A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)
TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Népi színjátszók, műkedvelő színtársulatok, diákszínpadok Hódmezővásárhelyen I.
század közepéig megrendezte a Vízkereszti lakozást, amelyet Szathmáry Károly jegyzett le 1844-ben. A szokás kialakulását illetően nincs biztos forrásunk, magyar eredete mellett szól a mesterség ősi volta népünk történetében. Ehhez járultak a kereszténységgel, majd a protestantizmussal kiegészülő szokások, a céhes hagyományok, városi (mezővárosi) polgári adalékok. A szűcsök farsangi felvonulása és lakozásának szervezését, lebonyolítását a céhbe tartozó táncmester végezte, akinek öltözete, viselkedése erős párhuzamokat mutat a lakodalmi vőfélyekkel. A lakozásba hívogató táncmesterek hímzett keszkenőket tűztek rövid magyar dolmányukra, felszalagozott, faragott botokkal (mint a regösök) vonultak, „csinált” virágcsokrot viseltek a mellükön. A menet az atyamester házánál kezdődött, ahol verses köszöntővel kikérték az itt őrzött céhládát, majd az újonnan választott céhmester házához vitték, ahol szintén verses jókívánságok közepette elhelyezték megőrzésre. A céhbeli ifjúság innen indult el a lakozásra hívogató zenés, verses, jelmezes városi felvonulásra. Vízkeresztkor általában hó volt, így szánkókon, szánokon, gyékényponyván és gyalog kerekedett fel a kulacsokkal, butellákkal felszerelt társaság. Menet közben érintették a városi, egyházi és céhes elöljárók („oszloposok”) házait, itt is nagy zenebonát csaptak és rigmusos köszöntőket mondtak el. Mire a menet megérkezett a táncvigalom helyszínére, és ha valaki nem itta ki borát, az bizony belefagyott a kulacsokba. Innét szó szerint idézzük a lakozási felvonulás korabeli leírását: „Reggeltől fogva egy sajátszerű díszmenetet láthatunk utcáról utcára vonulni, vegyiiletét egy különböző állat- és emberfajnak [állat- és emberalakos kódoknak]. Elöl futkárok szaladgálnak csörgőkkel lábukon, s hatalmasan durrogatva karikás ostoraikkal. Tiszteletes távolságban ballag utánok tíz-tizenkét kos, vagyis' kosbőrbe bújtatott inasgyerkőc, hajtva a megettök kullogó juhásztól, kinek nyakában kitömött báránybőr van akasztva. Ezután jő néhány török basa, erősen füstölve az öles szárú pipákból — ha ti. engedelmet nyertek rá, ami ugyan ritkán történik —, utánok nyalkán öltözött fiatalság lépdel. Az egyiknek fejét virágok, csillogó üvegdarabok s a tallérokkal körülrakott süveg díszíti; az ing fölé, legyen bármily csikorgó hideg, dolmányt ölteni gyávaság volna; sujtásos magyar nadrágja elejét hófehér csipkés kötény fedi, melynek alsó jobb sarka a balfelőlihez van akasztva egy szalagbokorral, milyen középre és alsó bal sarokra is van tűzve; kezében bizonyos csörgő-fa van, mit tenyerében csattogtatva, vele taktust ver, a díszmenet hátulján keservesen dolgozó zenészeknek [egyfajta regős], S e férfiúban a lakozás konyhamesterét van szerencsém bemutatni. Mellette majdnem hasonlóan öltözve, büszke önérzettel lépdel a táncmester. Utánok mennek a céh minden tagjai egész komolysággal arcukon, s ez út közepén menő sereget Guli Marci rekeszti be nagy hírű bandájával. — E díszmenet annyira elfogja figyelmünket, hogy az oldalmenőkre nem is tekinténk; pedig amott vezeti egy férfiú termetes medvéjét, azaz medvebőrű emberét, ki aztán a jövőmenőkkel néha ugyancsak medvemódra enyeleg. Emitt jön a céh lovagja, pajkosan ugrándozva, 20 20 KISS Lajos 1964. 243-285. 22
