A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

TANULMÁNYOK - BÉRES DEZSŐ: A legigazibb vásárhelyi különc: Galyasi (Reisinger) Miklós újrakarcolt arcképvázlata

szovjet tankokra. A cikk megjelenését követően egy hét múlva, 1957. október 3-án Budapesten, Redő Ferenc lakásán letartóztatták. Talán nem véletlen az egybeesés, hogy ezen a napon jelent meg Az érem másik oldala. Jegyzetek Fedor Agnes cikkéhez című névtelen, tehát a szerkesztőség, illetve a kiadó MSZMP álláspontját tükröző, feljelentéssel egyenértékű írás a helyi napilapban: „A Galyasi vezette vásárhelyi múzeum az október-novemberi napokban a szokottnál is jóval forgalmasabb hely volt. Itt gyülekeztek a diákok, itt gyülekezett jó néhány tanárak is: Nikolin Éva, Láng István, Felletár Béla is. Úgy hisszük, az említetteket nem kell Vásárhelyen bemutatnunk. Innen mentek megkoszorúzni a művészetek nevében a Kossuth-szobrot is, mely koszorúzáson Nikolin Éva javasolta, hogy: - Ne fekete szalagot tegyünk a koszorúra, hanem fehéret, mert az ősmagyaroknál a fehér volt a gyász színe... Flát ősmagyarok ide, ősmagyarok oda, a fehér szín elég régóta az ellenforradalom színe már... S most térjünk rá a Fedor Ágnes által az „egy fiatalember” elnevezés jótékony ködébe burkolt szereplőre. Az „egy fiatalember” az októberi események idején fegyveresen védelmezte a városi pártbizottságot. Lehet, hogy ennek az „egy fiatalembernek” vannak hibái, s követett el hibákat, de annyi bizonyos, hogy nem szegődött az ellen- forradalom oldalára, mint főnöke, Galyasi Miklós. Az a Galyasi Miklós, aki ezt az „egy fiatalembert”, mint ávós besúgót eltanácsolta az ellenforradalmároktól és szimpatizánsaiktól telített múzeumból úgyannyira, hogy november 4-én, mikor az „egy fiatalember” meg akarta akadályozni a diákok közötti fegyverosztást, Nikolin Éva figyelmeztette: se az iskolába, se a múzeumba ne menjen; mert félő, hogy a diákok, akik nagyon haragusznak rá, agyonlövik. Miért haragudhatnak a diákok egy régészre, akihez semmi közük, honnan is ismerhetik? Nem nehéz az utat megtalálnunk Galyasihoz, a régész elleni diák-ellenszenv szellemi atyjához.”

Ez a proletár-gőg akkor sem lenne elfogadható, ha nem tudnánk Fedorról, hogy ekkor már annak a Wesselényi Miklós írónak a felesége volt, aki a háború után a MTA Történet- tudományi Intézetének főmunkatársa lett, természetesen bárói címe nélkül. Még börtönben volt, mikor Kiss Lajos múzeumtörténeti könyve kavarta fel az állóvizet. Jó ürügy volt, hogy a megyei napilapban nyomatékként, rúgjanak még egyet az 1958. augusztus 22-től Mária- nosztrán raboskodó Galyasiba. A cikkíró Szabó János szerint a Kossuth-díjas néprajzos könyve haszontalan, szubjektív, elfogult, nem gyakorolt marxista kritikát Galyasival szemben (a „szerző” neve elég általános, nem találtam adatot arra, hogy azonos lenne az 1956. október 30-án megalakult vásárhelyi nemzetőrség parancsnokával). A sértett önérzet hangján kritizálta meg a könyvet Varga János „autodidakta festő”, aki 1945 februárjáig volt a Tomyai-képtár, könyvtár és múzeum birtoknyilvántartó irodaigazgatóból lett vezetője. O is azt kifogásolta, hogy Kiss Lajos „nem akart igaz bírálatot gyakorolni dr. Galyasi munkásságáról, mely - az elismerésre tényleg igényt tartó munkáját most nem számítva - főként abban merült ki, hogy súlyos tízezreket költetett el az állammal azért, hogy különféle elképzeléseit megvalósítsa, s közben a múzeumi munka nem folyt úgy, ahogy azt népi államunk anyagi segítségével folytatni kellett volna. ”

Galyasi 1959. április 3-án a Népköztársaság Elnöki Tanácsa részleges közkegyelem gyakorlásáról szóló 1959/12. sz. törvénycikke alapján szabadult. Részleges, tehát nem mentesült a büntetett előélet hátrányai alól, nem lehetett büntetlen előéletűnek tekinteni. Provokatív volt, és el is érte a célját. 1966-ban a Tiszatáj körlevelet küldött szét Vásárhely és a képzőművészet témakörben, mások mellett az ő véleményére is kíváncsiak voltak, le is közölték, nem is hagyta szó nélkül a később művelődési miniszter helyettessé avanzsált Rátkai Ferenc: „A megkérdezettek némelyike, enyhén szólva zavarba ejtő teoretikai megállapításokat tesz. Galyasi Miklós hasonló életérzésű emberek ősi közösségének fogja fel a

208