A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

ADATTÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Hódmezővásárhely belterületének történeti és jelenkori helynevei 6. T-Z

1978. UNGVÁR UTCA -» MARTINOVICS UTCA 1979. UNITÁRIUS ELEMI NÉPISKOLA ÉS IMAHÁZ Völgy utca. Barabás István lelkész működése során, 1907-ben épült a Völgy utcában, 1931-ig állt fenn. A korábbi imaház és az elemi népiskola a Wlassich utca 2. szám alatt nyílt meg az 1891-ben. - Bara­bás István (*Szepsikálnok, 1876 fBudapest, 1952) unitárius lelkész. 1980. UNITÁRIUS LELKÉSZI LAKÁS Völgy utca. 1893-ban épült. 1981. UNITÁRIUS TEMETŐ Vámház utca. Az unitárius egyházközség 19. századvégi megalakulása után nyitották az Arany temető északi részéhez kapcsolódva. 1982. UNITÁRIUS TEMPLOM Völgy utca. 1879. május 5-én alapították meg a fiók egyházközséget, az első istentiszteletet 1880. május 17-én tartotta meg Nagy Lajos kolozs­vári esperes. Az istentiszteleteket a felső népiskolában, később a leányiskola egyik termé­ben tartották meg. Az egyházközség fejlődésének lendületet adott az az örvendetes ese­mény is, amikor Kovács József téglagyáros 1890. június 21-én családjával együtt az unitá­rius vallást felvette. Az ő belépésével kezdődött meg az egyházközség életében az építkezé­sek kora. Az első unitárius imaház és iskola 1891-ben nyitotta meg kapuit a már 70 főre növekedett tanulói előtt a Wlassics utca 2. szám alatt. 1893-ban ezt az iskolát lebontották és a Wlassics utca 14. szám alatt új épületet építettek. A második nagy építkezés az 1910-ben épült templom. A templomot Kruzslicz Károly és Libor Ferenc tervezte. A 32 méter magas tomyú templom a legelső teljesen felszerelt unitárius templom Magyarországon. A haran­got a soproni Seltenhoffer-cég öntötte. A nagyobb harangot 1927-ben Kovács József özve­gye adományozta a templomnak. Az orgonát Rukovina János szegedi műorgona-építő épí­tette.- Kruzslicz Károly (*Hmvhely, 1882 fHmvhely, 1950) építész. Törvényhatósági bizott­sági tag, közéleti személyiség, nemzetőr százados. Libor Ferenc építőmester. Kovács József (*Hmvhely, 1830 fHmvhely, 1927) téglagyáros, politikus, kormányfőtanácsos. Rukovina János (*?, 1867 k. fSzeged, 1828) orgonaépítő. 1983. URADALMI ÉPÜLETEK A városban lévő épületek: faragó szín, jegyzői lakosz­tály, kerületi jegyző szobája, revizori lakhely, serházi ispán lakhelye, számtartó lakhelye, számvevő lakhelye, urbáriális ispán épülete, ügyészi lakhely. 1984. URÁNIA MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ KONCZ-PALOTA 1985. URASÁGI HÁZ -► KÁRÓL YI-HÁZ 1986. ÚRI KASZINÓ (1) -» LÁNCOS HÁZ 1987. ÚRI KASZINÓ(2) —> KASZINÓ 1988. URBÁRIÁLIS ISPÁN HÁZA Az Oldalkosárban volt, az urasági vendéglátás, sü­tés-főzés eszközeit tartották benne. 1989. ÚTTÖRŐ- ÉS IFJÚSÁG! TABOR Kása-erdő. A rendszerváltozás előtt működött. 1990. ÚTTÖRŐHÁZ -> ERZSÉBET SZÁLLODA 1991. ÜSZÖG UTCA -* BENŐFI UTCA 1992. VÁCI MIHÁLY UTCA Béke-telepi új utca, 1971-ben nevezték el. 1993. VADÁSZ UTCA Kincses-telepen a Jókai utcát köti össze a Török Károly utcával (1969). 1994. VADÁSZ-DROGÉRIA ->BEREGI-PALOTA 1995. VADÁSZ-HÁZ -^BEREGI-PALOTA 312

Next

/
Oldalképek
Tartalom