A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)

Tanulmányok - Benkő László: Elszakadók, beköltözők, megmaradók…

nem igen adták rá fejüket az idegen földre való bujdosásnak, legföllebb csak a tolvajok és sikkasztok. Most azonban ...ez az újabbkori népvándorlás Vásárhely városát sem hagyta érintetlenül.” Hetente indulnak útra kisebb csoportok rendes útlevéllel.24 Már az 1880-as évek elejétől megindult a német, amerikai és magyar ügynökök, társaságok szervezése nálunk is, valós-, majd egyre nagyobb számban valótlan USA-beli munkaalkalmakat, három-négyszeres jövedelmeket, biztos előrejutást, ingyenes földhöz jutást ígérve. Ügynökök csábítására Amerikába szóló útlevélért folyamodik 37 nazarénus vallású - hitüket ekkor még nem ismertek el - vásárhelyi, 1888-ban, a híradások már nem említik, hogy kaptak-e papírokat és elindultak-e.25 Az évtizedekig tartó visszaélések kiküszöbölésére nem igazán törekedett az itthoni törvényhozás, csak 1903-ban hozták meg a IV. tc.-t, majd 1907- ben és 1910-ben szigorították számos korlátozással. Túlnyomórészt házasodás előtt álló, kevés vagyonkával rendelkező férfiak vágtak neki a könnyebbnek ígérkező tengerentúli, ideiglenesnek induló munkalehetőségnek. Gyakori volt az új házas férjek kivándorlása is, amikor az itthon maradó feleség néhány hónap múlva életet adott gyermeküknek, így még nehezebb helyzetben kezdték az életet. Hazautazásra csak a szerződött munkák végén gondolhattak, ekkor - legkevesebb két-három év után - hoztak csak haza a családnak pénzt, sokan nem bíztak a postai vagy banki hazajuttatásban. Az élet azonban sok más megpróbáltatást, meglepetést hozott a házasok életébe: váratlan szerelem egyik-másik fél részéről, az állás elvesztése és annak eltitkolása, tönkremenetel, halálos betegség, öngyilkosság stb., így gyakoriak lettek a válások, az özvegység. Már az 1880-as évek végén megjelenek az első hazalátogatók, hazatérők. Egy részüket így jellemzi a korabeli sajtó: „Hazajönnek látogatóba, de csak azért, hogy feleségeiknek és gyermekeiknek szülőföldjüket és régi hazájukat megmutassák, s ha hoznak is valami kis emléket a család tagjai számára, azok a rendes emlékek értékénél alig bírnak többel. Nem hogy kincseket és gazdagságot nem hoznának magukkal, hanem még szerencse, ha nem jussot keresni érkeznek...”26 Pontos számadatok nemigen állnak rendelkezésre, hogy a kivándorolt vásárhelyiek milyen arányban maradtak kint, mennyien tértek vissza. Az országos átlag egyharmad visszatérőt, kétharmad tartósan vagy véglegesen kinn maradót, eltűnőt mutat. Ezekhez képest a vásárhelyiek kevesebben vágtak neki és azok közül nagyobb arányban tértek vissza, az erősebb családi kötődés, honvágy, az idegen környezetbe való be nem illeszkedés stb. miatt. A helyi sajtó így összegzi ezt a jelenséget 1912-ben: „Tőlünk csak ritkán vándorolnak ki munkások Amerikába. Most egy Nagy Mihály nevű munkás rászánta magát a nagy útra s elindult az újvilág felé.”27 A visszatérők között leginkább olyan házasodás előtt álló vagy fiatal házasok voltak, akiknek csak bizonyos összeg megszerzése lebegett kiutazáskor a szemük előtt. Többségükben hazaköltöztek családjukhoz, itthon folytatva - ko24 VV, 1906. jan.16. 3.

25 VV, 1888. márc. 29. 3.

26 VV, 1888. ápr.l 9. 3.

27 VV, 1912. júl. 16.3. 140