A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2018 (Hódmezővásárhely, 2018)
Tanulmányok - Zeman Ferenc: Hódmezővásárhely társadalomszerkezetének sajátosságai a két világháború között
A földműveléssel foglalkozó önálló vásárhelyi kereső népesség birtokterjedelmeit a hármas táblázat adatainak segítségével vizsgálva a kisbirtok és kisbérlet döntő fölénye állapítható meg. A Horthy-korszakban a vásárhelyi önálló birtokos keresők 94 százaléka 50 kát. hold alatti földterülettel rendelkező kisbirtokos volt. A város határában 1000 kát. hold feletti nagybirtok vagy nagybérlet vásárhelyi illetőségű birtokos tulajdonában egyáltalán nem fordult elő. Az 1920-ban elkezdett Nagyatádi-féle földreform nem hozott számottevő növekedést az önálló mezőgazdasági egzisztenciák számarányában. Az 559 földhöz juttatott vásárhelyi legnagyobb része ugyanis már korábbról rendelkezett földtulajdonnal, tehát előtte is önálló birtokos volt. Közéjük tartoztak például a parasztság vitézi címmel és vitézi telekkel jutalmazott tagjai, akik rendszerhüségükért a földosztásból is részesedtek. Emellett a helyi viszonylatban átlag 2,3 kát. hold földhöz juttatott agrárszegénység többsége gazdaságilag életképtelen méretű birtoka miatt az 1920-as évek végére kihullott az önálló egzisztenciák közül.8 9 4. táblázat: a birtokosok, a bérlők és a segítő családtagok összlétszáma és aránya birtokméret szerinti bontásban.9 Birtokterjedelem 1920 1930 1941 fő % fő % fő % 200-1000 kát. hold közötti birtokos és bérlő 21 0,2 23 0,2 14 0,1 100-200 kát. hold közötti birtokos és bérlő 108 1 94 0,9 103 0,9 50-100 kát. hold közötti birtokos és bérlő 550 5,1 452 4,2 423 3,8 20-50 kát. hold közötti birtokos és bérlő 2440 22,5 2050 18,9 2454 22,3 10-20 kát. hold közötti birtokos és bérlő 2451 22,6 2570 23,7 2587 23,5 5-10 kát. hold közötti kisbirtokos és kisbirtokos napszámos, valamint bérlő 1904 17,5 2210 20,4 2186 19,9 1-5 kát. hold közötti kisbirtokos és kisbirtokos napszámos, valamint bérlő 2567 23,6 2916 26,8 2527 23 1 kát. holdon aluli kisbirtokos és kisbirtokos napszámos valamint bérlő 295 2,7 174 1,6 712 6,5 Részes földművesek 521 4,8 365 3,3Összesen 10857 100 10854 100 1100610 100 A négyes táblázat adatai és a virilisjegyzékek szerint a néhány száz főre becsülhető létszámú legvagyonosabb polgárok, a helyi elit csoportjában igen meghatározó volt a 100 kát. hold feletti földterülettel rendelkező földbirtokosok aránya. Emellett a legjövedelmezőbb értelmiségi pályát, vagyis az orvosit választók, de az ügyvédek, gyógyszerészek, valamint a tisztviselők is törekedtek arra, hogy földbirtokot szerezzenek, és így tartsák számon őket a város legvagyonosabb polgárai között. Ezt a trendet a gazdagabb kereskedők, vállalkozók is követték. A nagyipa8 Gyáni Gábor, Kézirat 113-115.; Varsányi Attila: Hódmezővásárhely társadalomtörténete. 39. 9 Saját szerkesztés a hármas táblázat adatai alapján. 10 Az 1941-es népszámlálás alkalmával a korábban külön kezelt részes földművesek adatait is a bérlők közé számolták be, így ez az adat külön nem áll rendelkezésre. In: Varsányi Attila: Hódmezővásárhely társadalomtörténete. 75. 106