A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)
Emlékezés - Szabó Dániel: Adatok a tanyamúzeum létrejöttéhez
Kezembe vettem a kopáncsi tanya megvásárlásának az ügyét, s magamra vállaltam az örökösök megnyerését. Egyenként felkerestem őket, először csak meghallgatni az eltérő álláspontokat, kinek milyen fenntartásai vannak a az eladással kapcsolatban, egyúttal azt is felmérni, milyen tervüket segítené a vételár rájuk eső része. A tanyaszomszéd Kovács lány, aki a tanyamúzeum gondnoka lesz, segített a legtöbbet nekem.- A húgom azért őrről rám, mert a kopáncsi bálokban a szuszt is kitáncoltatták belőlem a legények, míg ő a petrezselymet árulta, hamar férjhez is mentem, ő meg... A bátyámmal sincs nékem semmi bajom, a sógornőm fent hordja az orrát, ezért ritkán megyek. A fiútestvér, Sándor (akit nemrég a városvezetés köszöntött 90. születésnapján - Délmagyarország, 2016. november 9.) se szerette, hogy így alakultak a dolgok az asszonyok között, de ő ezért nem vitázik az asszonyával, majd alakul valahogy. Az a kis pénz meg jól jönne nincs befejezve a ház, kőporozás, nincs még csempe a konyhában, fürdőszobában. Kiderült, rég járt a tanyán, a szülőházban, elfogadta a meghívásomat, autóval kiszaladtunk. Ha már ott vagyunk, átlépünk a szomszéd tanyába is, a testvérhez. Estére már van két szövetségesem. Az idősebb lány csupa tüske, könnyen sértődik, az egész világ pikkel rá. Nem békül a testvéreivel, de egy semleges helyen hajlandó velük együtt aláírni. Megtudom, ő is házat akar venni a Kertvárosban. Kell a pénz neki is. A részeredményekről rendre beszámoltam a múzeumban, a tanácsiaknak is, de a saját főnökeim előtt elhallgattam, hogy szinte én tartom kézben a Kopáncsi Tanyamúzeum sorsát. Elhallgattam, hogyan járok házhoz a haragvó örökösökhöz, mert én ragaszkodom a Vásárhely és Szeged közötti tanyához. Talán akkor távolodtam el legjobban a munkaköröm lehetőségeitől, amikor 1971. március 8-ra az én irodámba összehívtam a Kovács-tanya adásvételével kapcsolatban érintetteket, de a jó ügy szolgálata érdekében vállalkoztam erre is, s negyvenöt után is úgy látom, e nélkül nem lenne ott a tanyamúzeum, ahol végül megvalósult. Ez után az alibi jogi aktus után sínre került és felgyorsulva haladt a tanyamúzeum ügye a maga útján, megkezdődött az átalakítás, a berendezés és túlestünk az ünnepélyes megnyitón. Avatóbeszédet a kor egyik legnagyobb hazai néprajzos szaktekintélye, Tálasi István akadémikus mondott. A megvalósításban közreműködők közül sokak nevét dicsérőleg megemlítették. Az enyémet nem. Az ünnepség végén gyalog haladtunk kifelé a tanya ösvényétől a dűlőútra. Véletlenül mögöttem haladt Égető János, a Tornyai János Múzeum gazdasági igazgatója és félhivatalos fotósa. Csöndes, háttérben maradó természet volt, s igen nagy dolognak kellett történni, ha ő megszólalt. Hát most megszólalt mögöttem:- Ha ezen az avatáson valakinek a nevét meg kellett említeni, akkor a tiéddel kellett volna kezdeni! 307
