A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Tanulmányok - Polgár Mihály: A H.-m.-vásárhelyi Újtemplom építtetésének rövid leírása (1819)

ezt protegalni7 fogja minden lehetséges módon) és a vallásért háborgattatni nem engedi. - Sokat tett ezen szaporodásra. 2. A földnek termékenysége, a Városnak nagy határa, és a baromtartásra na­gyon) alkalmatos sok szép pusztái - s különösen az a kegyes kímélés, mellyel a boldogult grófok jobbágyaik eránt viseltettek, nevelte a szaporodást. 3. Az al-gyöi ref. Ekklésiának ide lett által költözése is. Al Gyö hajdan csupa reformátusokból állott, s túl esvén a Tiszán, nem szenvedett annyi pusztítást az ellenségektől, mint Vásárhely. Sokszor bátorságos szállást adott a vásárhelyi­eknek is, mikor vagy a Tököli katonák vagy a rátzok pusztították ezt a vidéket. - De 1751-ben ez az al-győi Ekklésia az Erdödi famíliának egy Bezár Ferentz nevű praefectusa által minden vallás gyakorlásbeli szabadságtól megfosztatott - sőt amint némely még most is élő öregek beszélik, annyira vitte a nevezett Bezár a kegyetlenséget, hogy midőn látná, hogy semmiképpen ki nem téríthetné hitekből a lakosokat, a Szegediek segítségével) őket szülötte földekből kiverte, s házaikat másunnan hívott Papista8 lakosoknak adta. - Fennáll még most is All- Győn az a ház, mely hajdan a reformátusok oskolája volt, a mint a gerendán lévő vésés is mutatja. - Ki verettetvén tehát az al-győiek, hajókra rakodtak, és 1751-ben éppen Pünköst 3-ad napján sírások és éneklések között többnyire mind ide költöztek, és a mélt. uraságnak előre meg nyert engedelme mellett itt magoknak állandó lakást választottak. Eljött velük Nyíregyházi Bálint is, ki os­kola rectorságot viselt All-Győn és itt a tarjányi leány oskola praeceptorává9 tevődött, melyben az előtt egy asszony volt a tanító. Ugyan ekkor elhozták ma­gokkal azúr asztalához tartozó aranyos poharakat is - de 1809-ben bold, tiszt. Kiss András úr parochiájáról - ki is ezt betegek látogatásából jővén haza, míg ebédelt, a múzeumban lévő asztalon hagyta - valamely istentelen ember el lop­ta és többé nyomában nem lehetett akadni. Ekképpen meg szaporodván a vásárhelyi reformátusok száma - először chorusok V. karok építése által akartak az akkori elöljárók a templom szűk voltán segíteni. Már 1737-k esztendőben épült ugyan egy chorus, a másik már meg lévő kis chorus pedig meg nagyobbíttatván de 1766-ban ismét a rendelődött az ekklésiai gyűlésben, hogy harmadik kar is építtessék, és ezen kívül vagy a porticusok10 II meg- nagyobbíttassanak, vagy a templom kerítéséből tágas szín csináltassék. Vid. pás. 149. A porticusok nagyobbítása illendőbbnek találtatván 1768-ban a rendelődött a gyűlésben, hogy az erre való engedelemért a T. Ns. Vármegyéhez, Mélt. Urasághoz és ő felségéhez instantia" bocsáttassék. Vid. vas. 151. A dolog csak abbamaradt az 1771-k esztendőig. Ekkor martius 26-án a Csongrádon tartott V. gyűlésre ilyen instantiát adtak be a vásárhelyi elöljárók. I Protegalni (protezsálni): pártfogolni, támogatni (P. Z.) 8 Papista, pápista: római katolikus (P. Z.) 9 Praeceptor: tanító, segédtanító (P. Z.) 10 Porticus: bejárati előfolyosó, előcsarnok templomokban is (P. Z.) II Instantia: beadvány, kérelem (P. Z.) 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom