A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

TANULMÁNYOK - NAGY GYÖNGYI: Szentmihályiné Szabó Mária regényei

A tanulmány létrejöttét segítették a Dunamelléki Református Egyház Ráday Levél­tárának munkatársai (RL), a Csongrád Megyei Levéltár, Hódmezővásárhelyi Levéltárának munkatársai (CSMLH), a debreceni Dóczy Gimnázium könyvtárosa, Fogarassy Zoltánon keresztül a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára Debrecenben és a Leányfalun található Református Szeretetotthon igazgatósága. Segítségüket ezúton is köszönöm. Irodalom Britannica Hungarica Nagylexikon VII. Érmellék. Főszerkesztő: NÁDORI Attila, Kos­suth Kiadó, 2012. Dr. HARSÁNYI István: Mai magyar regényírók nyilatkozata a történeti regényről. Váro­si Nyomda, Debrecen, 1938. Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város almanachja. 1873-1950. Szerk. KO­VÁCS István. Hódmezővásárhely, 2003. TÁLAS Istvánná Varga Anna: A százéves hódmezővásárhelyi Faust-fordításról. = Juss, 1988. december 1. 8. Polgármesterek. Szabó Mihály, az első. = Délvilág 1991-es különkiadása. 1991. decem­ber 7. 5. Szabó Mihály. = Vásárhely és Vidéke, 1899. március 30. 7. SZENTIMREI Mihályné: Szenmihályiné Szabó Mária. = A Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Évkönyve. Budapest, 1991. RÓNAY Mária: Hogyan lett a kis paplányból írónő? = Magyar Hírlap, 1937. október 31. 19. RÓNAY Mária: Egy élet regénye - Szentmihályiné Szabó Mária életútja. = Új Idők, 1937. 718. SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ Mária: Első regényem születése. = Új idők, 1939. 396. A nyárspolgár, mint regényhős. = Budapesti Szemle, 1939. 67. évf. 254. kötet. 740. sz. 110-115. Id. Dr. Imre József életművéről, különös tekintettel a biztosítási orvostanra. A professzor születésének 150. évfordulója alkalmából. = Orvosi Hetilap 2001, 142 (24), 1275-1279. SZÉKELYHÍDI Ferenc: Szentmihályiné Szabó Mária. = Honismeret, 1998. 26. évf. 1. sz. 11. 148

Next

/
Oldalképek
Tartalom