A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Tanulmányok - Béres Dezső: Időpillérek

írdai alkalmazott. Nem szándéka szerint élt közel 14 évet itt, és nem szándéka szerint történt onnét való távozása sem. Szilágyság soha nem volt történelmi csaták, annál inkább vonuló hadak sarcvidéke, élelempótló pihenőhelye, így az 1914. június 18-i, szarajevói merénylettel kirobbant I. világháború közvetlen harci eseményei is elkerülték, ám a hadi intézkedések itt is érvénybe léptek, a 18. életévüket betöl- tötteket besorozták, az alkalmasakat bevonultatták. Mint „hadra fogható férfiak,” népfölkelő alakulatba került mindkét nagyfia. Miklósról 1916 márciusában a Pesti Hírlap harctéri hírei között olvasható, hogy a császári és királyi 68. gyalogezred őrvezetőjeként előző őszön, a Rokitno környékén vívott harcokban kilencszer sebesült, és a volhyniai Radzivilovban október 7-én hősi halált halt. Ha küldtek is hivatalos értesítést az orosz frontról, vagy nem kapták kézhez, vagy nem fogadták el az abban foglaltakat, mert még az 1930-as évek közepén keletkezett családi iratokon is „nőtlen nagykorú, hadban eltűnt, tartózkodási helye ismeretlen távol” megjegyzéssel szerepel. Keresztelője ugyan Tiszaburán volt, de a település halotti anyakönyvében 1945-ig nem található. Oda utoljára 1938 októberében jegyeztek be háborús halálesetet, miszerint a katona hősi halálának időpontját, körülményeit bíróság állapította meg, amit bírói végzéssel nyomatékosították. így Vöröss Miklós haláláról a hírlapi közleményen kívül nincs más forrás. Az idősebbik fiú Jandó Ferenc bajtársának holttá nyilvánítási ügyében tett tanúvallomása alapján a császári és királyi 52. gyalogezred 1. zászlóalj 3. századával 1914. július 28-án ment harctérre, és 1916. július 7-én esett orosz hadifogságba, mint olvassuk a Budapesti Közlönyben.25

Augusztus 17-én Bukarestben Románia titkos szerződésben csatlakozott az antanthoz, cserébe, a hadba lépésért oda ígérték nekik Bukovina egy részét, az egész Bánságot, a történelmi Erdélyt. Tíz nappal később Bécsben átadták a hadüzenetet az Osztrák-Magyar Monarchiának, és még azon éjjel Ferdinánd király csapatai a Déli-Kárpátok szorosain betört Erdélybe. Ezt a határszakaszt csak a csendőrség védte, az itt állomásozó katonai alakulatokat sokkal korábban átvezényelték az orosz frontra. A kiürítés, a lakosság Maroson túli területekre menekítése szinte azonnal elkezdődött, ennek ellenére „hatósági felkérésre ezen a vasárnapon a kálvinista katedrákról még a nép megnyugtatásának igéi hangzottak, s aznap este már égett a határ s orozva meglepett magyar hivatalnokok és határőrök vére folyt s reggel felé félrevert harangok riasztották menekülésre a háromszéki és csíki székely falvak népét. Annál a rengeteg vagyoni romlásnál, melyet a nép minden javainak hátrahagyásával szenvedett, összehasonlíthatatlanul nagyobb és vészesebb az a romlás, mely a mindenfajta hatóság iránti bizalomnak minden maradványát egyszerre elsöpörte s a mindenfajta árulás fantasztikus híreinek adott lobogásra hevítő lángot.” - írta két héttel később az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, Nagy Károly, az általa szerkesztett Református Szemlében, amit átvette a fővárosi Protestáns Egyházi és Iskolai Lap. A cikk felvezetésében a hódmezővásárhelyi

25 Pesti Hírlap, 1916/91. sz. (38. évf. 03. 31.) 10. (Miklósról); Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1927. február 12. 5-6.

195