A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Tanulmányok - Benkő László: Népi színjátszók, műkedvelő színtársulatok, diákszínpadok Hódmezővásárhelyen II.

ságukkal több ízben tapsokra ragadták a közönséget, mely szívesen adózott elisme­réssel a jótékonyság szolgálatába szegődött gyermekeknek. A betanítás és rendezés nehéz munkájáért... a dicséret feltétlenül Ritt Jánosné Gábris Ágnes úrnőt illeti, ki fáradtságot nem ismerő buzgalommal készítette elő heteken át növendékeit...”101 A Domonkos-rend tanító apácái az 1903-ban felépült Zárdában, kezdettől fogva hangsúlyt helyeztek a lánynövendékek testi és szellemi nevelésére. Minden évben több egyházi tartalmú színmű, szerepjáték bemutatóját tartották a zárda kápolnájá­ban, tornatermében vagy jótékony céllal a Fekete Sas színpadán. Bemutatták töb­bek között a Muhi virágai (Tatárjárás), az Egetjáró királylány (Árpád-házi Szent Margit élete), Csiky Gergely Nagymamáját, vagy Sík Sándor: István királyát, melynek 1934-es vásárhelyi ősbemutatójára a pap-szerző is ide látogatott. A Kato­likus Körben tartott előadások egyikében tűnt föl a - belvárosi katolikus templom énekkarában már éneklő - Bessenyei (ekkor még Besenyi) Ferenc 1940-ben, a rendőr szerepében.102 A darabok rendezője többnyire Várhelyi Vilmos hittantanár volt. A vásárhelyi katolikusság közösségi terei fokozatosan alakultak ki, majd bővül­tek. A Teleki utcai Katolikus Társas Körben (1920-ban avatták újjáépített kultúr- házukat) rendszeresek voltak az elsősorban vallási jellegű estek, előadások, melye­ket főként a felekezethez tartozó iskolák diákjai adtak elő. Állandó színpad létesíté­sére jótékonysági előadásokat tartottak.103 A Dáni utcai Róm. Kát. népiskola diák­jai is rendszeresen felléptek itt, Karácsonyi pásztorjátékot mutattak be 1933 Ad- ventjében.104 L. még részletesebben a Városi Egyleteknél. A Jezsuita Rend vásárhelyi szerzetesei, tanárai az általuk fenntartott Wlassics utcai Katolikus Kultúrház színpadán rendeztek egyházi és ritkán más jellegű színi­előadásokat, a katolikus iskolák diákszínjátszóinak közreműködésével. A jezsuiták évszázadokra visszamenően nagy gondot fordítottak a nevelésen belül a diákszín­játszásra. Egészen az egyházi iskolák államosításáig, rendszeresen szerveztek a kultúrházban egyházi ünnepekhez kötődő előadásokat, a katolikus ifjúság bevoná­sával. A második világháború befejezése után Pünkösd 1945-ben címmel tartott a Katolikus Középiskolai Ifjúság egész napos hitéleti és kulturális műsort itt. Az ün­nepi előadás első részében - többek között - Pünkösdölő népi játékot mutattak be, míg a második rész egyházzenei összeállítás volt. Ebben - mások mellett - közre­működött Ilosfalvy Róbert, a későbbi operaénekes, mint Sík Sándor Oda az egy­házhoz c. szavalókórusának vezetőjeként. A műsor egy másik kórusművét Herczeg Mihály VII. o. gimnáziumi tanuló vezette - a későbbi tanár, levéltárvezető. Fellé­pett itt még a Susáni Katolikus Ifjúság Szűz Mária koronája c. négy felvonásos színművel (1947. május), és a Szívgárda helyi csoportjának diákszínjátszói, 1948 101 VV, 1893. dec. 28. 3. 102 SCHLOSSER MIKLÓSNÉ KISS Eszter: A Hódmezővásárhelyi Szent Domonkosrendi Leánynevelő Intézet emlékkönyve. Hódmezővásárhely, 1997. 111. 103 VÚ, 1933. ápr. 29. 3. 104 VÚ, 1933. dec. 19. 165

Next

/
Oldalképek
Tartalom