962. aug. 30.

3 Népsport, 1964. szept. 21.

281