A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)
Tanulmányok - Benkő László: Népi színjátszók, műkedvelő színtársulatok, diákszínpadok Hódmezővásárhelyen II.
szó csoportjuk is alakult, többek között ők is bemutatták a kor kedvelt missziós játékát: a magyar származású, jezsuita misszionárius, fáy Fáy Dávid életéről szólót. Ebben a csoportban játszott szerepeket Herczeg Mihály katolikus elemi iskolásként, majd gimnazistaként is. MANSZ Leánykor [műkedvelő társulata] (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének helyi műkedvelői) (1921-1945). Előadásaikat leginkább az Ipartestület székházának színpadán mutatták be. Diák- és felnőtt lányok (alkalmanként fiúk és férfiak is) alkották a műkedvelő társulatot. Színműveket (Hét lány, egy férfi,...), élőképeket, szinkronizált képeket (Tizenkettőt üt az óra, ...), valamint verses, zenés esteket tartottak. Jótékony célú u. n. „Pettyes”- bálokat is tartottak. Vezetője, elnöknője Hódy Mária volt (1929).44 HTKSE (Hódmezővásárhelyi Téglagyári Kulturális és Sport Egyesület) Az egyesületen belül működő színjátszókor megalakulásának idejét nem tudjuk, két előadásukról, maradtak fönn leírások. Juhász legény, szegény juhász legény c. előadásukat 1933-ban mutatták be.49 50 Jótékonysági előadást tartottak az épülő vásárhelyi Országzászló javára is, amelyet a Teleki utcai Katolikus Társaskörben adtak elő, 1933 májusában.51 HMTE (Hódmezővásárhelyi Munkás Testedző Egylet) Műkedvelő Társulata (?-?) 1939 februárjában mutatták be Zách István Tabáni orgonák c. három felvo- násos operett előadásukat, amelynek bevételét a Munkás pályán felállítandó hősi emlékmű költségeire fordítottak volna, (nem valósult meg)52 A [Hódmezővásárhelyi] Magántisztviselők és Kereskedöifjak Egyesülete (1930-?) is tartott néhány színvonalas műsoros tea- vagy fagylalt délutánt. A műsort egyfelvonásos szórakoztató darabokból, felolvasásokból, verses, táncos és énekes számokból állították össze. Előadóik, szereplőik voltak: Kőrössy Ferenc, Gärtner Oszkár, Pauker Teri, Deutsch Rózsi, Palócz Pusza, Szabó Rózsi, Diószeghi Lajos, Kapus Sándor, Albert Ernő, Misán István és mások.53 Tornyai Társaság (1934-1949) (Tornyai Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság). A társaság által rendezett színi előadásról nem maradt fönn leírás, de működésének tizenöt éve alatt, számtalan színvonalas verses, zenés estet szervezett, nagy hatással volt a város kulturális életére. Központi (vagy közismertebb nevén Zsidó) kávéház emeleti báltermében és annak színpadé.n is tartottak irodalmi-, színi-, vagy zenés esteket. Az épületet 1893-ra építették fel, ezután szolgálta a város szórakozási és kulturális életét. Leghosszabb üzemeltetője Kun Miksa ügyvéd, vendéglős volt. Természetesen a Zsidó Kultúregylet és az Izraelita Nőegylet kisebb eseményeit, báljait is itt rendezték. Itt tartotta próbáit a későbbi Kokron-gyári színjátszókor, Petiik Imre vezetésével. 49 Népújság, 1939. jan. 29.5. 50 VÚ, 1933. márc. 22. 3 51 VÚ, 1933. máj. 2. 52 Népújság, 1939. márc. 26. 5. 53 Hétfői Újság 1933. júl. 24. 5. 145