A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)
TANULMÁNYOK - BÉRES DEZSŐ: A legigazibb vásárhelyi különc: Galyasi (Reisinger) Miklós újrakarcolt arcképvázlata
tott levél címzettjét szükséges kiemelni. 1952-ben került a Művészettörténeti Dokumentációs Központba tudományos főmunkatársnak, 1954-56 között a MDP KV Tudományos és Kulturális Osztályának tudományos munkatársa, alosztályvezetője is volt. Különös szimbiózisban tudott élni a párt beszűkült művészetszemléletével és az útkereső modern, vagy akár a szakrális művészekkel, műveikkel. A bontakozó új szemléletű, nemzetközi művészeti mozgalmakhoz zárkózó nemzedék teljesítményeinek kommentálásával, előadásaival járult hozzá a magyar műkritikai gondolkodás megújulásához, többször Vásárhelyen is. Galyasi művészeti adatszolgáltatása Németh pályájának indulásakor kezdődött. A mai hivatalos nevén MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet Adattárának fond-jegyzéke szerint legalább negyven tétel kötődik nevéhez: tanulmányok, magnókikérdezések leírt anyaga (Mári, Füstös), adalékok, anekdoták, néhány Őszi Tárlat eseménybeszámolója, az 1967. évi Kohán-emlékülés jegyzőkönyve, a Tornyai Társaság jegyzőkönyvei kommentárjával, az eredeti Tomyai-levelezés és annak írógépen készült másolatai. Minderről egy-egy példány hagyatékában, közgyűjteményekben feldolgozásra vár. A múzeum irodájában fogant a gondolat egy kiállítás rendezésére, még katalógus sem készült hozzá. Kiállítás-sorozat, a máig prosperáló sorozat, az Őszi Tárlat indult 1954-ben, amit Redő Ferenc, az Országos Szépművészeti Múzeum igazgatója nyitott meg. Az első Tomyai-plakettes Medgyessy Ferenc szobrászművész lett, a következő évben Barcsay kapta az elismerést. Az eltelt évtizedek alatt számtalan díj alapítására került sor, 2004-től a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Galyasi Miklós díja is átadásra kerül, ezzel együtt Endre Béla díjat is alapítottak. Kritikussá csak 1958-ban vált a helyzet: Galyasi bebörtönzése miatt volt kérdéses megrendezése. Sajátos légkör alakult ki, a hivatalból érkező látogatók mellezz csapatnyi gimnazista, főiskolás, egyetemista, pályakezdő frissdiplomás, „a múzeumi gyerökei” jártak hozzá. Szabó Éva (leánykori nevén Nikolin) erre így emlékezett: „Én Miklóstól kaptam könyveket a kezembe, Miklósnál találkoztam olyan emberekkel, akikre később kíváncsiakká lettünk... Akik a szellemi életben számítottak, és megfordultak Vásárhelyen, azok mind megfordultak a múzeumban is, és mi, gyerekek, akik ott voltunk, tényleg „speciál kollégiumként” kaptuk ezeket az embereket gimnáziumi, egyetemi éveinkhez. Mi a múzeumban dzsungelt játszottunk. A múzeum volt a mi dzsungelünk. Ott az embereknek neve volt. Akéla Miklós volt, az öreg farkas, és ezt a szerepet idővel nekem kellett volna átvenni. Tudta rólam, hogy verseket írok, és a GYŰLÉS SZIKLÁJÁN a helyét idővel elfoglalhatom. Balu volt Mónus Feri, a református lelkész és tanár, Bagira a Kati, aki azután Sterbetz István, az ornitológus felesége lett. Nagy játék volt ez a dzsungel, egy olyan világban, ami elég szoros világ volt. Az ötvenes évekről van szó. Ebben a múzeumban gyerekként is szabadok maradtunk. Mondhattuk, amit gondolunk, amit érzünk, írhattuk a magunk verseit vagy prózáját. Itt fotografálhattunk, kijártunk a Sasérre. Miklós egyszer adott egy természeti környezetet, ahol a világnak az alapdolgait figyelhette meg az ember, és egyszer adott egy olyan szellemi környezetet is, ami szintén utakat jelentett az ember számára...” A mese, a szerepjáték komplex érzelmek kifejezésére szolgált, a mesehősökkel azonosított személyek számára az egyetlen járható út az érzelmi jelentés alá rendelni a racionális (értelmező, kritikai) befogadást. Ha helyes a következtetésem, akkor ez a „világérzet” kísérte végig életén Párizstól a vásárhelyi Kincses temetőig. Ideáját így fejtegette a nem sokkal halála előtt folytatott beszélgetés során, mikor újfent József Attilára terelődött a szó: „Az érzés indít, a tudat rendez. Egy ösztönös művésznek nem kell feltétlenül műveletlennek lennie, viszont csak a rendező tudatnál szabad elővennie a kultúráját, a tapasztalatait, a látottakat, hallottakat. Attila állítólag intellektuális művész volt, saját maga meghatározása 204
