A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

KITEKINTŐ - ZSEBŐK JÁNOS: Tiszaparti képek

ség és sötétség. A fekete levesen még csak itt kellett keresztülmenni. Zátonyra jutottunk újra akkor, amikor már a víz sem látszott s csak 5 kilométernyire voltunk Tekeházától.

...Itt már kitört sógornőmből a keserűség. Neki adta magát a perelésnek, s amivel egész nap takarékoskodott, most kipótolta. Minden áron partra akart jutni, hogy ő ott hál és nem jön tovább. Nem is mertem csillapítani. A nagy zűrzavarban azt hittem, hogy mindjárt reánk omlik a Fekete-hegy.

...Midőn a szegény tutajos levonszolt bennünket a zátonyról, sógornőm megmaradt elhatározása mellett. Ki kellett tenni a partra, s hogy maga ne maradjon, én is kiszálltam a feleségemmel együtt. A tutajosnak meg Gyurinak meghagyván, hogy vigyék le a sajkát a tekeházi hídhoz, hová mi majd gyalog megyünk.

...A sajka csakhamar otthagyott bennünket, s mi bokáig érő durva homokos fövenyben, majd sárban folytattuk az utat sűrű füzes cserjék között. Midőn így nagy üggyel-bajjal, bukdácsolva haladtunk a sötétségben egyszer csak a Tiszának egy mellékfolyóját láttuk magunk előtt, mely teljesen elzárta utunkat. Fordult a kerék, mert erre már az én sógornőm is elhallgatott, mikor közel látta magát ahhoz, hogy csakugyan a füzes között kell hálni, csakhogy itt meg már én nem hallgathattam, átvettem a perelő szerepet, s visszaadtam neki a kölcsönt. Majd teljes erővel kiáltottam a sajka után, erre nem nagy távolságból meg is kaptam a választ, hogy a sajkával megint zátonyra kerültek. Egy óra ismét várakozással telt el.

.. .Nagy sokára hallottuk a tutajos kiabálásáról, hogy közeledik. Végre ott állt szemben a mellékfolyócska túlsó partján. Elindultam most fölfelé, olyan helyet keresni, hol át lehetett gázolni. Hosszas keresgélés után találtunk is egy olyan iszapos részt, hol tutajosunk térdig érő sárban áthordott bennünket a hátán a túlsó partra, miközben bátorkodott megjegyezni, hogy az öregasszony nagyon nehéz volt. Ez alatt a sógornőmet értette, kit nappal nem látott, csak hallotta, hogy folytonosan perelt a putriban, miután valami vénasszonynak vélte. Örültem alattomban ez alapos bóknak, mert ő volt oka utóbbi kellemetlenségünknek.

...Éjféltájban értünk a feketeházi hídhoz, hol már akkor sem a sógort, sem a kocsit nem találtuk. Bekopogtattunk a szegény hídőrhöz, ki még akkor javában koccintgatott egy vasutas bakterral valami denaturált spiritusz félével.

...Nagyon örültek a szerencsének. Kérdezősködésünkre siettek tudomásunkra hozni, hogy járt ott valami úrféle, ki sokáig szaladgált folyton a híd egyik végétől a másikig, miközben nagyon kacskaringósan káromkodott a hosszas várakozás miatt. No az úrféle a sógor volt, mert ilyen cifrán csak mifelénk tudnak az emberek káromkodni. Miután kénytelenek voltunk a részeg házigazda tiszta vendégszeretetből jövő ostobaságainak egész láncolatát végig hallgatni, elfogadtuk a felajánlott szalmazsákokat. ...Másnap reggel sajkánkat a hídőr gondjaira bízván hurcolkodtunk a sógorhoz.

Csolnakon és tutajon

.. .Az utóbbi nap fáradalmait egy teljes hétig pihentük Ugocsában, miközben a kis Túr folyó rákjaiban vittünk véghez iszonyú pusztítást. Kalandokhoz szokott individualitásunk részben meg is unván már a tétlenséget, egy szép napon szekérre pakoltunk, s búcsút mondva a vendégszerető sógornak, meg a „halmi”-i lengyel kucsmát, hosszú kaftánt s fehér harisnyát viselő Palesztinából számlázottaknak, vígan döcögtünk ismét Tekeháza felé. ...Szeretett öreg hídmesterünk az egy hét előttihez hasonló szíves vendégszeretettel fogadott bennünket. Örömében nem győzött az asszonyoknak eleget hízelegni, jobbnál jobb bókokkal traktálván őket. így pl. a többek között sógornőmet 140 kilóra becsülte, melyért

289