A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)
TANULMÁNYOK - PRESZTÓCZKI ZOLTÁN: Baksa Lajos
Kovács József interpelláció-sorozatára kellett válaszolnia. A téglagyáros sérelmezte, hogy a rendőrségi tisztviselők vizsgálatával a város vezetője még adós. Baksa válaszában - melyet Kovács nem vett tudomásul - a belügyminisztériumnál függőben lévő fellebbezések elbírálására való várakozásra hivatkozott. 44 Következő interpellációjában nehezményezte, hogy a középítkezésekkel kapcsolatos városrendezési ügyeket (területcsatolásokat) miért nem intézik gyorsabban és a polgár- mester miért nem tett semmit az ügy érdekében. Baksa azonban adatokkal bizonyította, hogy eljárt az ügy érdekében, és válaszát a testület elfogadta.45 A téglagyáros képviselő kíváncsi volt arra is, hogy a polgármester két hónap leforgása alatt miért nem tudta rendbe hozatni a „f. é. ápril. 22-én kitört szoczialis mozgalom alkalmával alávaló kezek által összetört szép boltíves” ablakokat. „Összefér-e ezen épületi dísz polgármester úr szépészeti érzékével? Avagy a gyors közigazgatás keretébe számítja-e ezen feltűnő közönyösséget s hajlandó-e intézkedni az iránt, hogy ezen károk 8 nap alatt helyre hozassanak?”- kérdezte a polgármestert, szembesítve korábbi ígéretével. Baksa válaszában kifejtette, hogy meghagyása nyomán Szikszay Dénes tanácsnok Oblatt Júlia üveges vállalkozót bízta meg az üvegtáblák elkészítésével.46 Következő felszólalásában Kovács a tisztviselők - konkrétan a polgármester - utazási költségeinek elszámolását firtatta. Kérdezte a város vezetőjét, hogy hajlandó-e részletes kimutatást beterjeszteni eddigi utazásainak költségeiről. Véleménye szerint több olyan tétel szerepel a számlákban, amelyek a közpénztárt nem terhelhetik. Baksa szerint sem szervezeti szabály, sem törvény nem írja elő, hogy a közgyűlés elé beterjesszék az útiszámlákat, és az útiköltségek utalványozására törvény szerint a városi tanács jogosult.47 Az 1895. szeptember 25-ére összehívott rendkívüli közgyűlésen a 208 bizottsági tagból csak 82-en jelentek meg. Egyetlen tárgya a városháza pénzügyei körül tapasztalt korrupciós ügyek vizsgálatának megvitatása. Endrey Gyula országgyűlési képviselő - törvényhatósági bizottsági tagi minőségében - bírálta Kis János adóügyi tanácsnok és a rá bízott hivatal munkáját, az adóbehajtásokkal és a könyvvizsgálatokkal kapcsolatban nem fogadta el Baksa jelentését. A tanácsnok ellen fegyelmi vizsgálatot szorgalmazott. A polgármester viszont nem tartott célszerűnek fegyelmi vizsgálatot, mert Kis és beosztottjai ellen nem merült fel megalapozott gyanú. Garzó Imre bizottsági tag általános vizsgálatot javasolt, amely az egész tisztviselői kar munkáját érintené. A polgármester is ezt a tanácsi javaslattal egy kalap alá vett indítványt tette magáévá, melyet végül a közgyűlés egyhangú döntéssel megszavazott. Endrey javaslatát is, igaz 40:30 arányban, de elfogadta a közgyűlés. A határozat alapján Baksa Lajos vezetésével bizottság alakult a városháza pénzügyeivel kapcsolatos általános vizsgálat céljából.A bizottság összehívását a polgármester csak a határozat jogerőre emelkedése után tehette meg.48 A református egyház rossz néven vette, hogy a gimnázium építésére a 40 ezer koronás államsegély iránti kérelmét a Vallás- és Közoktatási Minisztérium elutasította. A város pénzügyi bizottsága javasolta, hogy a törvényhatóság vállalja magára az építkezés támogatását. Kovács József azonban csak 20 ezer korona megszavazását indítványozta. A közgyűlés a magasabb összeg mellett döntött, amelyet az árvatári tartalékalap kamataiból 44 CSML HL közgy. jkv. 184/1894. (VI. 27.) 45 CSML HL közgy. jkv. 185/1894. (VI. 27.) 46 CSML HL Közgy. jkv. 189/1894. (VI. 27.) 47 CSML HL Közgy. jkv. 190/1894. (VI. 27.) 48 CSML HL Közgy. jkv. 452/1895 (IX. 25.) 18