A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

ADATTÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Krónika 2014

február 1-2. A németországi Sindelfingenben megrendezett 19. Nemzetközi Gyermek Taekwondo Bajnokságon a Máté Taekwondo SE 2 első, 6 második és 3 harmadik helyezést ért el. február 7. Csongrád Megye Közművelődéséért Díj kitüntetésben részesült Nagy Imre, a vásárhelyi Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója. február 8. A rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából az Emlékpontban szervezett Rendszerváltó portrék című sorozat vendége Pozsgay Imre. Török Sándorra, a Bethlen Gábor Gimnázium egykori testnevelő tanárára, a vásárhelyi vízilabda klub legendás edzőjére emlékeztek a nevét viselő uszodában. február 14. Tóth Imre egri református lelkész (huszonkét évig Székkutas lelkipásztora) Hugo Hartungról tartott előadást az Orosházi Művelődési Házban. Ugyanekkor Berta János Né­metországban élő író bemutatta Hugo Hartung nyomában című könyvét. február 19. Irodalmi est Márai Sándorról az Emlékpontban. február 21. A Wass Albert Kör ö-ző nyelvjárásban íródott irodalmi müvek pályázatán első díjat nyert Mérainé Bodrogi Katalin, második helyen Börzsönyi Istvánná, a harmadikon Gyulafalviné Koncz Márta, míg a negyedik helyen Samu János (USA, Hawaii) végzett. február 22. A hódmezővásárhelyi református közoktatás újraindulásának 20. évfordulója alkalmából hálaadó Istentisztelet tartottak az Otemplomban, majd ezt követően konferenciát tartottak a Városházán. A Városi Sportnapon díjakat adtak át a város sportolóinak. 2013 legjobb női sportolója Krucsai Zsanett (Hódiák SE, fedett felnőtt OB 60m gát 3. hely, magasugrás 3. hely, junior OB 60 m gát és távolugrás 1. hely, magasugrás 3. hely), válogatott aranyjelvényes atléta. 2013 legjobb férfi sportolója Máté Zsolt (Máté Taekwondo, kétszeres EB aranyérmes, egyszeres ezüstérmes) taekwondos. A legjobb női csapat a Hód-Fitness SE (Európa Bajnok és többszörös Magyar Bajnok), a legjobb férfi csapat a Kosár Suli SE (NBI/B 4. hely). A Mariborban rendezett 7. Slovenia Open Nemzetközi Taekwondo Bajnokságot Béréi Béla, a Máté Taekwondo Egyesület versenyzője nyerte. február folyamán Hatvannégy éves korában elhunyt Spissák Lajos fizikus. 1984-től a Metripond Mérleg­gyárban gyártmányfejlesztő, fejlesztési osztályvezető, majd a DATE vásárhelyi Mezőgaz­dasági Főiskolai Karán adjunktus. Számos cikket írt a Fotó című lapba a képmódosító eljá­rásokról és egyéb technikai tesztekről. Képeivel számos díjat nyert. március 1-2. Az Országos Ifjúsági Fedett Pályás Atlétikai Bajnokságon Losonczi Gábor és Krucsai Zsanett (Hódiák SE) I. helyezést ért el távolugrásban. március 8-9. Az ITF Taekwon-do Magyar Bajnokságon a vásárhelyi ITF Taekwon-do Klub versenyzői 2 arany-, 5 ezüst- és 8 bronzérmet nyertek. Zsarkó Dániel Péter (1. helyezett) és Lőkös Leila (2. helyezett) jogot szerzett az Európa Bajnokságon való indulásra. 325

Next

/
Oldalképek
Tartalom