A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)

TANULMÁNYOK - BÉRES DEZSŐ: Nyizsnyay Gusztáv élete és munkássága

folyamatos sorozata. A kortárs esztétikai és kritikai gyakorlat rendre újraírja az általuk már megteremtett hagyományt. így lehetett nimbuszromboló, a kíméletlen valóságot föltáró cikk a következő is. Azt a valóságot mutatja, amiről mindenki tudott, de nem beszélt, ha mégis, akkor bagatellizálva bohém, ünnepelt, szórakoztató egyéniségről szólt, olyanról, kinek szerették művészi tevékenységét, hát „elnézték csínytevéseit.” A lényeg igen, a dátum itt sem pontos, Vahot dalidós estjei korábban kezdődtek: „A kötélkorszakban zendültek meg először a nagy alföldi mezővárosban Nyizsnyay szülőhelyén (?) a szebbnél-szebb magyar dalok, amelyeket azután az egész ország utána dalolt [...] a vers és dalíró pedig tovább züllött a honfibú örve alatt még akkor is, mikor már az 1861.-i lelkes országgyűlés bizalommal tekintett a nemzet jövőjébe. Ekkor már nem volt számára visszatérés. Lisznyai Kálmán, a cingár palóc és Vahot Imre, a hatakós hordó vastagságú író, a nemzet eme két költője megkezdte vidéki vándorlását, melyet dalidónak neveztek, s melyek óriási ivásokban végződtek. Nyizsnyay rokonkeblekre talált, olyanokra, akik szívesen ittak vele.”62 - A nagykőrösi évek szép pillanati valóban elfedik ezt az egészségügyi problémát (hogy mennyire sorsdöntő az alkoholizmus, példa rá Sárosi és Lisznyai korai halála). Az ’59. május 5-én megindult Szegedi Híradó „vidéki levelező” munkatársa lett, akárcsak Lisznyai, Vahot, Losonczy. Eljutott Debrecenbe, a konzervatórium javára tartott hangversenyt. Nyilván szólóban érkezett, ha a kántus közreműködését kérte. Mély bírálatok is érték időközben megjelenő művei miatt. A jellemzően biztató kritikák nagyobb szakmai műgonddal készült műveket vártak el tőle: „Nyizsnyay úr egyike azon magyar ajkú zeneszerzőinknek, akiknek műveikben költészetet és meleg érzést lehet találni. De szép és jó kidolgozásra a Honfi hangok szerzője sem ad, és bár ez oldalról megrovandónak ítéljük, jelen műve bel tartalmától nem vonjuk meg elismerésünket. Ha azt mondjuk, hogy szerző gondolataiban melegség s néha tűz is van, nem állítunk hamisat, s ha azt mondjuk, hogy több helyen szép is, ezt nem az első ütemre értjük, melynél valami szebbet is lehetett volna kigondolni, s mivel csak bevezetés szerepét viszi, nem ártott volna egy pár ütemmel megbővíteni, annyival inkább, mert a közönséges tánczene formájának valami ábrándszerűt kölcsönzött volna. De nem elemezzük ütemenként e mű szellemi részét, dallamkötését, mert általában véve az egészet inkább sikerültnek mondhatjuk s hisszük is, hogy midőn Reményi vonója alá vette, a hatás ki nem maradhatott.”63 Cserey Ignác Makóról, nem sokkal a városháza avatás után, 1858 tavaszán indított gyűjtést dalainak kiadására, felhívását több, országos folyóiratban tette közzé. Ez lett a Dalvirágok Petőfi Sándor ismeretlen sírjáról. A füzet „expediáit” listáján jegyezte fel, hogy Emich Gusztáv nyomdájában 1859. október 29-én 500 példány elkészült.64 „Az adakozóknak Cserey apámhoz 100 példányt” írta még a dátum mellé, a szomszédos hasábban pedig Nagykőrös számtalan kiválóságainak listája: Arany János, ennek barátja és háziorvosa: dr. Károlyi Sámuel városi tiszti főorvos. Ballagi Károly tanár, idővel királyi tanácsos, tanfelügyelő, Mór testvére.65 Ott olvasható Szabó Károly görög nyelvtanár, történész-műfordító, Elyássy Gyula ügyvéd, lapszerkesztő, Tömöri Anasztáz mérnök, tanár (hamarosan a MTA és a Kisfaludy Társaság tagja). A listán szerepel Adám

56