A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

KITEKINTŐ - ZSEBŐK JÁNOS: Tiszaparti képek

ZSEBÖK JÁNOS TISZAPARTI KÉPEK1

A havasok között

1900. július 14-én keltünk útra feleségemmel, sógornőmmel és egy csomó poggyász- szál Vásárhelyről, olyan célzatossággal, hogy Máramarosban felzónázván, felkeressük a Tisza eredetét s visszafelé a szigetről az utat, mintegy 700 kilométert ladikon tesszük meg. Az igazat megvallván eleve igen kevés reménnyel mentem bele ezen terv kivitelébe, tekintettel arra, hogy nők ilyenféle kényelmetlenségekhez nehezen tudnak hozzászokni.

Csaknem 23 órai utazás után 15-én reggel 4 órakor érkeztünk meg Kőrösmező határszéli állomásra. Ezen ruthén helység a máramarosi Kárpátok tömkelegében a Pietrosz és a Hoverla havas csúcsok közelében fekszik.

Végtelen szegénység uralkodik itt. A lakosok nagyobb része oroszok és lengyelekből származott ruthén. Igen jámbor és tisztességtudó szegény emberek. Rozoga faviskókban laknak, rendesen a tehenekkel és egyéb jószágokkal egy fedél alatt. Foglalkozásra nézve majdnem kizárólag faragók és tutajosok. A kenyeret csak híréből ismerik, valami kukorica- liszt és vízkeverékből főzött görhét esznek. Szegénységben a Karsztvidék ínséges lakóihoz lehet őket hasonlítani. Ezek az igazi ínségesek. Nincsenek itt termőföldek, mint a mi Kánaánunkban. Itt - mondhatni - csak két évszak van, egynegyed részben nyár, háromnegyed részben pedig tél. Az átmenet hiányzik. Megkísérelnek imitt-amott babot vagy borsót termelni, de rendesen úgy járnak vele, hogy ha el nem fagy, lemossa a felhőszakadás.

S bámulatos: Itt nincs szocializmus. Oly szép egyetértésben élnek egymás között, hogy a mi vásárhelyi osztozkodóink méltán példát vehetnének róluk.

Meg kell még jegyeznem azt, hogy igen istenfélő emberek. Vasárnap felöltöznek szépen, az ő nemzeties viseletűkbe, mely áll: durva gyolcsruhából, ujj nélküli bekecsből, s bocskorból. A nők elől-hátul katrinczát1 2, fejükön pedig csillogó fejdíszt viselnek. Öltözködésükben nincs divat, mind egyformák. így keresik fel deszkából összetákolt templomaikat, honnan az istentisztelet után kijövet ellepik az utcákat (nem a kocsmákat), s kedélyesen elbeszélgetnek.

A lakosok többi részét szegény orthodox zsidók képezik, kik mindenféle mesterséggel és kereskedéssel foglalkoznak.

A véletlen szerencse egy igen kedves társasággal hozott össze bennünket. Ezek pro- ponálására egy igen sok gyönyörűséget nyújtó kirándulást tettünk Galicziába, a határtól mintegy 30^10 km távolságra lévő Jarenczébe, hová több alagúton és fenyvesekkel borított meredek s vadregényes sziklahasadékok között utaztunk. Ezen kirándulásról csak azért teszek említést, mert Jarenczében fehér hollóhoz hasonló ritkaságnak volt alkalmunk örvendezni, amilyent Magyarországon nem igen találunk l i tüntetést a magyarok mellett. Jarencze a természeti fekvések legremekebbjeinek egyikében van. Egyébként fürdő és igen

1 Zsebők János (*Hmv, 1872. ápr. 18. fBudakalász, 1953. dec. 25.) grafikus- és festőművész, tanár. Tornyai János festőművész gyerekkori barátja. 1896-tól a polgári leányiskola rajztanára. 1904-ig itthon, ezután vidéki városokban (Nagyszöllősön, Németpalánkán, Dobsinán), 1920-tól 1934-es nyugdíjazásáig ismét Vásárhelyen dolgozik. Tiszaparti képek című folytatásos útirajzát a Vásárhely és Vidéke jelenteti meg 1900-ban.

2 Katrinca: színes, szőtt, rojtos kötény, amelyet rendszerint elül és hátul viselnek.

282