A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)
Tanulmányok - Dobay Ferenc: Dobay Imre műkertész hódmezővásárhelyi virágkertészetének története (1914–1952)
Dobay Imre halálától az államosításig (1945-1952) A háború majdnem tönkretette a kertészetet. Bár károk a berendezésekben nem keletkeztek, de mivel az értékes szegfüfajtákra télen fűteni kellett volna és a hadi- gazdálkodás miatt fűtőanyagot, szenet képtelenség volt beszerezni, az üvegházak 1944-45 telén befagytak, így a növényanyag nagy része elpusztult. A háború végén a kertészet úgy nézett ki, hogy ott állt a modem Höntsch üvegháztelep 1200 m2-en, kisebb szaporítóház, melegágytelep és egy kazánház, benne komoly fűtőkapacitású kazánokkal, melyek az egész telepet központi fűtéssel voltak képesek ellátni. Bár a növényanyag nagyrészt megfagyott, de a technikai berendezés átvészelte a nehéz időket. És bár Dobay Imre 1945 decemberében meghalt, de ott volt fia, Dobay Ferenc, aki tovább vitte az üzemet. О édesapja kertészetében szerzett műkertész segédi végzettséget, és természetesen a kisujjában volt a szegfűtermesztéshez szükséges minden tapasztalat. Dobay Ferenc (1910-1980) szerencsére átvészelte családjával a háborút, nem vitték el katonának, mivel gyermekkora óta súlyos asztmával küzdött, beteges volt, gyakran súlyos fulladási rohamai voltak. Csak mikor Hódmezővásárhelyhez már nagyon közeledtek a szovjetek, csatlakozott egy vásárhelyi leventecsapathoz, mint cserkésztiszt, akikkel átjutottak a Dunántúlra, és elbeszélése szerint innen kalandos körülmények között jutott újra haza családjához Hódmezővásárhelyre. 1941-ben nősült: a Zrínyi utcai csizmadia, Szepesi Ferenc egyik lányát, Máriát vette feleségül. Három gyermekük született: Imre, Zsuzsanna és Ferenc, mindhárman kertészmérnökök lettek. Miután 1945 februárjában édesapját agyvérzés érte, Dobay Ferenc vezette tovább az üzemet, és ő is tovább folytatta apja szokását, hogy lehetőleg minél több mindent jegyezzen fel a kertészetben történtekről. így azzal kezdi a 45-ös évről írt sorait, hogy januárban „a növényházak befagyva, a növények betegek”. Mivel nem tudtak szenet beszerezni, a háború miatt sajnos befagytak az üvegházak. A szegfű azonban képes bizonyos mértékig a fagyot elviselni, az üvegház még fűtés nélkül is valamennyi védelmet nyújtott, úgyhogy a szegfűállomány egy része megmaradt. Az évet nehezen vészelték át anyagilag, munkást sem tudott szerezni. Több száz cserép cikláment azonban magtermelésre állított be, a ciklámen magot más kertészeknek adta el országosan, ez jól jövedelmezett. Nyáron többfajta szabadföldi zöldséget is termesztett, de ezt sajnos egy nagy augusztusi jégverés tönkretette. A megmaradt szegfű szépen kezd virágozni, de novemberben újból befagy a szegfűház. „Nehéz év volt, minden csapás bennünket ért. Isten akarta, míg élünk, küzdünk és remélünk” - írta az 1945-ös év végén Dobay Ferenc. Az 1946-os év hasonlóan nehéz volt, ráadásul ekkor volt a magyar történelem legnagyobb inflációja. „Máról holnapra élünk” -jegyzi meg édesapám. A régi üzleti kapcsolatok kezdtek éledezni, a kevés szegfűállományról régi fő vevőiknek elkezdett szálas virágot szállítani. Idézzük Dobay Ferencet: „Jegyzetek az 1946-47. esztendőről. A teljesen tönkrement telepből beállítottam a kis blokkot, a szegfű nagyon szép, 12 ágy. 47. jan. 1-ig átlag heti 100-180 virágot adott le, a virág nagyon szép. Mivel pénzem nem volt és 119
