A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)

ADATTÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Évfordulók 2016

1966. november 22. Szabó Samu halála (Pécs). Vásárhelyi születésű Kossuth-díjas szín­művész. Szülővárosában, Vásárhelyen lép először színpadra. 1923 és 1927 között Szegeden játszik Andor Zsigmond, majd Faragó Ödön szín igazgatása alatt. 1943-tól Debrecenben szerepel, ahol rendez is. 1949-től haláláig a Pécsi Nemzeti Színház tagja. 1966. december 16. Kohón György halála. Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész. Egyik alapítója a Tornyai Társaságnak. 1936-tól haláláig rendszeresen ingázik Budapest, Vásárhely és Gyula között. Sok mellőztetés éri. Élete vége felé visszaköltözik Gyulára. Végrendeletében Gyula városára hagyja több ezer művét. Emlékét Vásárhelyen utca és emléktábla őrzi. 75 éve történt 1941. október 18. Nagy Margit halála. Vásárhelyi születésű operaénekes. 1923-tól halá­láig a Magyar Állami Operaház tagja, két évtizeden át vezető lírai szopránjai közé tartozik. Fellép Barcelonában, Bécsben, Prágában, Olaszországban. Különösen Mozart-énekesként ismert. 1941. november 27. Kalmár Zsigmond halála (Hmv). Rostagyáros. Az ún. Kalmár-féle gabonarostát 1888-ban szabadalmaztatja. A Petőfi utcán nyit műhelyt találmánya gyártá­sára, később a Jókai utcán állítja fel gyárát. Rostáját Bulgáriába, Szerbiába, Romániába és Oroszországba exportálja. Ipari Szakközépiskolát és utcát (Ipari Parkban) neveznek el róla. 1941. december 29. Szabó Sándor halála (Hmv). Építész, építőmester. Nevéhez fűződik a városi bérház, a Hajdú-ház (Emlékpont) és a kakasszéki szanatórium építése. Törvényha­tósági bizottsági tag, az 1930-as években az Ipartestület elnöke, az Országos Mérnök és Építész Egylet tagja. 100 éve történt 1916. április 16. Árvái Jenő születése (Budapest). Harisnyakötő, 1956 és 1975 között a Harisnyagyár, későbbi, népszerű nevén a HÓDIKÖT igazgatója, majd vezérigazgatója. Városi tanácstag és a Végrehajtó Bizottság tagja. 1916. június 12. Zsigmondy Béla halála (Bp.). Gépészmérnök, kútfúró, hídépítő. Ő fúrja Vásárhely első artézi (Bakay) kútját. Vásárhelyen teret neveznek el róla, 2003. május 30-án a Dáni utca 39. számú ház falán felavatják domborművét. 1916. július 4. Körtvélyessy László születése (Hmv). Tanár, a neveléstudomány kandi­dátusa. 1939-től 1941-ig a vásárhelyi Református Leánygimnázium, 1961-ig a Bethlen Gimnázium tanára. 1961-1962-ben a Tankönyvkiadó Vállalat felelős szerkesztője. 1962 és 1977 között a JATE adjunktusa, majd 1977-ben docense. A biológiatanítás módszertanával foglalkozik. 1916. október 1. Ajtay Gyula tanár, polgári fiúiskolái igazgató halála (Hmv.) 1916. november 2. Baksa Lajos halála (Budapest). Jogász, 1892 és 1898 között Hódme­zővásárhely polgármestere. Működése idején veszi kezdetét a város gazdasági, urbanizációs és kulturális fejlődése. Több új iskolatípus létesül, új épületet emelnek a városi hivatalok, a kórház, a református gimnázium, valamint a polgári fiúiskola számára. Polgármestersége idején történt a Szántó Kovács-féle zendülés. 1916. december 27. Vajda Gyula ügyvéd, városi főjegyző halála (Hmv.). Édesapja Vaj­da Sámuel református lelkész. 294

Next

/
Oldalképek
Tartalom