A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)

TANULMÁNYOK - PRESZTÓCZKI Zoltán: Százötven éve született Soós István, Hódmezővásárhely válságkezelő polgármestere

jelen voltak. A Református Ótemplomban Márton Árpád elnöklelkész, míg az Arany temetőben Csáky Lajos nyugalmazott főügyész búcsúztatta. Soós Istvánt, mint a régi rendszer emberét, a Tamás Béla polgármestert váltó kommunista városvezetés igyekezett a feledés homályába taszítani. Első lépésként a róla elnevezett, a Lázár utcától a tabáni templomig vezető utcát Dózsa György utcára keresztelte el a közgyűlés, majd intézkedtek a Karlovszky Bertalan által megfestett portrénak a múzeum raktárába történő szállításáról. A rendszerváltást követően a helytörténészek figyelme egyre inkább kiterjedt az eddig negatív megvilágításba helyezett, vagy jobb esetben tabuként kezelt két há­ború közötti időszak dokumentumaira is. A forrásokból egyre inkább világossá vált, hogy Soós István közel két évtizedes polgármesteri tevékenysége Hódmező­vásárhely számára nyugodt, gyarapodó időszakot is jelentett. Két krízisen (1918— 1920, 1929-1933) is átvezette szülővárosát, és 1935 legvégén nyugodt szívvel adhatta át utódjának a polgármesteri feladatokat. Az immár demokratikus keretek között megválasztott városvezetés is példaként tekint rá, és megbecsülése jeleként visszakerült a róla készült festmény a polgármesteri hivatalba, évtizedek óta elha­nyagolt síremlékét áthelyezték a Kincses temető díszsírhelyei közé, továbbá újfent utcát neveztek el róla, ám ezúttal a Béke-telep egyik új közterülete viseli nevét. Levéltári források Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Hódmezővásárhely Hmvhely thj. város árvaszékének ir. Id. Soós István hagyatéka II. 318/1880 Hmvhely thj. város közgyűlésének ir. - 386/1918. kgy., 140/1935. kgy. határozatok, valamint az 1944. nov. 11-i közgyűlés jkv.-e Hmvhely Polgm. Hiv. ir. V. 521/1918. Soós István pályázata: 6863. eln./1918. Az 1929. dec. 16-i közgyűlés jegyzőkönyve - 493, 494/1929. kgy. Hmvhely Polgm. Hiv. ir. Karlovszky Bertalan nyugtája és a pm-i pályázatok: V. 273/1936. Fényképek, személyes tárgyak Tornyai János Múzeum Helytörténeti Gyűjteménye. Köszönet illeti Bemátsky Ferencet, a múze­um munkatársát az intézmény őrizetében lévő felvételek rendelkezésre bocsátásáért. Hírlapi cikkek Vásárhelyi Reggeli Újság, 1920. aug. 31., 1935. szept. 25. Vásárhelyi Friss Újság, 1935. szept. 25. Friss Hírek 1920, aug. 31. Vásárhelyi Nemzetőr, 1920. aug. 31. Független Újság, 1948. márc. 10. Irodalom BERNÁTSKY Ferenc - NAGY Vera: Hódmezővásárhely anno. Archív képek a városról, 1862- 1944. Hódmezővásárhely, 2012. FEJÉRVÁRY József: Vásárhely története családok tükrében. Hódmezővásárhely, 1929. 25. KRUZSLICZ István Gábor: Soós István = Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szerk. KŐSZEGFALVI Ferenc és BORÚS Gábor. Szeged, 2002. 194. MAKÓ Imre: Soós István = Hódmezővásárhely Törvényhatósági Jogú Város történeti almanachja 1873 -1950. Szerk. KOVÁCS István. Hódmezővásárhely, 2003. 135-140. A Karlovszky festményéről készült felvétel: 245. VARSÁNYI Attila: A hódmezővásárhelyi főispánság története (1873-1950). (Tanulmányok Csongrád megye történetéből, XL.) Szeged, 2013. PRESZTOCZKI Zoltán: 150 éve született Soós István, Hódmezővásárhely városépítő polgármes­tere = Délvilág, 2013. aug. 29. 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom