A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)
Tanulmányok - Benkő László: Népi színjátszók, műkedvelő színtársulatok, diákszínpadok Hódmezővásárhelyen II.
önérzetes is. Ő fogott össze az én nem éppen tehetséges osztályommal, hogy a sokszor emlegetett kedvenc darabomat a születésnapomon a tornaterem színpadára vigye. Az eredmény megindító volt. Antigonét persze a legjobb tanulónak, a kedves T. М.-nek kellett játszania, aki főként abban tért el Antigonétól, hogy karcsúságának nyoma sem volt benne, azon kívül beszédhibája is volt. Kreont viszont az ösztövér F. E. játszotta, akit lekívánkozó szakálla sem tudott királlyá tenni.” A második háború utáni színházi élet rövid föllendülésével, majd hanyatlásával a műkedvelő színjátszásra is, mint „a múlt polgári csökevényére”, az öntudatossá váló dolgozó munkásság és parasztság nem elég színvonalas szórakoztatására nézett az egypárti hatalom. Gyakoribbá váltak az üzemekbe, tsz-ekbe látogató kis- színházak, majd egyre több kollektíva utazott Szegedre, Szolnokra, Kecskemétre vagy Budapestre, szervezett színházlátogatásra. Ezekről természetesen beszámolt a helyi sajtó is, de ebben az időben már színikritikáról beszélni nem igen lehet. Moldvay Győző, Papp Zoltán, Farkas László és mások írtak a hanyatlásnak indult helyi műkedvelő színjátszásról. Szerepet játszott a műkedvelő színpadok visszaszorulásában a hangos mozi, a televízió elterjedése, majd a videó-, digitális- és manapság főként a világhálós kulturális tartalmak könnyű elérése. Az ember évszázados-évezredes társas szerepjátékai, közösségi élményei elveszőben, leépülőben vannak, egyre kisebb az élő találkozások varázsa, eltűnőben a szerepjátszás és annak élvezete. A cigány című népszínmű 1911-es előadása a Nyári Színkörben, a helyi csizmadia szakosztály fiataljainak részvételével. (Plohn József felvétele, A Pongrácz család gyűjteményéből) 156
