A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)
EMLÉKEZÉS - KOVÁCS LÁSZLÓ: A hídépítő
Valahogyan a „beszéd és értelem gyakorlat” egyik pontján felmerült a kérdés, hogy a tanítványok miért éppen a magyart választották ki az egyetem által előírt egyik kötelező nyelvének. Az egyik diák, „Patus úr”, magyar származású volt, s Indiana egyik jelentős magyar településéről került az egyetemre. Ez a fiatal diák - aki akkor talán tizennyolc éves lehetett — valahogyan, ha törve is, röviden elmondta az osztálynak családi hátterét. „Patus urat” nagymamája nevelte, aki viszont Gömör megyéből került ki úgy 1912 körül, s természetesen magával hozta a helyi magyar tájszólást is. így érthető tehát, hogy „Patus úrnak”, bár magyar nyelvkészsége igen gyenge volt, hanglejtésén mégis érzékelni lehetett a Gömörból áthozott kiejtési árnyalatot. Az óra vége felé a nyelvtankönyvet félre is tettük. A beszélgetés elég kötetlenül haladt, amibe bizony látogatónkat is belevontuk. Aznap este egy fogadás keretén belül, amire a diákok is meg voltak híva, a szóbeszéd haladt s szépen tovább. Ott aztán Lőrincze Lajos tanár úr bővebben is tájékozódott munkánkról. Beszédbe elegyedett „Patus úrral” is, aki minden magyar szókincsét hamar elárulta tudós nyelvészünk előtt. Természetesen akkor én még nem tudtam, hogy vendégünk az egyik legkiválóbb ismerője a magyar tájnyelveknek, s bizony szinte szívta be a diákban fennmaradt gömöri magyar hanglejtést, amit a nagymamájától vett át a serdülő évek folyamán, a világ másik felén. 1970 volt az első alkalom, amikor Lőrincze Lajos az Egyesült Államokban járt, s ez a látogatás nagyon gyümölcsöző lett szakmai és személyes szempontból is, de még inkább a szélesebb körű magyarság részére. Első útja alatt meglátogatott több magyarlakta vidéket is az Egyesült Államokban (Miami, Atlanta, Washington, New Brunswick, Buffalo, Cleveland, Bloomington, Chicago) és Kanadában (Toronto, Vancouver). Ez a látogatás felkeltette a figyelmem, és átnéztem fejlődő Hungarica könyvtárunkban az ott megtalálható kiadványokat Lőrincze Lajos tollából. Kezdtem értékelni munkáját. Egyik kigondolója, létrehozója, szervezője az Anyanyelvi Konferenciáknak. Mintegy hat hónappal bloomingtoni látogatása utána meghívást kaptam az I. Anyanyelvi Konferenciára, amit Debrecen és Budapest közösen rendezett meg. A meghívást minden tartózkodás nélkül és örömmel fogadtam el, be is adva hozzászólásom vázlatát. Megérkezésem után elsőként Lőrincze Lajost kerestem fel, akinek a meghívást meg akartam köszönni. Szeretettel üdvözölt, és egykedves mosollyal az arcán ezt mondta: „László, téged igen jó látni itthon is!” A konferencia első szünetében bemutatott Bánhidy Zoltán kollégának, aki (Jókai Zoltánnal és Szabó Dénessel) az egyik szerzője volt az általunk használt magyar nyelvkönyvnek (Leam Hungarian). Hozzászólásom éppen ennek a kiadványnak a kiértékelését célozta. Az I. Anyanyelvi Konferenciát az amerikai magyar sajtó és közvélemény nagyobb rész elvetette, a magyar kormány egyfajta politikai sakkhúzásának akarta elkönyvelni. A résztvevők viszont érezték a jelenőségét, vagyis a határon túl — és a mi esetünkben a tengeren túl - élő magyarság nyelvi elkülönülése iránt való szakmai és nemzeti érdeklődést. Az előadások és beszélgetések kötetlenül haladtak, a személyes találkozás pótolt sok mulasztást, s megkísérelte orvosolni azt, amire az évtizedek folyamán addig nem volt alkalom. Tehát a politikai sorompót a nyelv művelése és ápolás lassan fölemelte, és az addigi gátlások lassan feloldódni látszottak. A II. Anyanyelvi Konferenciára Szombathelyen került sor 1973-ban. Erre minden meghívottjobban felkészült, azok száma is gyarapodott, s egyre több világrész és ország tanárai és társadalmi szervezet vezetői is megjelentek, nyelvtanításra alkalmas füzetek, népdal- gyűjtemények, néptánctanítás, szavalás is helyet talált a bővülő témakörben. 257
