A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

ADATTÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Hódmezővásárhely belterületének történeti és jelenkori helynevei 6. T-Z

utcai részen a Medgyessy Ferencről elnevezett kiállítótermet alakítottak ki. A Medgyessy terem 1990-ig fogadta a látogatókat. Ezután a Hímzőműhely használta. - Vékes Ferenc (*Szeged, 1845 fHmvhely, 1890) temetkezési vállalkozó. Vertics József (*Hmvhely, 1747k. fHmvhely, 1829) uradalmi és megyei földmérő, táblabíró. Szabó Sándor (*Hmvhely, 1878 fHmvhely, 1941) építész, építőmester. Medgyessy Ferenc (*Debrecen, 1881 fBudapest, 1958) Kossuth-díjas szobrászművész. Ifj. Koncz Péter (*Hmvhely, 1903 fBudapest, 1991) építész, városi mérnök. 2022. VÁROSI BÍRÓSÁG ÉS ÜGYÉSZSÉG -> JÁRÁSBÍRÓSÁG 2023. VÁROSI IRODAHÁZ Az egykori uradalmi Nagy mészárszék helyén épült Gonda-házat Földes Béla vette meg 1931-ben. Reich Ede tervei alapján 1933-ban új eme­letes palotát épített a helyén. Az 1950-es években garázsok is voltak a földszinti részében. A pártállami időszakban 1989-ig a városi MSZMP- és a KISZ-Bizottság használta. Jelenleg funkcióját 1990 óta tölti be. Az emeleten önkormányzati hivatalok vannak, földszintjére bank költözött. — Reich Ede (*Budapest, 1877 fHmvhely, 1952) városi főmérnök. Földes (Feldheim) Béla (*Brátka, 1879 fAuschwitz, 1944) közjegyző. 2024. VÁROSI KÖNYVTÁR-* NÉMETH LÁSZLÓ VÁROSI KÖNYVTÁR 2025. VÁROSI KULTÚRPALOTA -* BRUNNER-PALOTA 2026. VÁROSI MOZGÓSZÍNHÁZ-* FEKETE SAS RENDEZVÉNYHÁZ 2027. VÁROSI NYOMDA -» ALFÖLDI GALÉRIA 2028. VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG -* VÁROSI IRODAHÁZ 2029. VÁROSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Lázár utca 6-8. A város már 1930-1931- ben szeretett volna egy rendőrpalotát építeni, de több mint fél évszázadi rá Az egykori Balassa-fatelep helyén épült 1988-ban, Rantal János tervezte. A rendőrség korábban a Gö­rög palotában, majd a Tószegi-házban működött. — Rantal János építész. 2030. VÁROSI STADION Szabadság tér 66. A CSOMIÉP tervezésében 1958-ban épült fel. Az ugyanebben az évben kiadott várostérkép sportligetnek nevezi. Itt látható Marton László 1965-ben felavatott Atléta című bronzszobra. A szoboralak felemelt karjai a győ­zelmi örömet fejezik ki. A létesítményt alapvetően a labdarúgók, az atléták és a bmx-cross- osok otthona.- Marton László (*Tapolca, 1925 fBudapest, 2008) szobrászművész. 2031. VÁROSI SZABADIDŐKÖZPONT -* IFJÚSÁGI PARK 2032. VÁROSI TELEVÍZIÓ (I) Ady Endre utca 14. 1997-ben alapították, jogelődje a VTV (1986). 1989-ig a Munkásőrség székháza volt, majd a Vendéglátó Szakközépiskola telephelye. A stúdió 2012. október 12-án kiégett. Az új stúdió az Andrássy út 1. szám alatt indult újra. 2033. VÁROSI TELEVÍZIÓ (2) Andrássy út 1. Az új stúdió 2014. március 3-tól az épület emeleti részén működik. 2034. VAROSKERT A Kistó-ér partján a Serház közelében a város faiskolát, kertészetet létesített. Innen látták el a várost facsemetékkel, díszfákkal, bokrokkal, rózsákkal és a dísz­növényekkel. 2035. VAS UTCA A Bajcsy-Zsilinszky utcát köti össze a Mátyás utcával (1857). 2036. VÁSÁRÁLLÁS -* SZABADSÁG TÉR 316

Next

/
Oldalképek
Tartalom